Városi katholikus algymnasium, Kiskunfélegyháza, 1888
11 hegyek lejtőihez érve, csapadékképződést idézhetnek elő, miből következik, hogv a hegységekben a helyi esők gyakoriabbak, mint a síkságokon. Daczára annak, hogy a meleg visszasugárzása és úgy a levegő felmelegedése a terület nagyságával egyenes arányban áll és a hegyekkel borított felület nagyobb mint a sikság, a hegységek még sem lehetnek okozói oly felszálló légáramlatoknak, mint a minőkkel sikterü- leteken találkozunk, mert a tengerszin feletti magasság nagyobbodása a hőmérsékletnek csökkenését vonja maga után. Fel- és leszálló légáramlat azonban hegyes vidékeken is van, csakhogy ez a síkságok, völgyek, lejtők és csúcsok között uralkodó hő- mérsékleti különbségek folytán keletkezik. Ha derült ég alatt, egy magánosán álló hegyorom, a napsugaraknak kitéve, erősen megmelegszik, a levegő megritkul, a légnyomás kisebbedik és a hegyalján lévő levegő a csúcs felé annál inkább mozgásba jön, mert az szintén ki volt téve a napsugaraknak. Fölfelé haladó útjában, az a meleg, a melyet a beállott kiterjedés folytán elvesztett, a hegylejtőnek megmelegitett felülete által pótoltatik. Nappal tehát nem jöhet jelentékeny hőmérsékleti különbség létre és igy nincsenek megadva azon feltételek, melyek felhő- vagy esőképződéshez szükségesek. Éjjel, a meleg kisugárzása következtében, a földfelület erősen lehűl, a mi legnagyobb mértékben ott fog beállani, a hol a légnyomás csekély és a levegő száraz, tehát szabadon a magasba meredező hegyormokon. A völgyben vagy síkságon a levegő any- nyira le nem hűlhet, mivel ott a légnyomás nagyobb és vizpárát, tartalmaz. A hideg, nehéz levegő a csúcsról a hegylejtőn leereszkedik, útjában mindinkább fölmelegszik, vizpárát vesz föl és a hegyalján a vidék legmagasabb hőfokát elérve ismét felszáll. Itt te- hát körmozgással van dolgunk, mely egyedül a hegy