Kis Dongó, 1964 (25. évfolyam, 3-24. szám)

1964-06-05 / 11. szám

8-IK OLDAL Kis Dongó 1964 junius 5. Göre Gábor bíró úr levelei PAKSIÓ JÁTÉK (Folytatás az 5-ik oldalról.) A zuraság pajtája mán ak­kor el vót készitve jeruzsálemi módra, vászony tornyok a ze­­lejin mög a kapu föstött papi­­rosbul, a kántor a pappal asz­talossal hetekig művelte. A pajta is mög vót meszelve, birka se fért vóna több belé, mint a mennyi embör vót ott, három falu mög a sok ur. A papunk röndözött min­dönt nagy aggodalommal, még az pofánkat is ü kente ki, ki­nek pirosra, kinek sárgára, úgy hogy a tulajdon édös anyánk se válalt vóna benn­­ünköt. Neköm szakálat is rag- 1 asztott, oszt aszondi, vesse le kend a tsizmáját. Mondok tán addig ellőhetne a lábamon, mig fölfeszitenek. De nem löhetött. A súgó a kántor ur lőtt vóna, de tsak sápogott a nagy rök­­ettség mián, alig löhetött kik­­apdosni a szavát. A szomszéd falubeli kántor muzsikált a zaj tó fölött emelvényön lábitós hermónikán gyönyörüségösen. A szent játék pedig azzal k­­ezdődött, hogy én szamárháton béballagck Jeruzsálembe vagy­ishogy a zuraság méhesibül a pajtába. A gyermökök mög a zasszonyok vótak kirendölve, hogy barkát mög füvet szór­janak a zutamba oszt hogy igy kajabáljanak: — Hozsanna Dávid fijának! — Má mint neköm. Hát mikor a pap a kézibe vötte az kolompot, hogy most kezdődik én tsak fölkaptam a szamárra, de nem akart in­dulni. Nagyot kurjantok mérgösen: — Czoki füles a zapád ragyo­góját! — Jaj jaj, aszondi a plébános ur, möghajják! — Mondok hagy hajják, tsak igy hajtották a barcmállatot Jeruzsálembe is. Avval mögindulunk, én elől, utánnam a zapostolok. A zasszonyok mög a gyermö­kök nagy kajabálással mond­ták a hazsannát oszt ugyant­­' sak tengették a szamár elé a zsákokat mög osztán szórták a barkákat mög a lapulevele­ket. Egy darabig tsak möntünk szépön méltóságosan, a zurak is bámultak, hanem hogy a szamár mögérözte a laput, mö­­gállott a zut közepin oszt le­­gelésbe fogott. Tsak biztatom a sarkammal a hasa ajján, hogy czo tovább mondok, de a szamár nem m­­önt tsak övött. Aggyatok mán egy fütyköst mondok, oszt ráütök a szamár­ra röndösen, majd mögy e mingyán. A bakter idenyuti a fütyköst én is rányutok hátrul a szam-Lapképviselöket AZ ORSZÁG MINDEN RÉ­SZÉBEN FELVESZÜNK. ÍRJON FELTÉTELEKÉRT. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A “KIS DONGÓ” képes vicclap havonként kétszer, — 5-én és 20-án — jelenik meg. — Előfizetési dija egy egész évre csak 4 dollár. Amerika egyik legolcsóbb lapja, melyet 25 éve olvas az Egyesült Államok és Kanada magyarsága. A “KIS DONGÓ” minden lapszámában hozunk két folytatólagos regényt, vicceket, tréfás történeteket, szó­rakoztató elbeszéléseket, külön egy oldalon gyermekeknek való verseket és oktató meséket, — azonkívül magyar nó­ták szövegét és minden számunkban egy-egy magyar nóta kottáját énekre és zongorára. Vicceinkben a hangsúly a szellemességen van. Célunk nem mások bosszantása és politizálás, — ha- | nem szórakoztatás. Jelszavunk: “TESSÉK MOSOLYOGNI!” — ITT VÁGJA KI ÉS KÜLDJE BE NEKÜNK ! — Kis Dongó Kiadóhivatala 7907 West Jefferson Avenue Detroit 17, Michigan Mellékelten küldök 4 dollárt a “Kis Dongó” egy évi előfizetésére és kérem azt az alábbi címre küldeni: Régi előfizető: ........... Uj előfizető: ........... Nevem: ........................................................................................ Utca, box: .................................................................................... Város: ....................................................................................... Állam: .......................................................................................... — Kérjük pontosan és olvashatóan kitölteni'. — árra, hát mögfordul a tzudar arra amörül indultunk. ütöm akkor fejbe, hát egy­­darabig kapkoggya a fej it, az­után mög ojat rúgott a zég felé, hogy én a fejem tetején állottam, majd kifitzemödött a kezem. No evvel vége vót a szamár­háton való bevonulásnak én pélpára gyújtottam, oszt gya­log tértünk vissza a pajtába. A papot ötté a mérög, hogy jajajaj aszondi, ha ezt a püsp­ököm möghajja, de mondok oda se neki plébános uram, majd a többi röndösebben fo­­jik. Hát jól is indult. Mikor fölhúzták a ponyvát, ott ültem én a tizönkét apos­toliad, vagyis a zesküttekkel oszt sült bárányt öttünk, igaz, hogy éhösek is vótunk, a pap­unk mérgösen suhotolt ránk a ponyva mögül, hogy aszondi az Isten szerelmére ne fajjanak úgy, kezgyék mán. Hát avval elkezdőm, hogy mondok: — No mán én nem öszök tö­bbet veletök, se nem öszök, se nem iszok. Hanem egy gazem­­bör van köztetök, aki elárul engöm. Erre Katufrék sógor ügön mögröstelködött, oszt hogy ké­­rdözgették ki az, oda súgom Badár Gyurkának vagyis Já­nos apostolnak, hogy mondok hallódé, Katufrék sógor lösz az, ha mondom. Mondok aztán: — Mög is botránkoznak én bennem sokan. Aszondi rá a zöreg Turus Já­nos harangozó: — Én nem. — No mondok, tsak hallgas­sák kend, mert minekelőtte a kokas háromszor kukorékolna, letagaggya kend még a tsilla­­got is a zégrül. Intők a kántornak, hogy han­gosabban súgjon, de attsak há­­kogott mint a tömött liba. Hát mondok gyerünk akkor a Götzömányi kex-be. Avval főszödölőtzköttünk, oszt kiballagtunk hátul az paj­­tábul. Rám esik a pap odakint, hogy aszondi bolondul beszél kend, mért nem hallgat a sú­góra? Mondok ne mongyon ijenö­­ket a zárgyélusát, mert úgy itt hagyom a zegész kínszenve­dést, mintha itt se lőttem v­­óna. Aszondi, hogy ü eztet nem nézi tovább, mer ütet mögüti a guta. Avval haza loholt, mér­­gibe löfekütt. Mondok nem baj, legalább nem zakatol itten, avval bé­­raktuk a bukrckat öt búkor le­­jányder mög a zuraság- filyá­­nak az karátsonyi fálya, az vót a götzömányi kert. Lefektettem a zapostolokat, magam pedig mondok iszek öggyet minek előtte fölhúznák az panyvát, oszt előveszöm a kulatsot a lepedő alul őzt jót húzok belüle, de lám a Sinkó Pista hamarabb főhuzta a ponyvát, mint köllött vóna oszt igy történt, hogy mikor löeme­­löm az kulatsot a szályamrul, hát ott látom a tengör népet, amint tsudálják a zén nagy ivásomat. Elrejtöm hamar a kulatsot a búkor alá, oszt letérgyepölök, oszt mögen fölkelök, oszt mon­dom a zeskütteknek: — De nagyon alusztok. Kej­­jetök föl mer ihol Katufrék só­gor, vagyis Judás apostol. Aminthogy gyött is a kato­nákkal. A katonák pedig vala­mint műnk is biblijai módon vótunk őtözve, vagyis a za­sszonyok üngibe, én is a zany­­nyukom üngibe, oszt se alul se föjül ögyéb, tsak egy lep­ődő. De a katonáknak azonkí­vül tzukorsüveg papiros tsákó vót a felyükön, a kezükbe pe­dig kinek bot, kinek balta, tsak a vezérnek vót puskája, mivelhogy ü a szőlőtsősz. Hegy im az plébános ur nem vót mán ott mondok nem en­gedőm magam egy két szólás után, avval hogy mögfogtak, akkorát rántottam Judás apos­tolon, hogy három leányder búkor fölfordult dézsástul de ő is a dészák közé. Ezön oszt vérszömet kaptak a zapostolok is, oszt úgy kituszkótuk a ze­gész katonaságot a götzömá­nyi kertbül, hogy még a desz­­kaódal is kitörött. Főkapi ekkor az tsősz a pus­­kályát, oszt rám ripakodik, hogy aszondi: — Aggyá mög magát kend vagy lüvök. — Hát mondok ne lüjj, mi­velhogy igy van ez mögirva. Avval mögattam magamat. — No aztán hogy a köröszt löszakatt alattam, hát mondok csak nem magyarnak való ez, oszt nemhogy szomorkottak vóna, hanem még aszondi az ögyik ur: — Ennyit nem nevettem mőte élők. — Hát mondok akkor a zur bizonyosan leformátus hitü, mer ezön sömmi nevetni való nintsen. Tetszött is mindökinek, tsak a pap betegödött mög tüle, mer valami irigye rosszat irt az játékrul az püspöknek, oszt eltötték a mi pakpunkat más pelébániába. Föl is akartunk mönni defe­­tátzióba az püspökhön, de asz­ondi a papunk, ne bojgassuk a zügyet, mer a püpök még ken­tüket is lesziggya, hát igy osz­tán nem ismétöltük mög az paksióját. GONDOLJON AZ ÓHAZÁ­BAN SZENVEDŐ VÉRE­INKRE! 1964 EZÜSTJUBILEUMI ÉVÜNK 1964

Next

/
Thumbnails
Contents