Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-12-20 / 24. szám
1962 december 20. 5-IK OLDAL Kis Dongó A szent éjszaka boldogsága Nagyon lassan, szállingózva ereszkedtek alá a sokágú kristálycsillagok a fehér égből s fáradtan pihentek meg a fagyos földön. Csend volt az erdőben ... A meztelen faágak között fütyörészve járt a szél, fekete varjusereg szállt károgva fenn a magasban, őzikék suhantak tova a csillogó havon és meszsziről, a tölgyes tájékáról kísértetiesen sirt fel a farkasok üvöltése. A nap lebukott már és furcsa árnyékok kergették egymást a barnatörzsü fák között. A kis erdészkunyhó ablaka mint tűzpiros üvegszem villant elő a fehér hómezőből . . . Most egy öreg ordas lép ki a 'Sűrűből az erdő szélére, kutató szeme beleütközik a fénybe, felhördül és lógó nyelvvel rohan tovább az embernemjái'ta utón, be az erdőbe. Kékesfekete árnéka nyomán porzik a hó. Azután elhalkul a futás zaja és csak a téli szél sir a zörgő faágak között. A kis erdészház tetején vastag rétegben ül a hó, az eresz alatt mint fényes acéldárdák függnek a jégcsapok . . . Bent a lakásban barátságos melegen izzik a kályha. Az asszony a szekrényben rakosgat ... Az ünneplő tisztát válogatja elő a másnapi nagymisére . . . Csendben, ügyes kézzel szedi le a polcról a fehér inget, a meleg ujjast és odakésziti a székre, az ágy mellé. A férfi hosszú, türelmetlen léptekkel méregeti a szobát. Jártában — a rongyos szőnyegen — megbotlik, lehajol, ideges ujjakkal igazitja helyre, elnyomja a félig szívott cigarettát, megáll az ablak előtt és a csendes hótengeren át lebámul a völgybe . . . A vadász gyakorlott szeme már látja is a kis fekete csoportot, amint a “Halál”-hágón ereszkednek lassan le az erdészház felé . . . Gyors iramban igyekszik feléjük. A hó betemette arra az utakat és most csak olyan ember járhat ott, aki ismeri a vadont, úgy, mint a tenyerét, mert különben a szakadékos utón minden lépésnél az életével játszik. Szerencsésen érnek le. Ott állnak meg a ház előtt. Két csendőr emeli be a hordágyat az ajtón és benne egy sápadt, agyonfagyott gyermeket. Az asszony nem tudja, mihez fogjon. Már bontja is a finom, pelyhes ágyat. Az egyik csendőr szaladt az öreg körorvosért s mire megérkeznek, a kisfiú már ott pihen az ágyban, a hófehér párnák között. —; Nem tudjuk, hogy kicsoda, — mondják a csendőrök.— Ott találtuk fenn a hegyen, az egyik szakadékban, félig megfagyva. Annyit mondott: se apja. A nevelőszülei elzavarták hazulról. Az asszony szemében boldog könny csillan meg; egy pillanatra végignéz az urán, aztán már fut is a konyhába. A férfiaknak a teáskannában hoz forralt bort, a gyermeket me-Pásztorfiu karácsonya Magyar pusztában, nagy éjszakában Pásztorfiu ült busán magában, Beburkolózva a tél ködébe, Bámult az éjbe, a vaksötétbe. Messze van, messze kedves hazája, Bérces kis Erdély gyönyörű tája, Hol a székely fenyők ezrei állnak És kínálkoznak karácsonyfának. Nem mondja egy szóval sem, de látszik rajta, hogy mehetnékje van . . . Egyetlen ablak sem világol fel, csak hátul, a templom mellett pislákol egy gyenge fény . . . Azt figyeli a vadász. Gondolatban ott van a templom melletti kis ház barátságos szobájában. Az jár az eszében, hogy ott talán jobb lenne. Biztosan örömmel fogadná valaki. Aki már régóta lesi az ő belső életüket, kerülgeti, szólongatja. És naponta éleszti a tüzet a cserépkályhában, hátha egyszer mégis betoppan hozzá. A láng bearanyozza szőke haját, minduntalan feláll a kályha mellől és — Szép székely fenyves, halljad csak, halljad: Ha angyal hozna vaj’ csak egy gallyat, Szegény kis pásztor karácsonyára! De tilt a vasfüggöny átkos határa ... Magyar pusztában, nagy éjszakában, Ólmos bánattal árva nyakában, Kis székely pásztor néz messze, messze, Hol Erdélyt sejti ködökbe veszve. S ime, egyszerre a sürü vak éjben Égi láng lobban,, tündéri fényben: Gyujtatlan gyulladt csillag sugára Villan alá a sötét pusztára. Csodás szép csillag, nincs égen mása, Éjszakát oszlat tüzragyogása, Derítő lángja árnyakat kerget — S angyal szava szól: “Pásztorok, jertek!” Magyar pusztában, bánat honában, Kis pásztor indul csillag nyomában; Vonzza a fénye, hajtja