Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1895

87 nelem-földrajzi szertár őre. Tanít 4 év óta, a helyi intézetnél 3 éve. Született Csaláron (Nógrád megyében) 1868 julius 7-én. Középis­koláit Losonczon, Beszterczebányán és Rozsnyón végezte ; érettségit tett Rozsnyón 1888-ban. A budapesti kir. m. tud. egyetem bölcsé­szettudományi karán (1889—1893.) főleg a történelmi és latin nyelvi előadásokat hallgatta s ugyancsak ott szerzett (1895.) philosophiai doktor oklevelet is. Az egyetemi tanulmányaival egy időben járt a Nemizeti Torna egyletbe a tornatanitói kurzusra is, hol középis­kolai tornatanítói oklevelet nyert 1892-ben. Középiskolai tanárko­dását a sátoralja újhelyi piarista kath. főgymnasiumban kezdette az 1892—93. tanévben, az 1893. év szeptemberétől a kunfélegyházi városi kath. fögymnasium tanára. Irodalmi munkássága mindössze doktori és tanári szakvizsgálati értekezéseiből és néhány különféle lapokban elszórva megjelent tárczaczikkeiből áll. Doktori disserta- tiójának czime ,,A zempléni nemzetőrség“, mely dolgozat két ön­álló részben is megjelent: 1. a sátoralja újhelyi főgymn. 1892/93. évi értesítőjében, 2. a kunfélegyházi főgymn. 1893/94. értesítőjében. Latin nyelvi szakvizsgálati dolgozata kéziratban van meg, és pedig magyarul e czim alatt: „Vergilius eclogainak viszonya Theocritos idylljeihez“; latinul pedig ily czimen : „Quomodo imitatus esse vi­deatur Vergilius in eclogis idyllia Theocriti“. 4. Csókán Lajos, oki. rendes tanár, a II. oszt. főnöke, taní­totta a magyar nyelvet a II. oszt. (5 ó.), a latin nye vet a II. oszt. (7 ó.) és VIII. oszt. (5 ó.), a görög nyelvet a VI. oszt. (5 ó.) és a görögpótló irodalmat a VI. oszt. (2 ó.) heti 24 órában. Tanit 8 éve, a helyi intézetben 2 év óta. Született Vingán, Temesvm. 1866 február 20-án. Középiskolai tanulmányait az aradi és temes­vári fögymnasiumokban elvégezvén, a budapesti tudomány egyete men classica-philologiát hallgatott, miből tanári oklevelet is nyert. Tanított Sopronban, Selmeczbányán, Podolinban és Félegyházán. Értekezései : A római triumphus. Sophocles F.lektrája. A családi élet Sophocles tragoediaiban. Az oedipus-monda. 5. Eyszrich György,helyettes tanár, VlI-iko. főnöke, a philologiai és régészeti társulat rendes tagja. Tanitotta a német nyelvet a IV., VI., VII. és VIII. oszt.-ban, a latin nyelvet a VII. osztályban, hetenként 17 órában. Tanárkodásának évszáma a helyi intézetben: 4. Született 1859 augusztus 23-án Soroksáron, Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyében. Középiskoláit végezte Kecskeméten, Váczon és Kassán. Theologiát végzett Váczon ; ezután 1882/87-ben mint váczegyházmegyei pap, 1887/92-ben mint tábori lelkész működött Temesváron, Aradon, Bileken (Herczegovinában), Sarajevoban és Budapesten, hol a magy.

Next

/
Thumbnails
Contents