Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1960-07-20 / 14. szám
1960 julius 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 5-IK OLDAL hányt és két sonkát hozzon nekem. Kedvesebb ajándékot akkoriban nem hozhatott volna. Az ezredes barátom éppen látogatóba jött hozzám és a kapuban összetalálkozott a távozó Flórissal. A dolgozószobám ablakából láttam, hogy kezet fog vele. — Te ismered Flórist? — kérdeztem a belépőtől. — Regruta kora óta. A háborúban is jóidéig alattam volt. — Valami titka van ennek a legénynek, amit sehogysem tudok megoldani. — Tudom mire célzol. Nos én hizelgek magamnak veie, hogy beleláttam Flóris kártyáiba. Jó katona volt, de csak az ötödik sebesülésig. Akkor aztán elég volt neki, nem ment többet tüzbe. — Hogyan tudta megcsinálni? Ez az, amit nem értek! — A módszere elég egyszerű volt. Valahányszor kiküldték a frontra, a vasúti végállomáson mindig fölkapaszkodott az első vasúti vonatra, amely visszaindult az országba. Legszívesebben betegszállitó vonatokra. A vonaton nem bujt el, hanem rögtön valami munkát keresett magának vagy a sebesültek mellett, vagy a kórházban, és mivel mindenkivel szemben szolgálatkész volt, mindig akadtak pártfogói. Persze minden ilyen utón megtörtént, hogy valamelyik altiszt vagy tiszt tudni óhajtotta, hogyan került Flóris a vonatra. Ilyenkor mindig ugyanzt mondotta: — Jelentem alássan, a kapitány ur parancsolta, hogy segítsek. — Miféle kapitány ur? — Jelentem aláásan, az a fekete bajuszu kapitány ur. Többet nem lehetett kiszedni belőle. Ilyenkor rendszerint leszamarazták, de aztán “ha már ott lábatlankodik”, munkára fogták. A létért való küzdelemben az volt az ő fegyvere, hogy ostobának tudta magát tettetni. Olyan kimondhatatlanul és meginditóan ostobának, hogy senki sem kételkedett az ő igazmondásában. Ha a vonat megérkezett a rendeltetési helyére, akkor ő rögtön jelentkezett a katonai parancsnokságnál. Ezt a világért nem mulasztota volna el! Maga. kérte, hogy küldjék viszsza a csapatjához és alkalomadtán útnak is indították a front felé. így lengett ő íöl-alá a harctér és az ország szive között, de tüzbe többet soha nem ment. — Honnan tudod mindezt? — Nekem feltűnt a viselkedése, megfigyeltem és kitaláltam a titkát. — És nem vontad felelősségre? — Nem vitt rá a lelkem. Úgy gyanítottam, hogy lényegében inkább neki van igaza, mint a hadsereg vezetőségének. Ha a vakszerencse ötször kedvezett valakinek, akkor a további próba már istenkisértés lett volna. RÉGEN MINDEN JOBB VOLT — Hej, más világ volt az, harminc esztendővel ezelőtt! — sóhajtott fel Tóni bácsi, aki mostanában megint feljött Harpacskószajudáról, kies kis alföldi szülőfalujából. — Igen, — sóhajtott fel Tóni bácsi, — mert valami nem tetszett neki, talán keveselte — a pénzemet. — Ha csak száz koronája volt az embernek, már úgy élt, mint egy gróf! — emlékezett a régiekről Tóni bácsi. — Húsz fillér volt egy kávé, kocsikerék habot adtak rá. A zsemlye akkora volt, mint egy cipó. A trafikban húsz fillér volt öt daram szimfónia, de olyan ám, mint a valódi egyiptomi cigaretta, szép sárga, száraz dohány benne. Hatvan fillérért úgy megvacsorázott az ember a kiskocsmában, hogy nem tudott felkelni az asztal mellől. — Olyan rossz ételt adtak? — évődtem Tóni bácsival, mert én is keveseltem a pénzt, azt, amit ki tudtam belőle vágni. — Rosszat adtak? Még hogy rendet is, részletre, a legfinomabb angol kelméből. Tóni bácsi igy merengett tovább: — A részleteket aztán hol fizette az ember, hol nem fizette. — Esetleg talán kölcsön is kért a szabótól, amikor a részletért jött esdekelni. — Nem kellett attól kölcsön kérni. Az ember csak alákanyarittatott egy váltócskát két cimborájával, mondjuk úgy hatszáz koronácskáról, hát harmadnapra már kezében volt a pénz. — Legalább kétszáz koronát fizettek ki rá. — Hát ami igaz, az