Kis Dongó, 1959 (20. évfolyam, 1-23. szám)
1959-05-20 / 10. szám
4. OLDAL. KIS DONGÖ — CLEAN FUN 1959 május 20. KIS DONGÓ - CLEAN FUN The only Hungarian Comic Paper in the U. S. Published every 5th and 20th of each month by KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVENUE, DETROIT 17, MICH. Managing Editor: BELA KOLOS, üzletvezető szerkesztő. Munkatársak: E lap minden olvasója. Subscription price one year $3; eight months $2; four months $1. Előfizetési ára egy évre: $3; nyolc hónapra $2; négy hónapra $1. Hirdetési árak: Egy hasábos egy incses egyszerű hirdetés $1.50; verses hirdetés $2. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. PÉTÖR MÉG MA ELJÖN . . . Péter a pej csikót eladóvá tette, Gondolta, kap érte kétszáz pengőt. Ki is vezette a vásárba. A kupecek már a vásár szélén közrefogták Pétert: — Mire mondja? .. Péter csak úgy hátmögül vetette feléjük: — Majd a vásár! Egy ragyásképü öregkupec odasomfordált Péter mellé: — Van nekem egy háromszáz pengős lovam! . . . Mint a küfal! . . . Odaadom ezért a csikóért .. Cseréljünk. Péter rázintóttá a fejét: — Csak pénzért . . . — Mennyiért? — Háromszáz pengőért! Erre a kupec hátat forditott. — Háromszáz pengő? . . . Mikor lesz ebből még ló? . . . S úgy megindult, mint aki a vásár túlsó végéig meg se áll. Közben dohogott, dörmögött, de öt-hat lépés után visszafordult s onnan vetett egy tekintetet a csikóra. Összehúzta a szempilláit, csavarta a fejét jobbra-balra. Majd oldalt került s intett egy fiatal társának: — Vezesd meg! A társ kivette Péter kezéből a kötőféket s szalaj tóttá a csikót; Az öreg kupec utána trappolt ostorpattogtatva. Aztán vissza . . . — Kétszázhusz! . . . nyújtotta Péternek a kezét az öreg. Péter azonban mintha nem is hallotta volna a szót. A csikó hátát tapsikolta a tenyerével. De el volt szánva, hogy ezt az alkalmat nem ereszti el. A csikót odaadja. De a hajlandóságát nem mutatja. Nerh, mert látta a kupec szeméből, hogy ez többet is ad. S jól számított. A kupec öt pengőivel fölrugtatott kétszázötvenig. Itt azonban megcsökönyösödött. SZERETETTEL KÉRJÜK ÖNT, ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfize tési dijat lejáratkor meg fizeti — Többet nem adok egy fillérrel se! Péter akkor már kétszázhetven pengőig ereszkedett. Hiába no! A vásár, vásár! Az egyik fölfelé rugtat, a másik meg ereszkedik. Egyszer aztán találkoznak. Vagyis “létre” jönnek. — Hát legyen kettőszázhatvan — mondta Péter lemondólag legyintve a kezével, mert élt, hogy a húr elszakad, ha tovább feszíti. A kupec egy kis küszködés után belecsapott Péter markába: — Elkelt! De azon nyomban hozzátette: — Az áldomást azonban kend fizeti! Ez ugyan fölösleges kijelentés volt, mert a vásári törvény szerint az a gazda, aki a pénzt kapja. A “lacikonyhában” Péter kirendelte az italt. Jó csusszanós kadarkát, amelyiknek színe is van, meg vágása is. Biztatni nem kellett se Pétert, se a kupecet. Ittak. Előbb ugyan a bornak illendőséges ágyat vetettek egy-egy porció ropogósra sült malacpecsenyével. A nap már rábukott az ég peremére, amikor Péter hazaérkezve, keresgélni kezdte az utca-ajtó kilincsét. Leginkább a sarokvasaknál tapogatódzott. Csak ekkor jutott eszébe, hogy Rózáinak délebédre Ígérte a jövetelét. Most meg már egészen besötétedett. Na, mindegy. Az a fő, hogy jó kedve volt ott a sátorban. Valami csoda jó. De még most is. Fülében ott zsong az a szép nóta, amelyik azt mondja, hogy: “Csipkés a szöllő levele ...” Csak az hiba, hogy sehogyse tudja az áriáját elkapni. Hiába próbálgatja. Hiszen ha a