Kis Dongó, 1964 (25. évfolyam, 3-24. szám)
1964-02-20 / 4. szám
8-IK OLDAL Kis Dongó 1964 február 20. Régi gonoszságok (Folytatás az 5-ik oldalról.) A nap tüzesen sütött. A megsárgult gabona szinte zizegett a hőtől. Rólunk csurgóit a verejték és mégis szinte fáztunk a félelemtől, hogy valaki meglát bennünket. A puskát én vittem persze. Ha netalán valaki belénk akad, azt mondjuk, hogy az én apámé és hogy verebet lövünk vele. Nehéz volt a puska és olyan hosszú, hogy a sarkamat verte. De azért cipeltem szívesen. Lövünk vele! Életemben először lövök igazi puskával! Guszti előbbre járt vagy tiz lépést. Fülelt, nézett, kémlelte az utat. Nála a patronok voltak. Nem sok, csak kettő. Eszébe se jutott, hogy többet tegyen zsebre. Egyikkel ő lő fácánt, a másikkal én. S alighogy beérkeztünk az erdőbe, Guszti értő mozdulattal nyaklitotta el a puskát s nyomta bele a két súlyos patront. Most már csak az erdészt ne vezesse ránk az ördög! Az erdő is meleg volt. A levegő fülledt a fák között. A madarak hallgattak. Csak gyikot láttunk itt-ott a tüskökön, meg szöcskéket a naptól szárazra égett tisztáson. De csak beljebb a fák közé! Minden kis zörrenésre egyegy megrezzenés. Lekussadunk. Hallgatódzunk. A szivünk verése is ellassul. óvatosan lopakodunk egyre beljebb és beljebb az erdőbe. A csörgős harasztot amennyire lehet, kerüljük. Egyszercsak változnak az erdő fái. Szálasabbak, ritkább lombuak. Zöldebb a fü is alattok. Egy csermely vékony ere kanyarog a fák közt. Megyünk, lesünk, megyünk, lesünk, hallgatódzunk. Találunk cinéért. Rá se nézünk. Gyönyörű kék szitakötő hintáz előttünk a káka fölött. Nem futunk utána. Csak lépegetünk, hallgatódzunk. Valami nagy madár burran fel egy terebélyes galagonyabokorból. Majdnem akkora, mint egy tyuk. Guszti ahhelyett hogy lőne, megijed. Mikorra a puskát emelné, a madár már elszárnyalt. — Találunk másikat, — susogja. S óvatosan lépkedünk beljebb, egyre az ér partján. Ott nem zörög a haraszt. A madár nagy reménységekre izgat. Egyszercsak Guszti int: — Pszt . . . A szemünket egy somfa-bokorra hegyezzük. Mintha sötétlene benne valami! . . . Guszti felvonja a kakast. Közelebb lopódzunk, közelebb, közelebb. A bokorban nincs semmi. Csak éppenhogy sürü a közepe. Egy picinké madárfészekre is találunk benne. Száraz fűszálakból van fonva, de már üres. E pillanatban valami csörgés hangzik az erdő mélyéből. Egyre erősebb. Valami állat csörtet felénk a harasztosban. Csörtet . . . Megrettenünk. Egy őz! Emelt fejjel szökdel. Egyenesen felénk. Könnyedén szökell át egy kis vadrózsa-bokrot s ránk . . . De mégse ránk! Egyszerre megáll alig húsz lépésnyire tőlünk. Megáll, mintha bronzzá vált volna. A feje még egy jercig emelten marad. Fülel. Aztán mintha mi sem történt volna, szép nyukodtan lebocsájtja a fejét s egymásfél méteres magasságú növendék fácskának az alsó leveleire nyújtja a nyelvecskéjét. Tépegeti. Eszegeti. Mink már a csörgéstől is annyira megdöbbentünk, hogy azt véltük, legalább is oroszlán. ösztönösen lappantunk le a bokor mögé. Az őz megjelenésére álmélkodássá változott a rémületünk. Egy őz! Egy élő-eleven őzike! A lélegzetünk is elállt. Az őz legel. Gyönyörű fekete szeme nyugodt és szelid. Eszeget gyanútlanul. Guszti óvatosan térdre bocsátkozik. Csak nem őrült meg, hogy meglőj je?! Kiáltani akartam rá. Meg akartam ragadni a kezét, hogy ne ... De meg volt merevedve minden tagom. Még a hajam is meredezett. . . Guszti fölemeli a puskát. Céloz. Soká céloz. Én pillantani se merek . . . Az őzike a hasa alá hajtja a szarvát. A hasát vakargatja. Durrü! Láng és füst! Puskapor-büdösség! Az őz egyet szökell. Térdre roggyan. Megint lábra erőlködik, de csak eldől. Még a fejét is elnyújtja fűben . . . Egy percig