Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-11-20 / 22. szám
I 1962 november 20. Kis Dongó 3-IK OLDAL Az első csizma Dani pajtás se hall, selát. Hogyne, mikor nincs mezitáb; Megvan, meg az első csizma! Mint a tükör, fényes, tiszta. Apja hozta a vásárról Hires Miskolc városából. Hegyes orrú, magas sarkú, Csörög rajta a sarkantyú. Dani pajtás jó kedvében Sétál ott kinn nagy kevélyen. Lábát büszkén emelgeti, Bámulják is, tetszik neki. Mosolyogja édesanyja: Csizmáját, hogy mutogatja. Kérték is már száz bankóért, De nem adná egy vak lóért. Dani pajtás bezzeg délben Enni sem tud örömében. Pedig turósgaluska van; Most őneki mind hasztalan. Kinálgatják más egyébbel, Rántottéval, csemegével, Csak csörgeti sarkantyúját, Nézegeti a csizmáját. Dani pajtás lefektében Imádkozik este szépen. Az apáért, az anyáért, Hálát érez a csizmáért. Maga mellé ágyba veszi, Csókolgatja, ölelgeti, S álmában a mennyországban Jár sarkantyus kis csizmában. Miért kanyargós a Tisza ? Ha jól megnézzük a térképet láthatjuk rajta, hogy a Tisza igen kanyargós. Régebben még kanyargósabban folyt, -de sokhelyen szabályozták, hogy egy kicsit egyenesebben fusson. Azért még igy is maradt rajta kanyar elég. A magyar nép igy meséli, hogy miért olyan kanyargós a Tisza: — Mikor a jó Isten megteremtette a világot, panaszra ment hozzá a Tisza, hogy neki nem jutott meder. A jó Isten megparancsolta egyik angyalának, hogy szántson medret A Tiszának. Az angyal befogott aranyekéjébe egy arra legelésző szamarat és szántani kezdett. Ballagott a csacsi, ballagott, de ahol valami finom falatot, gizgazt, bogáncsot látott, odafordult, leharapta és megette. így aztán hol jobbra, hol meg balra tért, az eke meg utána. így lett kanyargós a Tisza medre. Magyar ifjúság lapja a havonta megjelenő MAGYAR CSERKÉSZ Megrendelhető: P. O. Box 68, GARFIELD, N. J. A Magyar Cserkészszövetség Hivatalos Lapja GYERMEKROYAT ÁRPÁDOT VEZÉRRÉ VÁLASZTJÁK Csendes volt a tábor. Az egyik sátor előtt Lehel, valami éles szerszámmal egy szép ökörszarvat cifrázott. Egyszerre csak lépteket hallott. Szabolcs közeledett hozzá és meg is szólította: —De szép a kürtöd, tudom sok munkának ára. — Igazad van, Szabolcs, megdolgoztam érte, de ráértem bőven, hisz rég pihenünk itt. — Kellett a pihenő, válaszolta Szabolcs. Jó volt helyrehozni a megrongált fegyvereket, hiszen elcsorbult a kard is a besenyők csontján. Hej, kemény legények. — Közel az uj haza már, újra harcba megyünk! Nézz csak Lehel, arra a kéklő hegyek fölé, azok mögött van a nagy Attila vezér egykori országa. Azután megfordultak és bucsutekintetük elszállt áz óhaza felé, messze Ázsiába. Lehel kürtje megszólalt csendes, búgó hangon, mintha csak búcsúzna szülőhazáját így beszélgettek csendesen, hosszú ideig elgondolkozva, amikor eléjük toppant egy közharcos, jelentve, hogy Álmos vezér tanácskozásra hivatja őket. Amikor összegyűltek a törzsek vezérei, megszámlálták, hogy együtt vannak-e mindnyájan a törzsükhöz tartozó nemzetségek hadnagyai. A szertartásmester pajzsára csapott a kardjával. Egyszerre nagy csend lett, mert lassan, méltóságteljesen lépkedve ideérkezett az agg Álmos vezér, utána meg Árpád acélos alakja tűnt föl. Megszólalt a vezér mélyen zengő hangon: — Népem vezérei! Emese anyámnak a turul megmutatta mélységes álmában az uj hazát. A turul elkísért harcainkban, utunkban és én idehoztam népem. Erőm elfogyott már, a hajam is hófehér lett. Most már megtérek a nagy Hadúr elé. Sokat pihentünk itt, jól elkészülttünk a hóditó harcra. De a harcok élére, a honalapitásra uj vezér kell. Amig beszélt siri csend vette körül a nagy vezért. Aztán lassan Árpád felé fordult és igy folytatta: — Utódomnak fiamat, Árpádot ajánlom, de hát válasszatok! Zugó éljen tört ki a sereg torkából: “Éljen Árpád vezér! Éljen!” Pajzsra emelték. Azután újra megszólalt Álmos, egy nehéz kardot a kezébe véve még