a vére: Rongyos istálló rossz küszöbére. kiles a kis ablakon . . . Az asszony is tud a dologról már régóta. Tud mindent, de nem szól, csak sirdogál csendesen . . . Hogy szerette valamikor ezt az asszonyt és most ha belenéz a nagy, barna szemébe, csak sajnálni tudja. Pedig mennyit dolgoztak egymásért. Mikor a férfit hazahozták a harctérről és sebesülten feküdt a kórházban, akkor volt ilyen keményen hideg és akkor ez a barnaszemü asszony harminc kilométert gyalogolt Kis székely pásztor körülnéz: hol van? Rossz istállóban, rozzant jászolban Mosolygón fekszik az égi Gyermek, Angyalok néki dalt énekelnek. A Gyermek előtt ott térdre esve Könyörgést mond a fiúcska, esdve: “Megváltó Fia az ég Urának, Add vissza nékem székely hazámat!” S ime a mennynek szózata hallik: “Éj után az ég mind meghajnallik. Magyarok honát Mária óvja, Születik annak is Megváltója.” örömkönnyeket a fiú hullat: Fenyőfán gyertya gyujtatlan gyullad, Száz csillagszemmel mosolyog rája Székely fenyvesek karácsonyfája. leg teával maga eteti meg. Úgy megváltozott, hogy rá sem lehet ismerni. Beszél, magyaráz, rendelkezik, mindenütt ott van és mindenkinek segit. A kisfiúnak komolyabb baja nincs, egyik lába eltörött, no de azon már dolgozik is a jó doktor bácsi. Az asszony segit a sinbetevésnél. A férfi nem szól semmit, csak nézi a párját és most, ahogy igy szivvellélekkel forgolódik a gyermek körül, még külömb is amannál vagy legalább nem látszik, hogy eljárt fölötte az idő. Az orvos elkészül a munkával. Itt hagyják a gyereket, azután majd a jegyző az ünnepek után intézkedik a sorsáról. — Biztosan lesz valaki, — mondja jelentőségteljesen az öreg orvos, — aki^örökbe fogadja a kis árvát. Csikorogva nyílik az ajtó, még hallatszik a tovasiető lépések ropogása a fagyos havon, aztán csend lesz. Hárman maradtak. A gyermek lázpiros arccal fekszik a párnák között. Az asszony ott ül az ágy szélén és nézi csillogó szemmel, boldog mosollyal a kis árvát. Megigazítja a feje alatt a párnát. Kendőjével törülgeti a kis beteg homlokát ... A férfi megmozdul, mintha szólni akarna valamit, aztán meggondolja ’ magát, fogja a fejszét és eltűnik az ajtón . . . Fejszecsapkodás zaja hallatszik a fenyves felől s mikor a gyönyörű fával megjelenik a szobában, az aszszony mosolygó arccal néz fel rá. Nem kell annak szólni semmit. Már szedi is elő az almáriumból a régi karácsonyfa-díszeket. Istenem, tiz éve nem használták . . .A nagy cukros dobozból egymásután kerülnek elő a fényes csillagok, egy nagyszakállu Mikulás, egy aranyszőrü kis bárány, a díszes tollazatú madarak, egy csengő és színes papírból készült betlehem, amelyet együtt csináltak valamikor. Lehet benne gyertyát gyújtani és akkor az ablakon át látni a kis Jézust a jászolban, meg a térdeplő pásztorokat. Az asszony megtörölgeti a kincseket és a sarokban álló fára aggatja. Gyufa sercen és egymásután lobbannak fel az apró gyertyák. Ott állnak a gyönyörű fa alatt ... A férfi karja lassan fölemelkedik, átöleli az asszonyát . . . Komoly, nagy ígérettel néz a fényes, barna szemébe ... A beteg gyermek boldogan felkacag az ágyban és az égen a havasok fölött ragyogva gyűl ki a betlehemi csillag. érte, hóban, fagyban, át a hegyen, csakhogy láthassa. Ezen a karácsonyon múlt húsz esztendeje, hogy ez történt. Mily boldogan jöttek haza akkor . . . Hogy tervezgettek. Majd ha megszületik a gyermek, mondogatták, i 11 hagyják az erdőt és leköltöznek ők is a faluba ... A meg-1 takarított pénzecskéjükön házat vesznek kis kerttel, ott fog | majd játszani nyaranta a gyermek. Az asszony ruhát varr majd neki, a férfi meg fa-kardot farag, meg papirosból csinál piros huszárcsákót . . . Teltek, múltak az évek. Lassan megöregedtek s valahogy 1 valami nem sikerült a kettejük életében. A szerelem rózsa! szinü fátyla szétszakadt és el hidegültek egymástól, gyermeket meg nem adott az Isten. Az asszony ijedten összerezzen. Segélykiáltás szava hallik a távoli csendből. A férfi villámgyorsan fordult el az ablaktól, magára kapva a bekecsét, futtában nyúl a puska után, felrántja az ajtót és eltűnik a havas éjszakában. — Segítség! Segitsééég! . . . — sir a kiáltás az erdő felől.