kupec kéznél volna!? Vagy a cigányok . .. Mert azok is voltak. Hárman! Péter mosolygós ábrázattal, keresztbeálló szemekkel s bizonytalan testtartással nyitott be a szobába ezzel a szóval: — Aggy egy csókot, ruzsám! Rózái ott ült a banyakemence padkáján lógatott fejjel s telisded-teli keserűségekkel. Dél óta várta az emberét. Leste az ablakból, az utca-ajtajából. Jön-e már? . . . Egy óra . . . Kettő . .. Nem jött... Öt óra . . . Hat óra . . . Akkor se. Hovatovább a keserűség mellett a méreg is kezdett benne gyökeret verni. Hát ilyen ember ez az ember? Egészen más, mint aminek ezideig magát föstötte. Iszik, dorbézol. Még majd elszórja a csikó árát . . . S egyszerre ott állt előtte az embere. A részeg, pénzpocsékoló Péter. Ha ugyan még ennél is nem több! S aztán nem is bűntudatosan, hanem hetykén, hányavetien. “Aggy egy csókot, ruzsám!” Na, jól megtaníthatta rá valaki! — Aggyon kendnek a hóhér! — lökte oda mérgesen. Péter a kilincsbe fogódzkodott, úgy meglökte a szó. — Hogy mondod? ... A hóhér? . . . Rózái ekkor már ott állt Péter előtt. Harcra készen. Csípőre rakott kezekkel. Rázin tóttá a vállát, billentette a fejét s úgy erősítette: — Az! Péternek elsötétedett az ábrázata. — Te merőd ezt neköm mondani . . . Te? . . . Rózái el volt szánva. Lesz, ahogy lesz! Nem enged, összeakasztja Péterrel a lőcsöt. Ezért hát odakeménykedte: — Én! Mire Péter fölemelte az öklét: — Oszt, ha szájon váglak?... S már ütött is, de Rózái félre ugorva, Péter mellett kisurrant a szobából. A pitvarból visszakiáltotta: — Engöm nem üt mög kend! ... De még látni se lát többet ez életben! * Péter csak másnap eszmélt, amikor a díványról fölcihelődött. Mi is történt vele? Hogy is volt? Lassanként összebogozva a tegnapi napot. A jó vásárt, az áldomás-ivást, a sok szép nótát . . . Zákányos volt a feje, az bizonyos. De azt éppenséggel nem hitte volna, hogy Rózái szembe ágaskodjon vele. S hogy villogott a szeme, a nyelve meg mint a motolla. Na, jól fölvágták! Aztán ki a házból, haza az édeshez. Mert csak oda nyargalt. Hát jó. De azt várhatja, amig ő utána megy! Abból nem eszik. Péter otthon tett-vett a házkörül. Időnként az utca-ajtó felé pislogott. Hátha . . . Délután elhatározta, hogy kimegy a szöllőbe. Egy fertály óra alatt ott van. Átvág a Főszögön, Rozálék háza mellett. Úgy is tett. Mikor a Rozálék közelébe ért, átvágott a túlsó oldalra s még a fejét is elfordította. Nehogy azt higgye “valaki...” De azért a szeme sarkából csak oda vetett egy-egy pillantást... Sőt másnap is, amikor ujfént a szöllőbe igyekezett, meg viszsza. Egyszer-egyszer úgy rém-A “KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre 3.00 dollár. A KISDONGÓ OLVASÓI TELJES BIZALOMMAL FORDULHATNAK az ország fővárosában, BALOGH E. ISTVÁN vezetése alatt működő irodához, amelynek címe: Foreign Services Corporation FOREIGN EXCHANGE AND CURRENCIES 1524 Conn Avenue — Washington 6, D. C. Ez az iroda az amerikai magyarság érdekét szolgálja! Minden olyan családi, üzleti, vagy magánügyben, amely külföldi hozzátartozókat, barátokat, ismerősöket vagy üzleti kapcsolatokat érint föltétien ettől az irodától kérjen tanácsot. (Magyarul is irhát.) BEVÁNDORLÁSI ÜGYEKET; KÜLFÖLDI OKMÁNYOK BESZERZÉSÉT és HITELESÍTÉSÉT; PÉNZ, CSOMAG és ORVOSSÁG KÜLDÉSÉT; (Magyarországra s a világ többi államaiba) Teljes felelősséggel, pontosan és kielégítően kezel az iroda. (Cégünk államilag bejegyezett és ellenőrzött részvénytársaság.) őrizze még az iroda címét. — Bármikor szüksége lehet rá. Szíveskedjen másoknak is ajánlani közérdekű irodánkat.
