Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-03-05 / 5. szám
1962 március 5. Kis Dongó 5-IK OLDAL Petőfi emléke Egy tavaszi reggel a küszöbre kuporodva olvastam egy testes könyvet. Nagyanyám még a téli tollfosztások deritésére kölcsönözte valami vándor keresekedőtől. Hirtelen forró bizsergés töltött el, kifej ezhetetlen boldogság. A vér az arcomba szökött, föl kellett állnom. Azt olvastam, hogy Petőfi, Petőfi Sándor, évekig itt élt Sárszentlőrincen, itt járt gimnáziumba. Nem volt tévedés. Elolvastam másodszor, harmadszor, tizedszer is. Itt, ebben a faluban járt, ott a jegenyék mögött ... Egy pillanat alatt megváltozott előttem Sárszentlőrinc. Ragyogni kezdett, aranypor szállt rá. Egy szempillantás alatt csodássá lett előttem az egyszerű kis falu. Fölugrottam, s úgy ahogy voltam, hajadonfőn, mezitláb, megindultam. Két óra múlva ott álltam porosán és lihegve a falu főutcáján. A régi kollégium is ott állt, az egyszerű, nádfödeles, földszintes parasztház, a többitől semmiben sem különbözött. Álmélkodva néztem be az ablakon, elbüvölten lépkedtem a szabácskában, amelynek agyag padozata kellemesen hűsítette csupasz talpamat. Semmiben sem csalatkoztam. Petőfi szelleme minden beragyogott, még a csizmadia asztalkát is, mert a házban csizmadia lakott. — Ezt a kilincset fogta, ez alatt az eresz alatt állott... Ezen a kapun ment ki, ezen az utón is járt, ahol én most járok. Körülnéztem a zöldelő tájon, s magamba ittam annak békés, nyugodt szépségét. Később, valahányszor Petőfiről tanultam vagy hallottam, ennék a délelőttnek emlékei elevenedtek föl bennem.---------------------------------HUSZÁR-SZÁMÍTÁS Előőrsön volt a vén huszár, meg egy fiatal honvéd. Amint, ott áldogálnak, ime, jön reájuk szemközt az ellenség kémjárata: öt vasasnémet. — Na, ecsém, — szólt jókedvűen az ör'eg huszár, — ezeket most mindjárt megtámadjuk, aztán kit levágunk, kit meg világgá kergetünk. — Jaj, András bácsi, — szabódik a gyerekhonvéd, — sokkal többen vannak ám azok, mint mi. — Többen vannak? ... Már hogy volnának. Remélem, tudsz számolni. No hát, vedd elő a tiz körmödet és számits. Én vagyok egy, kettő a lovam, a két pisztolyom három és négy; öt a karabélyom, hat a kardom. A hetedik vagy te! Hát nem vagyunk-e többen, mint azok? És úgy tett, ahogy beszélte. Megtámadta az öt vasasnémetet, s kit levágott, kit elfokit meg elkergetett. Nem csoda, heted magával. Petőfi naplójából Korán reggel az ifjak káyéházába siettem. Az utón Vasvári Pállal találkoztam, mondtam neki, hogy menjen Jókaihoz, s ott várjanak meg együtt engem. A kávéházban még csak néhány fiatal ember volt. Meghagytam, hogy az érkezőket tartsák itt, amig Jókaival vissza nem jövünk. Jókai egy kiáltványt szerkesztett. Amint elkészült, lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, amely már tele volt ifjakkal. Jókai a kiáltvány elkészültek a nyomtatványok és mi osztogattuk szét a nép között, amely azokat boldog örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a muzeurü terére, s a sokaság eloszlott. Bár egyre szakadt az eső, mégis mintegy tízezer ember gyűlt a muzeum elé. — Budára!... Budára! Nyittassuk meg Táncsics börtönét! — Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kívánságai. Legalább húszezer ember kíséretében fölmentünk olvasta föl, én a “Nemzeti dalt” szavaltam el; mind a kettőt