Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-11-05 / 21. szám
1962 november 5. Kis Dongó 5-IK OLDAL Ezért egyre kiáltoztam Mihaliknak, hogy ha tudja, kapja föl a földről a kantárszárat. Föl is kapta a gyerek, az egyik szárat a lábával, s azzal irányította a lovat eglyoldalon, mig az neki szaladt a gyakorlótér kerítésének és el is esett. De mire a ló elesett Mihaük már nem volt a lovon, mellette állt s hirtelen felkapta a kantár másik szárát is. De a ló sem maradt a földön, hanem felugrott, hogy megint belekezdjen az őrült : táncba. Felállt ugyan a ló, de Mihalikkal együtt, mert amint látta, hogy az állat felugorni készül, a két kantárszárral a kezében a hátára pattant. Aztán már elintézte a többit. Nem kellett ott kérem homokzsák annak a lónak, betörte az anélkül is. Meg is tapsoltuk, mert nem láttunk még ilyen cirkuszi mutatványt. Hát igy volt főhadnagy ur. Azért mondom, kár volna ezért a gyerekért, ha tisztiszolga lenne — fejezte be jelentését az őrmester. Mindennek dacára, mégsem kerültem a tisztes iskolába. Mikor Horthy István az esetet meghallotta, a világért le nem mondott volna rólam. — Nekem pont ilyen emberre van szükségem! — mondotta. — Velem jössz fiam... Háromszor voltam összesen katonaruhában: Először a kiképzési idő alatt; másodszor, amikor a Pálmafa nevű lovat a nagy parádén megültem; Harmadszor, amikor a lovat a 4-ik huszárezred utász-szakaszához átvittem. A történet tulaj donképeni érdekessége a Pálmafa nevű lóval történt. A lovat a mezőhe2yesi állami méntelepről rendelték gazdámnak, Horthy István császári s királyi lovagló tanárnak az akkor Bécsben tartott nemzetközi konferencia utáni parádéra. Tudni kell ehhez, hogy e konferencián csaknem minden nemzet képviselve volt; vagy az uralkodó volt jelen, vagy valamely magasrangu képviselőjét küldte maga helyett. Ezen a parádén kellett volna Horthy Istvánnak a Párnafát megülni. A ló azonban még nem volt betörve. Szilaj erő volt az aranysárga lóban, melynek négy lába térdig fehér volt. A nemesvérü szép állatot valamelyik Habsburg hercegnek neveltették és a lónak ezen a parádén kellett volna először szerepelnie. De mivel nem volt idő a betörésre, a lovat nekem kellett meg ülnöm a parádén. Azt monta a gazdám: Szeretettel kérjük, ha hátralékban van előfizető' si dijával, szíveskedjék azt mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfizetési dijat pontosan megfizeti. — No, fiam, huszár leszel holnap a parádén és a Pálmafát kell megülnöd. Ha nálad történik valami, nem lesz olyan szégyen, mintha egy császári és királyi lovagló tanárral történik. Az ezred ruhatárából még aznap kiutaltak szép, extra huszár ruhát, újat, tündöklőt, fényeset. Föl is próbáltatták velem. Úgy állt rajtam, mintha rámöntötték volna. A nemzetközi világkonferencia után való nap díszbe öltözött Bécs városa. Rengeteg volt a turista és minden szálloda zsúfolásig megtelt. Nekünk volt helyünk a Máriahilfe-i lakásunkon, pedig a Horthy-család többi tagjai is vendégeink voltak. Horthy Miklós, Szabolcs, Jenő, világhírű urlovasai az akkori időknek és a család női tagjai: Erzsébet és Paula is nálunk szálltak meg. Az ünnepély reggelén, a felvonulás útvonalán — részben disz-sorfalnak, részben az esetleges merénylők elleni biztosításnak, — az első sorfalat a huszárság képezte, a második sorfalnak a gyalogság ezredei álltak fel. Két ilyen élő sorfal védelme mellett az ott hemzsegő detektiveknek és biztonsági közegeknek már nem igen volt tennivalójuk. Elérkezett az öltözés ideje is. Őszintén szólva nagyon drukkoltam, hogy betöretlen lovam valami nagy kavarodást idéz elő. De nem volt sok idő az izgulásra, menni kellett. Felsorakoztunk a Burg előtt, úgy vártuk a katonai zenekart és utána a királyokat, császárokat és