Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1960-11-20 / 22. szám
1960 nonvember 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 3-IK OLDAL GYE RMEKROVAt TÜNDÉR ILONA GYEMANTGOMBJA Hóember Hullott a hó egész éjjel,, Fehér lett a föld, a ház. Laji, Zoltán és Klárika Most egész nap künn tanyáz, Hó^olyókat gurigáz. Nini, áll már a hóember! Rossz seprővel integet, Körülfogja, megbámulja A sok jókedvű gyerek S hozzá nagyokat nevet. Rossz fazék a cilindere, Sárga répa orra is, Vadgesztenye, a pipája, És boldogan nevet rája, Kit az útja arra visz.-----------------tmrl ftSv---------------A hópehely Hideg lett. Éjjel csonttá fagyott a föld. A nap is didergett. Láttuk, hogy egész vörös volt az arca a hidegtől. Nem bujt elő a jó meleg felhőtakaró alól. Az ablak előtt egy fehér pihécske repül el. Azután egy második, meg egy harmadik. Esik a hó. Itt a tél! Mennek a gyermekek az iskolába. V i g a n mondják egymásnak: Elrepedt az ég dunnája A sok pihe alá szállá. Esik a hó, hajahó, Hógolyózni jaj de jó! A kis Borbála kitartotta a kezét. Elkapott egy pihét és megnézegette. Olyan szép csillag alakja volt a kis pihének, hogy olyant a legnagyobb művész sem tud csinálni itt a földön. És mennyi, mennyi száll alá ... Megint elkapott egyet és be akarta vinni az iskolába, hogy megmutassa a többi kisleánynak isr De az bizony elolvadt! A nagyobbak már szánkózásról és hóemberről beszélgettek. Lám, midennek lehet örülni, még a hóesésnek is.---------------------------------Jön a Mikulás Volt egyszer egy kedves püspök bácsi, aki nagyon szerette és nagyon sajnálta a szegényeket. Különösen a szegény kis gyermekeket sajnálta. Tudta, hogy melyik utcában laknak a szegények, ezért este elment oda sétálni. Zsebeit telerakta minden jóval. Kis zacskókban még aranypénzt is vitt magával. Az ajándékokat azután bedobta a szegények ablakán. Vagy odatette a nyitott ablakba. Megtalálják majd. Miklós püspök régen meghalt. De a neve napján, december hatodikán mindig megjön a Mikulás. Ajándékot hoz nemcsak a szegényeknek, de minden jó gyermeknek. Néha virgácsot is hoz. Ezzel inti jóra 3, csintalanokat. Én nagyon várom a Mikulást. Szépen kipucolom a cipőmet és kiteszem az ablakba. Abba szokott narancsot, csokoládét meg cukorkát tenni. Milyen jó annak, akinek csizmája van. Abba sokkal több belefér. A szépséges Tündér Ilona át-: sétált az erdőn. Megsimogatta J a szép büszke szarvasokat. Játszogatott a kedves őzikékkel. Jóra intette a ravasz rókát. Mikor kiért az erdőből, leült egy kidőlt fa törzsére. Hirtelen hűvös szél támadt. Tündér Ilona be akarta gombolni aranyos, bársonyos köpenykéjét. Jaj, de ahogy odanyul, érzi ám, látja ám, hogy egyik gyémántos gombja hiányzik. Elvesztette az erdőn. Igen szomorú lett Tündér Hona. Még a könnye is kicsordult, ahogy szomorkodott. Amint sirdogál, odalép eléje egy szegény favágó. — Miért sirsz, szépséges Tündér Ilona? — kérdezte tőle. — Azért sírok, mert az erdőn elvesztettem az én aranyos, gyémántos, rubintos gombomat. — Sohse busulj te ezért, Tündér Ilona. Maradj csak itt. Várj meg. Kerülök, fordulok és majd kis szolgáimmal megkeressük a te gyémántos gombodat. A favágó fordult is már és bement az erdőbe. A kunyhója elé érve, nagyot füttyentett. Abban a szempillantásban eléje ugrott a fáról egy fürge mókus: — Hivtál itt vagyok, kedves gazdám! — Mókus Muci, láttál-e az erdőn egy szép gyémántos gombot? Tündér Ilona elvesztette! A mókus megvakarta füle tövét. Pici szeme felcsillant: — Láttam, láttam! Ma délután kapta fel a fűből Szarka Péter. Felrepült vele a fészkébe. — Szarka Péter? No, akkor jól van! — mondta a favágó. Kihozott a kunyhóból egy fejszét és egy fűrészt, azután elindult. A mókus ott ugrált felette ágról-ágra. Odaértek a jegenyefa tövébe. A jegenyefa tetején a szarkafészek. A szarkafészekben ült Szarka Péter. Fel is kiáltott neki a favágó: Szarka Péteri annyit mondok, dobjad le a gyémántgombot! Szarka Péter kidugta fejét a fészekből és lekiáltott: Csirri, csörri, dehogy dobom, Lesheted, mig neked adom! A favágó másodszor is felkiáltott a szarkának: Szarka Péter annyit