igaz, az egészet bizony nem fizették ki. Mert hát a szövetkezeteknek is kellett valamiből élni. — Máskép nem bukhattak volna sorra, ha előbb egy kicsit nem éltek volna. — Buktak, buktak. Csakhogy harminc-negyven esztentővel ezelőtt, öcsém, az emberek fölfelé buktak. A SÁRGA FÖLDIG Arisztid: Szervus, édes Agenor, jó, hogy jössz, kéhlek, nem adnál nekem kölcsön egy kalapot, kéhlek? Agenor: Mi történt a kalapoddal, kéhlek? Arisztid: Kitettem, kéhlek, Szilveszterkor az ablakba, hogy az angyalka ajándékot tegyen bele és ellopták, kéhlek. Agenor: Te egy nagy tévedés áldozata vagy, kéhlek, mert nem kalapot kell kitenni, hanem cipőt, és nem Szilveszterkor, hanem Mikuláskor, kéhlek. Arisztid: Tényleg, most már én is emlékszem, hogy igy kell, kéhlek. És te mit csináltál szilveszterkor, kéhlek? Agenor: Ki vittem három üveg pezsgőt, kéhlek. a Rózsadombra és ott megittam, kéhlek. Arisztid: És miért éppen a Rózsadombra, kéhlek? Agenor: Mert hallottam, kéhlek, hogy ott sárga agyagos a föld, kéhlek és én elhatároztam hogy sziveszterkor leiszom magam a sárga földig, kéhlek. ilyen káromlásra mered nyitni azt a modern szádat! . .. Olyan sokat adtak! Úgy ám. Aztán tiz korona volt egy pár cipő. Az ember egy esztendeig hordta. — Mert csak az az egy pár cipője volt s másikat nem tudott venni? — Ördögöt. Mert olyan erős volt. Egy esztendeig hordta az ember, akkor is úgy kellett a handlénak szinte vadonatúj an eladni. — Mert másképpen nem tudott az ember egy koronát szerezni? — Ugyan, te, te korunk gyermeke! Hanem mert megunta az ember. Nem győzte az ember kivárni, hogy elszakadjon. Pedig mondom, hogy az ember egy esztendeig hordta furtonfurt. — Talán a hóna alatt tetszett hordani, Tóni bátyám? — Nem öcsém, hanem a lábamon. Vizben, sárban, porban. — Nagy volt a sár? Volt akkora, mint manapság Harpacskószajudáron? — Dehogy volt,. Inkább úgy ragyogott az aszfalt, mint a tükör. Az ember akár megnézhette magát benne, harminc évvel ezelőtt. — Akkor még /érdemes is volt talán, hogy az ember megnézze magát. Nem úgy, mint manapság. — Ne komiszkodj, öcsém! A ruhát ingyen kapta az ember. Akármelyik szabónak lefizetett az ember tiz koronát, hát csinált az ruhát, egyszerre három EZ AZ Ő DOLGA Korcsmáros egy nagy verekedés alkalmával igy szól a háziszolgához: — Várjon Mátyás, várjon! Azt az embert ne bántsa, az törzsvendég! A törzsvendégeket kidobni az én dolgom! — Talán még az iskolában is, nem? Jól van, Tóni bácsi. De most kérdezek valamit, ha szabad. Azt mondja meg, hogy a töltött káposzta jobb volt-e akkor, mint ma? — Micsoda? .. . Hogy jobb volt-e? De még mennyivel jobb! Egészen más ize volt bizony annak is. — Vagy a bácsi lett azóta harminc évvel öregebb. Tóni bácsi meghökkent. Kicsit ráncolta a homlokát, de kivágta magát. Mert nem ostobák ám ott Harpacskószajudáron az emberek. — Az Igaz. Öregedtem. De nem ám harminccal, hanem hatvannal. Mosolyogva mondtam: pardon, vagy úgy? És akkor Tóni bácsi igy szólt diadalmasan: — Ugyugy, öcsém. Maholnap már majdnem olyan öreg leszek — mint te!-----------§0»-------------CSALÁDFA — Amikor téged látlak Teofil, mindig egy igen nagy emberre kell gondolnom... — Ugyan ki az? Családomnak melyik nevezetes őse? — Darwin... j " - ........1 “ SOVÁNY VIGASZ Vigasztalják az öreg cigányt, hogy egyszer mindenkinek meg kell halnia, mire igy felel a nagybeteg füstös: — Ájvé ... hisen, há tizsenkitcser kine méghálni, á keldekem se búsulná... Ismét kapható! Uj kiadásban! MAGYARORSZÁG LEGSZEBB DALAI köztük: “SZÉP VAGY, GYÖNYÖRŰ VAGY MAGYARORSZAG ...” 64 OLDALAS, Q'AXWV* INCH NAGYSÁGÚ ALBUM 29 MAGYAR DAL KOTTÁJA, — ÉNEKRE ÉS ZONGORÁRA, — MAGYAR ÉS ANGOL SZÖVEGGEL — GYÖNYÖRŰ KIÁLLÍTÁSBAN Ára postán, szállítási és biztosítási díjjal $2.00 Kis Dongó, - 7907 W. Jefferson Ave. - Detroit 17, Michigan — Utánvétellel (C. O. D.) nem szállítunk ! —
