Kis Dongó, 1964 (25. évfolyam, 3-24. szám)
1964-09-20 / 18. szám
1964 szeptember 20. Kis Dongó 3-IK OLDAL LÁNYOKNAK GYERMEKROYAT FIÚKNAK Róka fogta csuka, csuka fogta róka, varga fogta mind a kettő. (Ttréfás történet Mátyás király idejéből) Különös utas Egy fuvaroshoz odalépett egy feketeköpönyeges férfi. — Bátyám, jó pénzért elvinne-e Kiskomáromba? — El én szívesen!-— Egy aranyat adok! — Meg is köszönöm. Üljön fel az ur! A különös utas felült. Jól összehúzta magán fekete köpenyét. Megsimogatta fekete, hegyes szakállát. A kocsi elindult. Ahogy hajt a kocsis, beleszimatol a levegőbe. •— Mintha valami kénkőszagot éreznék! Hátulról jött a kénkőszag. Hátranéz a kocsis. Látja, az urnák szúrós a szeme. Szőrös a keze. — Különös ur ez! — gondolja a kocsis. De csak szépen hajt tovább. \ Amint fordul az ut, nem messze egy utszéli kereszt látszott. Szól az utas: — Hé, te kocsis! — Tessék! •— Hány éves vagy? — Éppen hatvan. ■— Hát akkor vigyázz a fejedre! A kocsis csodálkozott: — Miért vigyázzak a fejemre? — Tudd meg, hogy aki ilyen őszi dobén leveszi a kalapját, az könnyen meghalhat. Megfázik a feje. Te öreg vagy. Még a kereszt előtt se vedd le a kalapodat! Nagyot nézett a kocsis. Mit akar ez a különös utas? — De uram — szólt — én római katolikus vagyok. Én bizony leveszem a kalapomat Krisztus keresztje előtt. — Ne vedd le, ma ne vedd le! Kapsz egy aranyat! A kocsis megcsóválta fejét. Egy arany nagy szó az ilyen szegény fuvarosnak. Mennyi zabot vehet azon lovainak!-— Hm, hm., no de ilyent... — dünnyögött a kocsis. De elcsábította az arany. Úgy hajtott el a kereszt előtt, hogy nem vette le kalapját. Az utas azonnal a markába nyomott egy aranyat. Amint mennek, csak hallja, ám a kocsis, hogy az utas nevetgél mögötte. — Jó kedve van az urnák! — Jó, jó, nagyon jó! — kacagott az utas. A lovak vidáman futottak. Most egy kis kápolna tűnt fel az ut mellett. — Hé, kocsis! Ismét egy arany jár ám neked! Szeretettel kérjük ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék azt mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfizetési dijat pontosan megfizeti. Egyszer a róka kiment a patakra rákászni. A rókának az a szokása ilyenkor, hogy a farkát a vízbe dugja. Amikor a rák belekapaszkodik, kirántja a rákkal együtt s a fához veri. Jól összetöri a rákot és úgy eszi meg. De egyszer csuka akadt a róka horgára, azaz a farkára. A róka hirtelen elkapta a csuka szájának felső részét. A csuka pedig belekapaszkodott a róka alsó állkapcsába. Aztán igy maradtak egymásba harapva, mert egyik sem akarta elereszteni a másikat. Arra ment egy óbudai német varga. Meglátta a két küzdő állatot. Elfogta őket. De a róka a csukát, csuka a rókát most sem akarta elbocsájtani. Föltette magában a varga, hogy ezt a különös természeti furcsaságot elviszi Mátyás királyhoz, akinek kedve telik az ilyesmiben. De az igazságos királynak is voltak rossz cselédei. Ilyen volt két ajtónálló, akik a szegény embereket csak úgy bocsájtották a király elé, hogyha a várható ajándéknak egy részt nekik ígérték. Az eevik ajtónálló mindjárt a felét kérte az ajándéknak. A jámbor rögtön oda is Ígérte, csakhogy bejuthasson. A másik ajtónál meg a másik őr állotta útját a vargának. Az is az ajándék felét kérte a bebocsájtásért. Ilyen formán a vargának semmi sem maradt volna. Megígért azonban mindent s igy a király elé juthatott. A varga ezekkel a szavakkal ajánlotta fel a királynak, amit hozott: — Róka fogta csuka, csuka fogta róka, varga fogta mind a kettő. A király jót nevetett a varga — Nem tudom, miért járna, uram! — Mert a kápolna előtt sem veszed le a kalapodat! A kocsis nem felelt. Magáben ezt gondolta: — Furcsa, igen furcsa dolog ez. Ez az utas bizonyára maga az ördög! Engem az aranyaival a pokolba akar juttatni ... Megállj ördög, most kiderül minden! — mondta magában a kocsis. Mikor