Kis Dongó, 1964 (25. évfolyam, 3-24. szám)
1964-06-20 / 12. szám
1964 junius 20. Kis Dongó 5-IK OLDAL LOVAGI AS ÜGYEM Példátlan, hogy mennyi reklámot csináltam már a nagybátyámnak. Legalább száz történetet írtam róla, notabene, olyan történeteket, melyek sohase történtek meg. Lehetnek, a kik azt mondják, hogy ennek csak én vettem hasznát, mert ezekért a történetekért engem a kiadók megfizettek, de nem úgy van a dolog. Történeteimnek nagybátyám vette a hasznát, a ki otthon, meszszeíekvő kis városkájában üldögélt, megtömte a pipáját és elszivta, újra megtömte és újra elszívta. Én agyműködést fejtettem ki, ő nem fejtett ki semmi működést, — és mégis ö vette a hasznát történeteimnek. Miképp? Bevallom, hogy e levél vételéig nem jutott eszembe a kajászó-szent-páli kaszinó tagjainak sorába lépni. E levéi vétele után azonban mást határoztam. Végigtanulmányoztam egy egész országgyűlési szessziót, s a leggorombább kifejezéseket följegyeztem. Azután leültem, s e kifejezésekből egy olyan levelet állítottam össze, hogy a Pesti Müveit Levelező cimü könyvben negativ példának bátran le lehetett volna nyomtatni. Ezzel a levéllel fölfegyverkezve, leutaztam Kajászó-Szent- Pálra. — Fenét! — Mit szól hozzá? — Mi közöm hozzá? — Igenis sok köze van hozzá, mert maga fog ajánlani. — Én? — szólt a bácsi elhülve. — Ön! — kiáltám erősen. A kutya fölemelte fejét és másodszor morgott. — Én? — kiáltá a bácsi erősen. — Ön! — feleltem halkan, elhülve. (Süllyedjek el, ha ez a kutya nem érti a mi beszélgetésünket!) — Csiba te! — szólt a bácsi. Ezúttal nem voltam vele tisztában, hogy nekem, vagya Mezei virágok Egyszer a nagybátyám a nevemnapjára, — hosszú hallgatás után, — két koszorú piros paprikával lepett meg. Én paprikát másképp, mint törött alakban, a kocsmai asztalon, sohse láttam s azért az ásványok közé soroztam. Elképzelhetik m e g 1 e petésemet, mikor a boncolás kiderítette, hogy a hüvelyes vetemények közé tartozik. Eme fölfedezésemről írtam az első történetet, azzal a hozzádással, hogy a paprikát a házmesternek adtam ajándékba, a ki az udvaron mozsárban megtörte, a miből óriási botrány lett, mert az összes lakók szemgyuladást kaptak. A ház átalakult kórházzá, a kerületi orvos, hogy gyorsan elő lehessen hivni, egész nap a háziurnái kalábriászozott. Engem pedig gyakrabban emlegettek, mint a szenteket, — s ugyanazt tették velem, a mit a szentekkel szokás. Gyerünk tovább. Mit gondolnak, mi lett e történet következése? Nem gondolnak semmit? Akkor megmondom. Nagybátyám egy goromba levelet intézett hozzám. Szégyellem, de bevallom, hogy becsületsértő kifejezések voltak benne. Röstellem, de bevallom, hogy ez a szó is előfordult benne, hogy ripők. Mit gondolnak, kinek mondta ezt, hogy ripők? önök bizonyosan azt gondolják, hogy nekem? Úgy van, eltalálták. E levél végén egy fenyegetés is volt. Ez: Ezt a levelemet nyilvánosan ■fölolvastam a kajászó-szentpáli kaszinóban. Azért, ha neked valaha eszedbe jutna a kajászó-szent-p á l i kaszinóba belépni, biztosítalak, hogy egyhangúlag kigolyóznának. Szeretettel kérjük, ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék azt mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfizetési dijat pontosan megfizeti. — Irta: Felsőőry Béla — Óh mily szépek vagytok mezei virágok, Talán mert az Isten gondol csak tirátok? Minden szál virágot gyönyörködve nézek, Csokor belőletek maga a természet... Ti adtok méheknek aranysárga mézet, Az ifjú szivekbe dalt és reménységet, Árva sirhantokon ti őriztek álmot, Nyelvetek bűvöli el e nagy világot... Ha szép nyelveteket tanitni tudnátok, Nem volna itt vétek, s nem hangzana átok; S ha mindenki a ti nyelveteken szólna: Földünkön Szeretet, s Békesség honolna... Kajászó-Szent-Pál oly előkelő' hely, hogy már járásbíróságért is folyamodott több Ízben. De nem kapott. Szintén több Ízben. Az intelligencia nagy. Uralkodó vallás a tarokk. Közügyek nincsenek, csak tarokkkérdések. Ellen- és rokonszev is ebből indul