riadó tetszéssel fogadták. Azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Szakadt az eső, amint az utcára kiléptünk, s ez egész késő estig tartott. De a lelkesedést a viz nem moshatja el. Az egyetemen Jókai ismét felolvosta a kiáltványt és a 12 pontot, s én velem elszavaltatták a Nemzeti dalt. Mindkettőt határtalan lelkesedéssel fogadták, s a megismétlődő “esküszünk”-öt mindannyiszor viszszahorsogta az egész sereg, amely a téren állt. — Most menjünk a cenzorhoz és vele Írassuk alá a kiáltványt és a Nemzeti dalt! — kiáltott 'valaki. Cenzorhoz nem megyünk — feleltem nem ismerünk többé semmi cenzort; el egyenesen a nyomdába! Mindjárt beleegyeztek és követtek. Länderer nyomdája volt legközelebb, oda mentünk. Jókait, Vasvárit és engem kineveztek küldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a magyar nép nevében, s a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Dél felé Budára a helyetartó tanácshoz és előadtuk a nép kivánatait. A nagyméltóságu helytartó tanács sápadt volt, és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab Írót diadalai hozta át a töméntelen sokaság Pestre. Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, amelyek e napot örökké emlékezetessé teszik a magyar történelemben. Legolcsóbb és legszebb ajándék névnapra, születésnapra, a “Kis Dongó“ Előfizetése egy évre 4 dollár. URAM IRGALMAZZ, LÉGY VELÜNK! Fáj most az élet... szivünk, Vágyódva várunk, reszketünk. Imára kulcsoljuk kezünk: Uram irgalmazz... Légy velünk! Pogány gerincünk meghajolt, Uram, szüntesd e szörnyű tort. Vér patak sinyli sok bününk, Uram irgalmazz... Légy velünk! Ki a világot trónolod, Emeld fel lesújtó karod. Feléd tekint síró szemünk: Uram irgalmazz... Légy velünk! Hallgasd meg a sok bus imát, Fékezd a pokol táltosát. Vétkeztünk, ime szenvedünk, Uram irgalmazz... Légy velünk! A GYEREK-TÜZÉREK 1848-ban szabadságharcunk alatt a honvéd tüzérséghez leginkább a diákság tódult. S ezek az élestekintetü, fürge gyerkőcök csakhamar bámulatraméltó ügyességié tettek szert. Az irányzásuk oly szabályszerű, lövésük oly biztos volt, hogy maga az ellenség is bámulattal hajolt meg előttük. Sőt egy ideig azt hitték, hogy francia és porosz tüzérek működnek ágyúinknál. A schwecháti ütközetnél már kiadatott a parancs az visszavonulásra. Az összes ágyuk elnémultak, csak a 4-ik üteg egyik ágyúja, amelyet hat cingár diák kezelt, szórta a halált. De végre ennek is mozdulnia kellett. — Siessünk!... Mozdonyra! — kiáltotta Már István, tűzmester. — Hagyj még egyet lőni, Pista! — rimánkodott Veress Jancsi, egy tizenhat éves fiú. — Nem szabad. Sietnünk kell, nyakunkon az ellenség! — Csak egyetlen egyet. Bizonyisten, adok egy kiflit. És Már Pista, aki maga is csak tizenhét éves legényke volt, nyilván a kifli kedvéért, végre is engedett az unszolásnak. Az ágyú, mintegy búcsúzóul még egyszer elbődült s röppenő golyója végigszántott az osztrákok sorain. Mindez egy pillanat müve volt. Aztán, egy-kettő, a lovak közé csörditve, ők is menekültek tovább. KIS DONGÓ — CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVE. Detroit 17, Michigan Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month. Megjelenik minden hónap 3-én és 20-án. Subscription price one year $4.00. — Előfizetési ára egy évre $4.00. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879.