megkövültén bámulunk. Az öröm és rettenet lenyűgözi a lábunkat. Guszti aggódva pillant körül. Aztán odafutunk. Az őz oldalából bugyog a vér. Szép fekete szeme vádlón mered reánk. De mink is egymásra meredünk. — Mit csináljunk vele? — El kell ásnunk! — hebegi Guszti ijedt szemmel. Sápádt volt, mint a fal s a homloka fénylett a verejtéktől. — De hova? — A bokor alá. Megfogtuk az őznek a lábát s a bokor alá vonszoltuk. Azzal neki a földnek mind a ketten, tiz körömmel! Gödröt kapartunk. Kapartunk lázasan és remegve. Jókora gödröt kapartunk a fekete porhanyó földben. Az őzet beleíorditottuk. Behordtuk, betakartuk nagysebesen földdel és száraz falevéllel. — No, hogy mulattatok? — kérdezte anyám este, mikor hazaérkeztem . — Nézegettünk képes könyveket, — feleltem jámboran. — Milyen a térded? — Játszottunk is a kertben . . . Anyám megcsókolt. És én oly édesded-nyugodtan aludtam, mint az angyalok. HOGYNE... Gergő, láttad a pesti moziba most játszák a híradóban, amikor Fidel Castro megérkezik Moszkvába, szovjet prémsapkával a fején. — Hát a prémsapkát én is láttam, de alatta a kubai államférfit már nem. Gergő: Hát az hogy lehet? Csatánszki: Úgy, hogy egy kétméteres szivar ült előttem a moziban. Gergő: Miért nem próbáltál oldalt elnézni mellette? Csatánszki: Hogyne, hogy jobboldali vagy baloldali elhajlónak tartson valaki... Inkább megelégedtem a prémsapkával.-------e g>-........— TUDHATTA VOLNA Hetykefi Amerikába érve, rövidesen megházasodik és elvesz egy amerikai lányt. Boldogan élnek, de az asszonykának az a rögeszméje, hogy férje nem bizik eléggé az p jó Ízlésében. Születésnapjára Hetykefi két nyakkendőt kap tőle. Másnap reggel pei'sze mindjárt felköti az egyiket. Amikor a menyecske meglátja férjén az uj nyakkendőt, sértődötten rászól: — Persze . .. Ezt tudhattam volna! — mondja sértődötten az asszony. — Mit, drágaságom? — kérdi Hetykefi. — Hát, hogy a másik nem tetszik.--------cSV -------KI A HAZUG? . .. A pesti utcán egy újságárus és egy tökmagárus kinálgatja portékáját: — Szabad Nép! Szabad Nép! — kiabálja a rikkancs. — Nylon tökmag! Itt van a Nylon tökmag! — mondja a másik. Az újságárus ráförmed: — Olyan nincs! ... Ez hazugság! Erre a tökmagárus visszavág: — Na és az nem hazugság, amit te kiabálsz? ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A “KIS DONGÓ” képes vicclap havonként kétszer, — 5-én és 20-án — jelenik meg. — Előfizetési dija egy egész évre csak 4 dollár. Amerika egyik legolcsóbb lapja, melyet 24 éve olvas az Egyesült Államok és Kanada magyarsága. A “KIS DONGÓ” minden lapszámában hozunk két folytatólagos regényt, vicceket, tréfás történeteket, szórakoztató elbeszéléseket, külön egy oldalon gyermekeknek való verseket és oktató meséket, — azonkívül magyar nóták szövegét és minden számunkban egy-egy magyar nóta kottáját énekre és zongorára. Vicceinkben a hangsúly a szellemességen van. Célunk nem mások bosszantása és politizálás, — hanem szórakoztatás. Jelszavunk: “TESSÉK MOSOLYOGNI!” — ITT VÁGJA KI ÉS KÜLDJE BE NEKÜNK ! — Kis Dongó Kiadóhivatala 7907 West Jefferson Avenue Detroit 17, Michigan Mellékelten küldök 4 dollárt a “Kis Dongó” egy évi előfizetésére és kérem azt az alábbi címre küldeni: Régi előfizető: ........... Uj előfizető: ........... Nevem: ..................................................................................... Utca, box: .................................................................................... Város: .......................................................................................... Állam: ....................................................................................... — Kérjük pontosan és olvashatóan kitölteni. — 1964 EZÜSTJUBILEUMI ÉVÜNK 1964