ki. Felekezeti és nemzetiségi villongások nincsenek, — ezt mind elnyelik a kártyavillongások. Az egyházpolitikai kérdéseket nem tehették szóvá, mert a pagátügyek mindent leszorítottak a szőnyegről. Mikor nagybátyámhoz beléptem, ijesztő képet vághattam, mert elsápadt. Nagyot füttyentett s aztán így szólt: — Szervusz! A füttyentés egy kutyának szólt, a szervusz nekem. A kutya egy uj-fundlandi eb volt, ott termett és vizsga szemeit rám irányította. Tanulmányozta, hogy milyen szándékaim vannak. Úgy látszik, hamar tisztába jött velem, mert morogni kezdett. — Csiba te! — szólt a bácsi, — hisz ez a Bandi. E bemutatásra jónak láttam kissé mosolyogni és meghajtani magamat. Erre a kutya is kissé mosolygott és lefeküdt. — Jó napot, bácsi! Ugy-e, tudja, hogy mi hozott ide? — Sejtem. — Az ön levele, mely becsületemben gázol. — Gondolod? — Bizonyosan tudom. És még valami. — Micsoda? — Be akarok lépni a kaszinóba tagnak. kutyának mondja-e, de akaratlanul hozzátettem: — Én vagyok a Bandi. És a bestia belenyugodott. — Uraim! — mondám hidegen, lovagias ügyek tárgyalásánál, — a párbaj-kódex szerint, — a kutyák nem lehetnek jelen. — Ez tehát lovagias ügy? — Az. ön engem nyilványosan megsértett, de mivel rokonok közt párbaj nem lehetséges, máskép bosszulom meg magamat. Hallgassa meg ezt a levelet . . . És fölolvastam neki a honatyai leleményesség gorombászati lexikonát. A bácsi ezalatt két pipát elszívott, a miből azt következtetem, hogy gorombaságaim tiszte sséges terjedelműek lehettek. A kutya nem reagált rájuk. — Mit akarsz ezzel? — kérdé a bácsi. — Fölmegyek ma délután a kaszinóba, a mikor mind ott vannak, fölolvasom és a párbaj-kódex értelmében követelem, hogy magát ez alapon golyózzák ki a kaszinóból. Engem pedig golyózzanak be. Mert jegyezze meg, hogy a lovagias ügyekben mindig annak van igaza, a ki a leggorombább. A bácsi letette a pipáját, fölugrott és a nyakamba borult: — Csakhogy itt vagy, kedves Bandim. Annyira meg voltam ijedve, hogy melegen a keblemre szorítottam a bácsit. — Hát tudod, mire való volt a levél? i — Mire? — Hogy téged lecsaljalak hozzám. Tudtam, hogy a lovagiasság a legérzékenyebb oldalad, tehát ezzel lecsalhatlak. — Igazán, bácsi? — Persze, hogy igazán. (Mintegy megerősítésül a kutya is rám ugrott és végignyalta a képemet.) — Hajlandó ezt a kaszinóban is elmondani? — Hogyne! Délután nagy zajjal rontottunk be a kaszinóba. A bácsi az én goromba levelemet lobogtatta: — Itt van, győzelem, lecsaltam, választ is hozott rá, képviselőházi beszédekből összeállítva. És, miután nagyokat paroláztunk, óriási derültség közt maga a bácsi olvasta föl a goromba levelemet. Az intelligencia elismerte, hogy mind a ketten szellemes emberek vagyunk. Sőt néhányan a geniális jelzővel is megtiszteltek. Tudvalevőleg Magyarországon a pofonokat és a geniális jelzőket bőven szokták osztogatni. Este óriási lakoma volt tiszteletemre. Színvonal: a sárga föld. Mikor a bácsival hazafelé támogattuk egymást, igy szólt hozzám, megcsókolván: — Akasztófáravaló barázdabillegető! Ugy-e, jó itt? — Vén uzsorás, — mondám édesen, — örülsz, hogy itt vagyok? — Hogyne, te éhenkórász ... Hát ha be akarsz lépni a kaszinóba, ajánllak . . . — Vén huncut, most már nem kell ... Az elégtételt megkaptam ... De ezentúl is azt fogom rólad írni, a mi nekem tetszik . . . — Én meg azt fogom rólad mondani, a mi nekem te tszik. — Gilt. A kutya farkcsóválva, nyájas mosollyal jött utánunk. Ennek az állatnak határozottan középiskolai műveltsége van: tudja, hogy most pertu jóbarátok enyelgéséről van szó csupán. E szóbeli szerződés alapján az én nagybátyámból, történeteim révén, egy országszerte ismert alak lett; ugyanez alapon ő engem Kajászó-Szent- Pálon szabadon nevezhet országos lókötőnek. Nos, kinek van több haszna az én mesterségemből? Szerkesztői üzenet SZÜLETÉS- ÉS NÉVNAPRA rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a “KIS DONGÓ”-t, mert az a legjobb, legolcsóbb ajándék minden magyar részére.
