Kis Dongó, 1964 (25. évfolyam, 3-24. szám)
1964-04-05 / 7. szám
1964 április 5. 5-IK OLDAL Kis Dongó Fújja öreg Gergő f ujja. Egészen nekitüzesedik. Mintha csak a kocsmában ülne, az X-lábu asztalnál “három deci tiszta’’ mellett. Csakugyan, csakugyan. A szép hallgatók után most, bornótába kezd: Amoda van egy nagy deszkakerítés, Csehó Pista lova ottan nyeritöz. Ucca-ucca, kocsmárosné, hallja kend! Néköm halat, citronyos bort hozzon kend! A bornóta után hallgat egy minutát, aztán keményen, bátran belecsap egy régi szép pásztornóta kottájába: Elveszött a lovam fügefa-erdőbe, Jaj de elfáradtam a nagy keresésbe. Ne keresd a lovat, már be vagyon fogva; Kunhalasi istállóba szól a csöngő rajta. Ismerőm a lovat csöngője szavárul, Ismerőm a babám kényös járásárul . . . Ott jár az öreg Gergő lelke a rég semmivé lett ezres falka mellett, amit negyven-ötven esztedővel ezelőtt terelgetett Rozmaring-járáson, meg a Rivó-erdőn túli síkon, amit már fölhasitott az eke s a sápadt, rongyos árendások reménységének temetője lett. Ott terelgette a csöngős falkát a pulikkal, meg a hat bujtárral. Biztosan látja, hogy a feje fölött, a máriakék égen fehér felhőbuckák úsznak s közülük ki-kikandikál a fényes orcáju nap. Érzi a friss mezők tavaszillatát. Látja magát félrevágott kalappal, hátára vetett szűrrel, kezében a horgossal a birge után lépkedni s dalolja, amint akkor fújta: Mögkötöm a lovam kocafa ágáhon, Letöszöm kalapom két első lábáhon. A halasi urak tizenketten vannak, Mind a tizenketten rólam társalkodnak. Még a strófáját sem tévesztette el: Rászállott a páva vármegye házára, Vizet hozott szögény a rabok számára, elszánt rabok, A jó Isten tudja, mikó szabadultok . . . Igyaltok, igyaltok szögény Két nóta közt egy pillanatra megáll. Béke és nyugalom van & kipirosodott arcán. A hoszszu, fehér haj koszorújában olyan most a megbékélt arca, mint amilyennek az apostolokat pingálták régi képeken. Bejárta a lelke újból a sikot, visszaálmodja a letűnt szép világot, amikor még hússal, borral élő pásztoremberek éldegéltek itt a szárnyékok, karámok, nyulvesszőbokrétás cimerfák körül s nem parancsolta ide a “kultúra” könyörtelen szava a megsokasodott népeket, hogy véres verejtékükkel áztassák termővé az eke által fölsértett sivatag buckák hátát. Ott jár a nyárfasusnyós, bukorerdős buckákon, ahol vadgalamb zug, rigó füttyent a vén csomoros ezüstnyárfákon s az árvalányhaj és iglicetüsök között az oroszlánhaj, sárgagyopár, sárga kikrics, kakukfü virága mellett a kökény- és galagonyabokrok fehér virága pompázik jószagu májusok idején. Bejárja mégegyszer a laposokat, ahol útifű, szamócát, sárkerepet, tippont és pillangófüvet legelt valaha a jószág. Megpihenhetett az erdők alatti bercelekben, a nyulvesszős, varjutüskös serevényesekben és visszaálmodik egy régi naplementét, mikor a Madarásztón hallgatta a nádak susogását, a kontyos búvár, vöcsök, éji-gém, nádiveréb és bölömbika szavát, a békák kummogását. Gyönyörűt álmodhatik az öreg. Megy, megy vissza a múltba: Halas város határába születettem, Anyám se vót, mégis fölnevelődtem. Cserény mellett nőttem fő, mint a gomba Lovat loptam tízesztendős koromba . . . Azután valami komor képet láthat öreg Gergő, valami régi bánatával álmodik. Talán a legelső szeretője jut eszébe, akiről egyszer elmesélte, hogy elhagyta és úgy sajgott a szive utána, mint a szája “sállott” a pipa után: Halálmadár, halálmadár a szállott a ház falára. Möghal innen, möghal innen valaki nem sokára. Én halok mög, édösanyám, sírba visz a szerelőm, A pusztába, a járásba a legszöbb lányt szeretőm... Apám támaszkodik a kemence mellett, s csak néz, néz, néz. Hallgat. Sápadt az arca és csillog a szeme a szakállas, borotválatlan arcában. Ilyen csudát, ilyen halált még nem látott. Pedig de sokszor találkozott a Halállal. A Kárpátokban, Gácsországban, Moldovában, a Doberdón, a Piavenál. És itthon is a hazai homokon. Odakinn már megtetszett a hajnal. Nem tudjuk, hány óra lehet, mert óránk nincsen. De virrad. Gergő bácsi már a gyermekkorát is elhagyta utolsó boldog földi álmában. Abban a gerendás kis szobában