előkelőségeket. Lovammal eddig még nem volt baj, de amikor a katonai zenekar megszólalt előttünk és hatalmas csinadrata-bummal zengte az indulókat, az én Pálmafa lovam nem állta tovább a békét. Valósággal megvadult. Lábaival úgy kapált és vágta a Ring Strasse kövezetét, hogy csak úgy szórta a szikrát. Fejét csapkodta föl meg le, mintha bókolt volna a zene ütemeii’e. A zenekar után az angol király jött két fiával és kissé ijedt csodálkozással tekintgettek arra, azt gondolták tán, hogy a kordont áttörték az anarchisták, vagy a nichilisták. De aztán megnyugodtak, mikor látták, hogy egy magyar huszár lova csinálja fényes nappal a csillagszórást a kövezeten. Valószínű azt gondolták, hogy a huszár tanította be lovát az ilyenfajta tisztelgésre, mert úgy a király, mint két fia, barátságos integetéssel fogadták Pálmafa lovam szikrázó tiszteletadását Az angol országfő után következő Vilmos német császár, két fiával és szárnysegédjével és a menet többi országnagyjai és előkelőségei hasonló módon, ugyancsak barátságos integetéssel fogadták a vad huszárló kitöréseit, mint a tiszteletadásnak egy viharosabb megnyilatkozását. A menetben ugyancsak felvonuló orosz cár, három főhercegével vájjon gondolt-e az ő kozákjaira, akiknek tisztelgését nem fogadták a császárok és királyok. Volt a menetben egy sötétbőrü, kócos, feketehaju előkelőség is, — úgy nézett ki, mint egy fáraó-cigány — az felállt a hintójábán és úgy fogadta a tisztelgésnek vélt rugkapálást. Csak később tudtam meg, hogy az a bozontos ember, a sok kitüntetéssel a mellén, az albán király volt. A bécsi újságok napokig írtak az érdekes esetről: “hogy egy magyar huszár betanított lovának tisztelgését fogadták az országfők és előkelőségek”. A lapok riporterei ki is jöttek hozzánk megtudni a valóságot, de azoknak már Horthy István adta meg a felvilágosítást, hogy az idő rövidsége miatt a ló betöretlen állapotban — akaratlanul tisztelgett — és csak a rajta ülő huszár vasmarka, tartotta vissza, hogy csillagot ne rúgjon. Kedves Olvasóink! Mivel lapunk úgy Kanada, mint az Egyesült Államok egész területére jár, igy mindkét államban lakó olvasóink köréből felveszünk lapképviselőket. írjon feltételekért. Érdeklődő levelére szívesen válaszolunk. Dr. Gáldonyi Miklós orvos 8001 W. JEFFERSON AVENUE (West End sarok) a Verhovay-ház földszinti helyiségében. Nappali telefon: VInewood 2-0965 ! Éjjeli telefon: LOrain 7-7998 Új Mária-ének — Irta: Finta Sándor — Te adsz mosolyt az éledő virágnak, Te sírsz a fonnyadl _füre harmatot, A dermedt szivü madárfiókákat Pehely-pólyába Te takargatod, — Ó, nézz mü-ánk is, Jóság, Szeretet! Nyutsd le anyásán áldó kezedet Megtépett kerted fáira, Egek virága, Mária! Te kisérted a gyászos Golgotára, Keresztje mellé vérző Fiad — És vártad sírva, hittel és reménnyel, Hogy eljön majd a husvét-virradat. — Ó, nézd, miránk is vár a gunyhalál. De lelkünk mégis pirkadatra vár! Ó, mondd, lehet-e várnia? Fájdalmas, szent, Szűz Mária! Te hallgattál a bánkódó magyarra, Ha elsiratva pusztuló honát, Panaszszavát a zsámolyodhoz küldte Küzdelmes, vészes századokon át. — Balsorsunk, — ime, uj vihart kavart! Tanítsd imára most is a magyart: Mint kell magába szállnia! Kegyelmek Anyja, Mária! Te mentettél meg tévelygéseinktől, S ha elhagyott a legvégső remény, Uj révbe vitted hánykódó hajónkat Viharvert múltúnk zajló tengerén. — Ó, most is nézz ránk, minden elhagyott! Mutass népednek boldog csillagot: Merre kell újra járnia? Erősség tornya, Mária! Te képed lengett büszke zászlainkon, És győzelemre vitted őseink. Honfoglalásunk ujult. szörnyű harcán Légy néped élén, Patrónánk, megint! S adj jó reményt, hogy messze föld is lássa: — Nem kell soká a szent föltámadásra: A rab magyarnak várnia, Országunk pajzsa, Mária!