egyszer, utoljára. Kinyújtotta a kardot a kéklő hegyek, a Kárpátok felé: — Fiam, arra az ut! Ez volt a nagy parancs, egy szóval sem több s a nagy kardot átadta Árpádnak. Árpád méltó rövidséggel igy válaszolt csengő, érces hangon: — Nagy, bölcs vezérapám, amit parancsoltál, ahhoz hü maradok. — Légy kitartó fiam, — válaszolta Álmos és kezét áldóan Árpád fejére tette, azután meg-ingott és összeroskadt a hatalmas ember. Lelke elköltözött a nagy Hadúr elé. Halálos csend támadt s néma könny pergett le a harcosok szeméből. A vérszerződés Mielőtt sátort bontott volna a magyar nép, hogy honszerző útjára induljon, a hét főnemzetég vezérei hűséget esküdtek Árpádnak. Esküjüket vérrel pecsételték meg. Vért eresztettek mindnyájan a karjukból egy edénybe. Ezt a vért mindnyájan megizlelték, ezzel jelképezve, hogy a hét törzsben most már egy vér folyik, a hét törzs nemzetté' egyesült. Ebbe a vérbe mindnyájan belemártották kardjukat s úgy esküdtek meg, hogy ameddig csak Árpád nemzetségéből lesz egy fiuivadék, mindig az lesz a magyarságnak a vezére. De a vért eresztett Árpád is a karjából s megesküdött ő is, hogy a hét vezér és utódaik mindig elsők lesznek az ország tanácsában. — Aki esküjét megszegi, igy folyjon a vére, — mondta Árpád, amikor piros vére kicsordult. — így folyjon! — kiáltották a többi vezérek: Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm. Az egy nemzetté lett, vérrel összekötött magyarság Árpád vezérlete alatt elindult uj hazát szerezni. A DER ÉS A HÓ Rózsika is meg a kis fiútestvére Janika is nagyon szerették a virágokat. Kis kerteeskéjükben ápolták és öntözgették azokat. Örvendeztek a szép virágoknak, gyönyörködtek is sokat a sokféle színben és a kellemes illatban. Egy késő őszi nap reggelén Rózsika lement a kertbe, hogy édesanyjának egy szép virágcsokorral kedveskedjen. De mennyire elszomorodott azon, amit ott látott. Virágait, mintha leforrázta volna valami gonosz tündér. Mindannyinak lankadt volt a levele s elfonynyadt száraik a földre konyultak. Istenem, Istenem!... Mi történt az én szép virágaimmal? — sóhajtott Rózsika s könnyek peregtek le arcán. Amint jobban megnézi a többi növényt is, hát látja ám, hogy nemcsak az ő kedves virágai, hanem a sok egyéb kerti vetemény levelei és szárai is mind hasonló módon, szomorúan élettelenül csüngnek alá. Amint ott sajnálkozva szomorkodik, édesanyját látja közeledni egy meleg kendővel. — Nézze csak édesanyám, ezt a szörnyű pusztulást! Vájjon mi lehet ennek az oka? Hiszen nemrég még olyan szépen virított minden! ... — Ez bizony szomorú kép, kislányom, — felelt az édesanyja. — De nézz csak fel a háztetőre! — Nini, hisz’ ott meg már hó van! Egész fehér a háztető! — Nem hó az, kislányom, hanem dér. Az idő már késő őszre jár. Az éjjelek és reggelek nagyon hűvösek. Itt a kendő, terítsd magadra mert meghűlsz. A levegő annyira lehűl éjjelente, hogy a benne levő vizpárák a növények levelein s a háztetőn megfagynak. Amikor ilyesmi történik, nem hó, hanem dér lesz. A dér a gyengébb növényeket tönkreteszi, megöli. Ilyenkor azonban ipar nem olyan kártékony, mint tavasszal. A tavaszi dértől elfogy a szőlő, gyümölcs, kukorica és más növény is. S az a legnagyobb baj, hogy ellene nem lehet védekezni. Télen, amikor nappal is hideg van, a felhőkben lévő viz-. párák megfagynak s igy esnek le. Ez a hó. És erre nagy szükség van. A hó befödi a gyenge vetést és megvédi azt az elfagyástól. A kis Rózsika megnyugodott édes anyja szavaiban. Bár nagyon sajnálta virágait, de mivel ez is a jó Isten bölcs rendelése szerint történik igy megvigasztalódott abban a tudatban, hogy tavasszal visszakapja kedves virágait. Legszebb 300 magyar nóta egy 64 oldalas 6x9 inch nagyságú (tizeiben Ára szállítási díjjal 1 dollár A nótáskönyv megrendelhető a KIS DONGÓ kiadóhivatalában: 7907 WEST JEFFERSON AVENUE, DETROIT 17, MICHIGAN. — Utánvétellel (C.O.D.) nem szállítunk! —