járhat, ahol a szujtette bölcsőben ringatta egy korán hervadt asszony: Kirie, kirie kisdedöcske, Betlehemi hercegöcske. Hogy miértünk sok jót ttötél, A pokoliul mögmentöttél . . . Aludj, aludj drága. Igen: bölcsődalt dalol Gergő bácsi. Csöndesen, halkan, mint az édesanyja dalolta valaha. A szavát most még halkabbra fogja. Mint mikor a kicsi csöppség már félig alszik, s halk dunnyogással ringatja végleg álomba édesanyja: Jézus ágyán nincsen paplany, Jaj, de fázik az ártalan. Hogy is lőhetne bundája: Elveszött a báránykája . Aludj, aludj drága . . . Kinézek az ablakon. A kitisztult ég alján már csa'k az Özvegycsillag ragyog. A szürkületből előbuknak a fák, bokrok, a csumaszárkup és szalmakazal; az ól és szin, s túl az udvaron a bukorerdő. Majd messzi az ég alján Prücsök Bozsó szélmalmának a vitorlája. Gergő bátyám élete hajnaláról álmodik. Most már nem talál uj nótát. Mégegyszer az altadóalt dúdolja, szinte alig hallhatóan, halkan: . . . Hogy is lőhetne bundája, Elveszött a báránykája . . . Aludj, aludj, drága . . . A hasán keresztbe vannak a kezei, úgy fekszik hanyatt. Most egy hajszálnyit megcsuklik a feje. Mélyen felhördül. A lompos, csapzott szürke bajusza alól alaktalan formában még kibuggyan valami nótafoszlány. Aztán lecsúsznak a hasáról a kezei. Úgy fekszik ott némán, mozdulatlanul, mintha az Úristen előtt állana vigyázzban: — Fölséges Uram! Bevonultam. Apám komoran hajol fölébe. Leveszi fejéről a báránybőr sapkát. Odateszi a fejőszékre, a rég elégett mindenszenteki gyertya maradéka mellé. Állok a vacok fejétől két lépésre. Se nem borzadva, se nem iszonyodva. Csak úgy, mint amikor az ember érzi, hogy az Úristen a közelében jár. Apám rám néz és azt mondja: Szeretettel kérjük, ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék azt mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfizetési dijat pontosan megfizeti. — Betestált Gergő bátyád. Nem köll ennek má a Pikó Ignácné imádsága . . . Aztán lehajol, fölemeli és imádságra kulcsolja az öreg Gergő kezeit. Hátra lép. Nézi a halottat, aztán beszélni kezd. hozzá: — Sok mocsok embört, sok mocskosságot látott kend a fődön, Gergő bácsi . . . Csúnya élete, de szép halála vót . . . Isten nyugosztalja . . . A Bogár utolsókat vonyitott odakinn. Talán megérezte a becsületes pulilelkével, hogy abban a pillanatban röppent ki a szobából Dili Gergő lelke, ő is elbúcsúzott tőle. Hiszen, nyolc esztendőn át együtt pásztorkod tak. LAPSZEMLE Az újságokat olvasva, sok érdekes dolog jut az ember tudomására, ami a kis Dongóban — vicc formájában — is megállja a helyét. Az alábbiakban felsorolunk egy pár idevalót: PARIS ÉS KÖRNYÉKE lakossága 111,000 lovat evett meg. — Ennek a következménye lehet az az állati ötlet, hogy most a kommunistákkal paktálnak. * * AZ ŰRREPÜLŐ GLEN szenátor akar lenni — olvastuk az egyik lapban. i — Nehéz dolguk lesz vele a honatyáknak, mert egyrészt mindenkit felülről fog kezelni, másrészt vele együtt majd az egész állam a fellegekbe jár. * ¥ * GYERTYASZENTELŐ hagyományos időjós állataival kapcsolatban Írták a lapok, hogy a boldogtalan megfigyelők a dermesztő hidegben két napja figyelték a groundhog nevezetű baromfit, amely gyertyaszentelő napján, — hogy dolgát elvégezze, — kubujt a lukából. De miután sütött a nap, úgy megijedt a saját árnyékától, hogy utána vagy 6 hétig ki sem jött. Inkább bent ment ki. Ezt valószínű ugyancsak megfigyelték a ráérők, mert különben honnét is tudhatnák? Ha mutatványszámot kap lapunkból s azt akarja, hogy a “Kis Dongó - Clean Fun” havonta kétszer megjelenő élclapot önnek rendszeresen küldjük, kérjük töltse ki és küldje be címünkre lapunk utolsó oldalán lévő “Előfizetési felhivás”-t. Mutatványszámot azoknak küldünk, akiknek cimét ismerőseik, barátaik nekünk beküldik. Ha mutatványszámot kap, kérjük fogadja szívesen és abból tudni fogja, hogy egy jóismerőse, barátja gondolt Önre. Reméljük, hogy ön is csatlakozni fog olvasótáborunkhoz és megrendeli Amerika egyetlen magyarnyelvű élclapját. — Szívélyes üdvözlettel: a “Kis Dongó — Clean Fim” <907 WEST JEFFERSON AVE., DETROIT 17, MICHIGAN
