Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1893
18 történetírónk szerint — „igen nevezetes tény az, hogy a tolnai mozgó nemzetőrség Perczel alatt, továbbá a borsodi önkéntesek (s az I. honvéd zászlóalj) rendkívül kitüntették magukat“. Főleg e nemzetőri seregével fogta körül Perczel, Róth és Filippovich horvát tábornokokat és rakatta le velők a fegyvert. A Szt.-Tamás ostrománál levő nemzetőrök közül pedig többeket maga a személyesen ott körültekintő hadügyminister dicsért meg : így a hivatalos lapban a jászokat és kunokat, az aug. 16-án tartott ülésben pedig az aradi (nemzetőri) tüzéreket, az aradi és békési lovasokat, a tolnaiakat, a jász- kúnokat, főleg a lovasokat és a bácskaiakat, főleg a szabadkaiakat és a bajaiakat. Ép így használhatók voltak pl. Erdélyben a lovas deb- reczéni vörös pántlikások és még többen. Később is, mint querillák, sok jó szolgálatot tettek a magyar ügynek, — fárasztották, éheztették, késleltették elleneink rendes seregeit. Mindez jele annak, hogy a maga módja szerint alkalmazva a nemzetőrség is használható volt. Ámde, bár számtalan egyes esetet hozzunk föl a nemzetőr nevet viselő lelkesült 48—49-iki hazaijaink dicső tetteiből, miudez nem lehetne elegendő arra, hogy a nemzetőri intézmény iránt még a szabadságharcz ideje alatt elvesztett bizalmat visszaszerezze. Amint volt az, nem vált be; és ha a végszükségben pillanatra nyújtott segélytől eltekintünk, inkább káros volt az a hazára, mint hasznos. Ma napság — hál’ Istennek — ily nemzetmentő insti- tutiora nincs szükségünk; de ha a jövőben volna is, a nemzetőrség mint ilyen — múltjából okolva — többé új életre nem ébreszthető. Valamint a kei’esztes hadak kaszás-kapás pórnépének ósszecsődítése ma napság már meg nem történhetik, úgy a magyar nemzetőrségnek is csak múltja van, élete a történelemé. Beke Lajos.