mondok: dobjad le a gyémántgombot! A szarka nem dobta le. Erre a favágó füttyentett egyet. Azután füttyentett mégegyet. A füttyentésre odaröppent egy ágra Rigó Rudi. — Hivtál, itt vagyok! Alig jelentkezik Rudi, a fűben ott ágaskodik egy kis zöld gyik. — Hivtál itt vagyok, édes gafcdám! — Jól van, kis szolgáim, — szólt a favágó. Most rám figyeljetek! Ha majd dől ez a jegenyefa, vigyázzatok. A szarkafészekből kirepül majd egy szép gyémántgom. Azt tüstént idehozzátok nekem! A favágó nekiállt, ügyes kézzel fűrészelni kezdte a jegenyefa derekát. A szarka mit sem sejtve ült fenn a fészekben. De Egy sötét erdőben lakott egy hatalmas farkas. Igen szerette a bárányhust. Sokszor kirohant az erdőből és elragadott egyegy kis bárányt. Elfutott vele az erdőbe és megette. — Le kell lőni azt a gonosz farkast! — mondták a haragos emberek. Bement a vadász az erdőbe. Kereste a farkast. De azt úgy elnyelte az erdő, hogy nem lehetett megtalálni. Harmadnap ismét elvitt egy bárányt a farkas. A juhászkutya meg akarta védeni a bárányt, de a farkas összemarta a kutyát is. Busult a juhász, busult. Mi lesz ővele, ha a farkas elviszi a bárányokat? Amint busul, odalép eléje a szamara. — Ne busulj édes gazdám. Elbánok én a farkassal! — A világért se menj te a farkas után! Több esze van annak. Megesz az téged is! — I-á, i-á! — nevetett a szamár. Majd megmutatom, kinek van több esze! Azzal indult is már. Elindult a sötét erdő felé.-— Hej! szólt a juhász nekibusulva, — most már szamaram se lesz, mert megeszi szegényt a farkas. A szamár pedig csak mentment az erdő felé és rettentően sántitott. Közben meg-megállt és keservesen kiáltozott: — I-á! ... I-á! ... és hátsó jobb lábával keservesen bicegve ment az erdő felé. A farkas meghallotta a nagy i-á-zást, kidugta orrát a bokrok közül. — Nini, a szamár! Egyedül jön az erdőbe! Akkor ma finom szamárhust eszem! Már előre megnyalta a szája szélét ép- kilépett az erdőből. Messziről rászólt a szamárra: A “KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre csak 4 dollár. a nagy fa hirtelen megingott és kidőlt. Szarka Péter ijedten repült el róla. Alig dőlt ki a fa, már füttyentett ám a rigó: Itt a gomb! Rigó adta gyikocskának, gyik futott mókuskához, mókus vitte a gombot a favágónak. — Jól van, kis szolgáim, most elmehettek! Hej boldog lett Tündér Ilona, mikor meglátta a gyönyörű gyémántgombot.. Örömében lehúzott rózsaszínű ujjáról egy aranygyűrűt, odaadta a favágónak: A favágó boldogan sietett haza a gyűrűvel. Másnap bevitte a városba, eladta jó pénzért. Az árából vett egy malacot, de szép nagyot. Újévre meghálálták, hatalmas disznó lett belőle. A disznóölésen én is ott voltam a favágóéknál. Nem mondok mást csak annyit: Annyi hurkát, kolbászt ettem, hogy hat hétig emlegettem! — Jóreggelt, jóreggelt, kedves barátom. Csak nincs valami bajod, hogy úgy jajgatsz? — Dehogy nincs, dehogy nincs! — felelt a szamár. — Úgy fáj a hátsó lábam, hogy majdnem összerogyok. Éppen orvosért megyek. Alighanem szúró tövis ment a talpamba. A farkas, lompos farkát csóválva közeledett. — Ugyan ne menj te fájós lábbal orvost keresni. Itt vagyok én. Hires orvos vagyok én. Csak engedj közel magadhoz, hadd vizsgáljam meg a talpadat! A szamár megállt. — Gyere, gyere,- drága kedves orvos uram. Segíts rajtam, ha tudsz. A farkas odament. — Mutasd hát a fájós talpadat! A szamár felemelte és a hasa alá húzta hátsó jobb lábát. Megcsillant rajta a patkó. A farkas odalépett, és nézte, nézegette a szamár talpát. De nem nézte sokáig. A szamár hirtelen úgy orron rúgta a bárányok tolvaját, hogy az hétszer bukfencezett és véres orral nyúlt el a gyepen. Hármat rúgott és kimúlt. — I-á! ... I-á! — kiáltozott a szamár. Meg is hallotta a juhász. Odafutott. Nagyot bámult. — Hej, te derék szamaram, több eszed van neked, mint gondoltam! Örült az egész falu. A juhász finom^ meleg bundát készíttetett a farkas prémjéből. A falusiak meg annyi zabot hordtak ajándékba az okos szamárnak, hogy meghízott az tőle, mint a duda. TALÁLÓS KÉRDÉS MI EZ? Ha harapom, visszaharap. Ha szeretem, könnyem fakad. (Bunoj,) A póruljárt báránytolvaj
