Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1893

24 6) Főtiszt, és nagyságos Agócs János 25 frtnyi segélyben Csizmadia Gyula III-ik oszt. tanulót részesítette. 7) A Maár András-féle alapítványt 450 írtra egészítik ki s ennek 20 frtnyi kamatát Szabó Sándor V-ik oszt. ta­nulónak adták ki. 8) A Molnár Sándor-féle alapítványt. 150 írtra emelték és ennek 5 frtnyi kamatában Varga László I só osztályú ta­nuló részesült. 9) A Maliár József alapítványa 300 írt maradt, ennek 15 frtnyi kamataiban Kalmár Béla IV-ik osztályú tanulót részesítették. A tek. tan ícs a Tarjányi Gábor alapítványára nézve a fentebb említett végzésében akként határozott, bogy a mai napon 252 írt 45 krt kitevő tőke 5% kamatai hozzácsatolá­sával 1000 írtra növelik s .csak ezután fogják annak kama­tait az alapitó czélja szerint felhasználni. A Holló Mihály 1000 frtos alapítványát 1150 írtra emeli s ennek 50 frtnyi kamataival évenként a szabadkézi rajz tanítóját honorálja. A Hosszú Sándor-féle alapítványra pedig azt határozta, hogy 300 frtos alapitványa kamataiból azt a részt, ami fen- marad a síremlékre fordítandó összegből, ezentúl évenként ki utalványozza egy szegény sorsú tanulónak. Végül meg kell emlékeznünk ifj. Molnár Imre ur szives adományáról, ki 15 frtot bocsátott az igazgató rendelkezésére, hogy azt egy szorgalmas és jó előmenetelt tett kath. növen­déknek juttass, a tanév folyamán. A jutalomdijat Basch István VII ik oszt. tanuló nyerte el. A folyó évben kiutalványozott ösztön és segélydijak összege kitett: 582 írt 50 krt. A tanév befejezése. Az előadásokat junius hó 15-én fejeztük be. A vizsgálatokat a következő sorrendben tartottuk meg : a, hittanból junius hó 9-én, a nyelvekből és történe­lemből 18-ikán, a reális tárgyakból 20 án, a magán tanuló­kat, 21 és 22-én vizsgáltuk meg, mig a tornászaiból s a rendkívüli tárgyakból 23-iká,n. A tanév 29-én ért véget, „Te Deummal** és a bizonyítványok kiosztásával.

Next

/
Thumbnails
Contents