Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1961-03-05 / 5. szám
1961 március 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 5-IK OLDAL 6 ‘Megkérdeztem egy virágtól” A honvédelmi miniszter azt mondta Bolla Kálmán tábornak urnák, a honvédlovassági felügyelőnek: — Légy kegyes, menj föl magad Kassára, a honvédhuszár-tisztek mqgbolonditják. a várost. — Mit csináljak? — Hát kérlek ... van ott most valami uj nóta ... — Uj nóta? A két dalia egymásra nézett. A honvédminiszter mosolygott. Nagyon kedves mosolya volt. Mikor ezeket mondta, hogy “Hadparancs, Unterwerfung, német vezényszó, ellenzéki mafia...” Oly kedvesen tudott mosolyogni, hogy a baloldali pártok rögtön obstrukcióba kezdtek tőle. — Uj. nóta? — Majd meghallod te is. Csinálj rendet ott, légy kegyes. — Holnap indulok. És a két tábornok elbúcsúzott egymástól. sfc Sehol sincs olyan kék ég, olyan narancsszinü alkonyat, mint Kassa városa felett. A Bankó-hegyet zöld selyemsátorrá varázsolta a tavasz. A Hernád-parton vad bodzafák, nefelejtsek és margarétavirágok. A gyönyörű dóm úgy csillog az alkonyló nap biborában, i mint az óriások ittfelejtett ékszerdoboza. Kropacsek ezredes ur összecsapta a két fényes gombot, amely cipői sarkán tartotta a világosk ék harmonika-nadrágot. És a tábornok ur elgondolkozva indult a honvédhuszárkaszárnya felé. — Uj nóta? Meg van az egész világ bolondulva. A honvédhuszár-tisztek étkezdéje barátságos fehér szoba volt. Amikor a tábronok ur belépett, mintha gyémántcsöngetyük csilingeltek volna. Kevés olyan kedves zene volt, mint a honvédhuszárok sarkantyúja, amidőn halk tisztelettel összeverődött. Bolla leült a virágdiszes asztalhoz. — Szervusztok ... csak semmi ceremónia. Ma: lovastisztek vagyunk, akik barátkoznak. A hivatalos rész: holnap. Vacsora alatt két dolog tűnt föl a tábornok urnák. Egyik az, hogy a rheimsi pezsgőgyár egy huszárcsákót festetett a pezsgősüveg címkéjére. S alatta koszorúban ez a felirás: “Külön töltve a kassai honvédhuszár-ezred számára! ” A másik: hogy ilyen kedvesen, Ízlésesen, halkan még nem hallott cigánybandát muzsikálni. Valami nagyon jó tanitó-mesterük lehet. A harmadik üveg pezsgőnél tettetett naivsággal szólalt meg a félelmetes inspektor: — Valami uj nótátok van... Melyik az? Szeretném hallani. Az asztal túlsó végéről szolgálatkészen fölpattant egy kis zömök hadnagy. Huncut, mosolygó barna szeme volt és kunkori bajusza. Odament a prímáshoz és kivette a kezéből a hegedűt. A banda olyan haptákban állott előtte, akár a tisztek a tábornok ur előtt. A kis mokány, nevetőszemü hadnagy álla alá illesztette a hegedűt és rázendített a nótára. Először csak muzsikált. A többi hegedű olyan óvatosan ment utána, mint ahogyan az apródok haladnak a király hermelinpalástja után. Aztán énekelni kzdett: Megkérdeztem egy virágtól, Mely a síron nőtt magától: Bolla tábornok az mondta magában: — Ejha!... Tovább sirt a dallam: Mondd meg nekem, te kis virág, Szebb-e, jobb-e a másvilág? A zempléni meg abauji közhuszárok körüljárták az asztalokat, folyton töltögették a fehérarany szinti pezsgőt. Minden lépésnél halkan csörrent a sarkantyujok. Huszársarkantyu. Mintha apró tündérek csöngetnének. 15-ik MÁRCIUS 1848 Irta: PETŐFI 'SÁNDOR Bolla tábornok ur ebből a sok szépségből nem látott semmit. Nagyon dühös volt. Alig fogadta a két fegyveres katona tisztelgését, akik már őmiatta állottak őrt a fogadó bejárata előtt. Kropacsek ezredes urat jelentették. Kék nadrág, kávébarna, aranygombos dolmány, katonai érdemkereszt. — Kropacsek Venczel közös gyalogos ezredparancsnok alázatosan bemutatkozik. . — Pihenj. Szervusz. Gyújts rá. Parancsolsz? — Tábornok ur, kötelességem tisztelegni... és aztán ... — És aztán...? — Van egy uj nóta! Bolla felhördült. — Meg vagytok ti valamenynyien zavarodva? , — Kérem tábornok ur, ennek fele sem tréfa... Az én ezredem Morvaországból meg Szepesből, Sárosból való... Ezek most mind meg vannak kergülve. A honvédhuszároktól ered ez a nóta ... de már ezek is ordítják... — Nem értem! — Kérem, ez a nóta mértéken túl való udvarlásokat, szerelmeket, duhajlásokat s efféléket hoz magával. Határozottan destruál. — Donnerwetter! — Úgy van kérem, jelentem a 1 á s a n, Donnerwetter! Meg kell a honvédhuszárokat abrichtolni. — Majd én megabrichtolom őket, ne félj! Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyugodott, Vedd föl azt s öi’ök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot! Nagyapáink és apáink, Mig egy század elhaladt, Nem tevének annyit mint mink Huszonnégy óra alatt. Csattogjatok, csattogjatok, Gondolatink szárnyai, Nem vagytok már többé i-abok. Szét szabad már szállani. Szánjatok szét a hazában, Melyet eddig láncotok Égető karikájában Kínosan sirattatok. Szabad sajtó!... már ezentúl Nem féltelek nemzetem, Szivedben a vér megindul, S éled a félholt tetem. Ott áll ma jd a krónikákban Neved, pesti ifjúság A hon a halálói’ában Benned lelte onosát. Mig az országgyűlés ott fenn, Mint szokása régóta Csak beszélt nagy sikertelen; Itt megkondult az óra! Tettre, ifjak, tettre végre, Verjük le a lakatot, Mit sajtónkra, e szentségre, Istentelen kéz rakott. És ha jő a zsoldos ellen, Majd bevárjuk, mit teszen; Inkább szurony a szivekben, Mint bilincs a kezeken! Föl a szabadság nevében, Pestnek elszánt ifjai! . . . S lelkesülés szent dühében Rohantunk hódítani. És ki állott volna ellen? Ezi-en és ezren valánk, Minden arcon, minden szemben Rettenetes volt a láng. Egy kiáltás, egy mennydörgés Volt az ezerek hangja, Oda tört a sajtóhoz és Zárját lepattantotta. Nem elég... most föl Budáiba Ott egy iró fogva van. Mei't nemzetének javára Célozott munkáiban. S fölmenénk az ős Budába, Föli’epültünk, mint sasok, Terhűnktől a vén hegy lába Majdnem összeioskadott. A rab Írót oly örömmel S diadallal hoztuk el, Aminőt ez az öreg hely Mátyás alatt ünnepelt! — Magyar történet múzsája, Vésd ezeket kövedre, Az utóvilág tudtára Ottan álljon ölökre. S te, szivem, ha hozzád férne, Hogy kevély légy, lehetnél! E hős ifjúság vezéie Voltam e nagy tetteknél. Egy ilyen nap vezérsége, S díjazva van az élet . . . Nappleon dicsősége, Teveled sem cserélek! A tábornok fölhajtotta a hatodik pohár pezsgőt, úgy figyelt a nótára. Azt felelte a kis virág: Nem gyógyít meg a másvilág, Eddig csak halkan sirt a nóta. A hegedülő hadnagy a banda felé fordult. Most beletépett a cimbalom a nótába, följajdult a kisbőgő, keservesen belemordult a nagy bőgő: Mert, akinek bánata van, Itt is, ott is boldogtalan. A tábornok csöndesen mélázott maga elé. Aztán azt kérdezte: — Hát ez az uj nóta? — Igenis, jelentem alássan. — Szép nóta. Szomoni nóta. Játszd el mégegyszer. * Hajnali hat órakor éppen ötvenedszer játszotta el az uj nótát a zömök kis hadnagy. Ezúttal már a tábornok ur ölében ült és úgy muzsikált a fülébe. Albrecht főherceg hadseregparancsnok fametszetü képe a fehér falról dermedten nézte ezt a szokatlan jelenetet. A tábornok most szelíden lefejtette magáról a tökrészeg’ kis muzsikust, aztán ingadozva fölállott és akadozva mondta: — A katona most hazamegy ... A katonának itt semmi keresnivalója. Az egész dolog: szamárság. A nóta: remek. A katona: hazamegy. Ezzel: cél, irány — nekiindult a főutcának, a Dóm felé. Reggel hétkor már egy vasúti fülkében aludta az igazak álmát. * A honvéd miniszter fejcsóválva fogadta a lovassági felügyelő jelentését. — Nincs ott kérlek semmi baj. Hadd nótázzanak. Odahajolt a miniszter füléhez és azt súgta: — A morvák meg a tótok mind magyar nótát énekelnek. A miniszter azt mondta: — Éi'dekes... És a dorbézolások? A duhajkodások? A szerelmek? Az adósságok? — Nézd kérlek ... Tavasz van. i — Igaz! Már szinte kezdem elfelejteni. És a nóta milyen? Bolla mosolygott: — Remek! A miniszter tovább firtatta a dolgot. — Kérlek foglald jelentésedet írásba. Adjunk neki bizonyos hivatalos alátámasztást is. Hivatkozz valakire... Beszéltél valakivel? — Hogyne. A közös gyalogezred parancsnokával. Neki is tetszik a nóta. Folyton hallja. Már szinte megtanulta. — Ezt okvetlen ird bele a jelentésbe. Jó volna még valaki! No és nem kéi’dezted meg senki mástól Kassán a dolgokat, mielőtt ezt a negatívumot jelentetted nekem? Bollát elfutotta a pulykaméreg. Csak annyit mondott: — Hogyne ! “Megkérdeztem egy virágtól!” I