a kápolna elé értek, hirtelen nevette kalapját és hangosan szólt: — Dicsértessék a Jézus Krisztus! — Hallgass! Hallgass, te átkozott! — ordított az utas és ahogy felugrott mérgében, azonmód ki is esett a kocsiból. Amint kiesett, szétnyílt a köpönyege és a kocsis látta, szavain. Az állatokat elfogadta. Azzal intett udvarmesterének, hogy adjon valami jutalmat a vargának. A varga száz pálcát kért. — Száz pálcát? — szólt csodálkozva Mátyás király — mire való ez neked? — Jó lesz nekem az a száz pálca, uram, k irályom; én szeretem a pálcát — mondta a varga. — Nahát, vágjatok neki a budai erdőkből száz mogyorófa-pálcát, hadd vigye el! — parancsolta a király. — Csakhogy nekem olyan száz pálca kell, amilyet a deresen szoktak kifizetni! — Hogyha éppen úgy kívánod, ám legyen! Azzal parancsot adott a király két testőrének, hogy számlálják le a vargának a kívánt ajándékot. A varga megköszönte szépen s ment a két testőrrel. De az első ajtónál mindjárt megállította az ajtónálló és követelte az ajándék felét. — Gyere velem barátom a fizető hivatalba, ott majd megkapod! A másik ajtónál előfogta a vargát a másik ajtónálló. Az meg az ajándék másik felét kérte. — Te is gyere a fizető hivatalba! A testőrök csak most értették meg, hogy miért kért a varga száz pálcát. Nosza, levitték a két ajtónállót a fizető hivatalba. Ott lekapták őket a tiz körmükről s az ajándék felét leszámolták az egyiknek is, meg a másiknak is. A király jót nevetett a tréfán. A vargát megajándékozta, a két ajtónállót pedig rögtön elbocsájtóttá. Ezentúl a szegények könnyen bejuthattak Mátyás királyhoz. hogy bizony bojtos ördögfarka van! Nosza kapta ostorát a kocsis, leugrott és csépelni kezdte az ördögöt: — Ne, te pokolfajzat! Nesze, te bűnre csábitó! — Jajjajaj! Jaj, fáj! — ordított az ördög és futott, futott, de a kocsis csak verte, mig ki nem fáradt! Az ördög eltűnt, mintha köd nyelte volna el. A kocsis visszafordult a városba. A bűnös aranyat bevitte a templomba és betette a perselybe. Keresztet vetett az öregkocsis: — Bocsáss meg édes Istenem, hogy bűnbe estem. És köszönöm Neked, hogy egészen el nem vitt az ördög! Azóta sem vesz fel szurósszemü, szőröskezü, kénkőszagu utast a kocsijára! Fekete kenyér Petőfi Sándor magyar költő volt. Az egész világ ismeri nevét. Igen szép verseket irt. Petőfi Sándor Budapesten élt. Szülei szegények voltak, ök falun laktak. Petőfi Sándor nagyon szerette szüleit. Sokszor meg is látogatta őket. Egyszer váratlanul hazaérkezett. Édesanyja szépen megtérített. örült, hogy hazajött a fia, kit már rég nem látott. Mégis szomorúság ült a szemében. Petőfi Sándor látta ezt. Azt is látta, hogy Petőfi néni szegényes, barna kenyerüket nézegeti szomorúan. Petőfi Sándor bement a kis szobába. Verset irt. Mikor készen lett, átadta szeretett édesanyjának. Petőfi néni olvasta a verset! így szól a vers: FEKETE KENYÉR Miért aggódol lelkem, jó anyám? Hogy kenyeretek barna, emiatt? Hisz meglehet, ha nincs idehaza, Fehérebb kenyérrel él fiad. De semmi az, csak add elém anyám, bármilyen barna is az a kenyér, itthon sokkal jobbizii nekem a fekete, mint máshol a fehér! Petőfi néni most már nem volt szomorú. Boldog volt, hogy ilyen derék fia van. Az édesanyák egyetlen boldogsága, ha gyermekeik szeretik őket!---------------------------------Közmondások: Vak vezet világtalant. Halál ellen nincs orvasság. A szerelem vak. A látszat csal. Aki mer, az nyer. Egy bolond százat csinál. Kéz kezet mos. Végén csattan az ostor. Az nevet, aki utoljára nevet. Olcsó húsnak hig a leve. Mihelyt megbízol magadban, erődben: meg tudsz élni. Az érdem ott kezdődik, ahol a kötelesség végződik. A test nem az ész mértéke, csak ráma a belső képre. Magyar ifjúság lapja a havonta megjelenő MAGYAR CSERKÉSZ Megrendelhető: P. O. Box 68, GARFIELD, N. J. A Magyar Cserkészszövetség Hivatalos Lapja T
