Kis Dongó, 1959 (20. évfolyam, 1-23. szám)
1959-04-20 / 8. szám
4. OLDAL. KIS DONGÖ - CLEAN FUN 1959 április 20. KIS DONGÓ - CLEAN FUN The only Hungarian Comic Paper in the U. S. Published every 5th and 20th of each month by KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVENUE, DETROIT 17, MICH. Managing Editor: BELA KOLOS, üzletvezető szerkesztő. Munkatársak: E lap minden olvasója. Subscription price one year $3; eight months $2; four months $1. Előfizetési ára egy évre: $3; nyolc hónapra $2; négy hónapra $1. Hirdetési árak: Egy hasábos egy ineses egyszerű hirdetés $1.50; verses hirdetés $2. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. BETYÁRVALLATÁS Molnár János hires csendbiztos volt valamikor a mi határunkban. Mikor én összebarátkoztam vele, harminc esztendővel ezelőtt, már akkor megroskadt egy kicsit, de a rabvallató tekintete még akkor is kibírhatatlan volt. — No, öcsém, izlik-e a bárányleves? — szögezte rám a rabvallató azon a tanyai ebéden, amit ő rendelt meg a tiszteletemre Szépenlépő Bogár Pirosnál. (Körülbelül egyidős lehetett a széplépése a csendbiztos rabijesztő tekintetével.) — Hát ilyennel még nem találkoztam az életben — vallottam ravaszul, ami éppen olyan kötelező a kezdő riporterre, mint az öreg Perzekutorra a sastekintet. — A maga nemében a legideálisabb leves a világon. Én nemcsak ravaszul mondtam, hanem szívből is. Máig is azt hiszem, olyan ideális fagygyulevest az utolsó budai basa evett utoljára Magyarországon. — No, még egy tányérral, öcsém. Sose lesz belőled újságíró, ha ilyen szégyenlős maradsz. Szánd mög már, Piros leiköm, a nyavalyást. Még háromszor szánt meg Piros, s akkor is megszidta a perzekutor, hogy ötödik tányérra való már nem maradt a tálban. Kinézte belőlem a hires rabvallató szem, hogy még annak is megfeleltem volna. El lehet gondolni, mit produkált ez a szem, mikor Szerencsés Fekete Jóskára szegeződött rá, aki szintén hires ember volt a maga idejében, noha másirányu pályán működött. Jóska a marhalopás terén szerzett magának maradandó érdemeket és ezen a réven sűrűn érintkezett a csendbiztossal. Elég meghitt viszony volt köztük, s ámbár Jóska sok bosszúságot szerzett a perzekutornak, A TÁRSASÁG KÖZPONTJA lesz ön, ha a vendégeket jő izü élcekkel mulattatni tud ja. Ezt pedig könnyen meg teheti, ha olvassa a “Kis Dongó” élclapot s elmondja nekik az abban olvasott vicceket. amit ő nem kevesebb kellemetlenséggel fizetett vissza, azt lehet mondani, hogy kölcsönösen becsülték egymást. Aki diplomaták memoárjait olvassa, az tudja, hogy ilyen esetek nem ritkák a világi életben. A nagykövetek is vacsorára szokták meghívni, akinek a veséjébe akarnak látni, s igy támadt egyszer a perzekutornak is az a gondolata, hogy vacsorára hívja meg magához a betyárt. A Tiszaparton jutott az eszébe, ahogy meglátta a kis mokány embert, aki éppen a halászoknak segített bárkát tisztítani. Hivatalon kívül ilyen szolgálatkész ember volt a betyár. — No, Jóska, gyere velem — nyugosztotta rá a vállára a kezét a biztos. Jóska megrettent, de csak azért, mert neheztellette a vállán a biztos markát. Amúgy a lelkiismerete most tiszta volt, egy vetélt borjú se vetett rá árnyékot. — Mögyök én, tekintetes uram, hogyne mönnék, mondta készségesen és egy kicsit följebb tolta homlokán a kajla kalapot. Nagy tisztesség az egy szegény betyár legénynek, ha úgy mehet végig a perzekutorral az utcán, hogy még csak hátra sincs kötve a keze. De bizony érte Jóskát egyéb tisztesség is. Ahogy hazaértek, a csendbiztos meggyujtóttá a gyertyát s asztalhoz tessékelte Jóskát. — No, ülj le fiam. A betyárnak kezdett melege lenni. Akármeddig nézett viszsza a pályán, sose történt vele, hogy ülve vallatták volna. Gyanakvó szemmel oldalogta körül a kopott borszéket. — Ne félj, Jóska, nem harap — nevetett a biztos, — hanem nézd, inkább te harapj egy kicsit. Avval kivett az almáriumból egy tányér rántott csirkét és odatolta Jóska elé. — No, legény, van-e bicskád? Hát persze, hogy van, micsoda betyár volnál, ha még bicskád se volna? No, ne kéresd magad, mint éjfélkor a menyasszony,! hanem láss hozzá, ha hidegen is vállalod a rántott csirkét. A betyár azonban csak csóválta a fejét. — Ejnye-hejnye, tekintetös uram. — No, mondom, ne uraztasd magad, hanem töltsd meg az oldalközt. Ne félj, nem halsz meg tőle. — Nem azért tekintetös uram — nézett sunyitva a betyár, — hanem, hogy mivel érdemöltem én mög ezt az embörségöt? — Ne busulj fiam, majd megérdemlőd mindjárt. Azt mondod el érte neköm, hogy hogyan szoktál te lopni. A betyár keresztet vetett. — Isten őrizz, tekintetes uram. Hát mán a tekintetes ur is marhalopásra akarja adni magát? — Szamár! — nevette el magát a csendbiztos. Már hogy gondolsz olyant? Csak úgy barátilag töszöm föl a kérdést. Hiszön ilyen vén fejjel már csak nem kezdők uj mestörségöt. — Nem is való mán az ilyenkor, — döfött a tányérba Jóska megvidámodva a halbicskával. — Én is suttyó gyerök voltam, mikor az első próbát töttem. — Hogy volt az, édös fiam? — Úgy tekintetös uram, hogy marhapásztor voltam, de mint ésszel élő embör, hamarosan rájöttem arra, hogy többre mén az embör marhalopással, mint marhaőrzéssel. Tiz pengőt se láttam együtt, mig a szömem ki nem nyílt, de aztán csak jóra fordult a sorom. Mindjárt az első ökörhajtással mögkerestem ötven pengőt. El is danoltam még azon az éccakán a madarászi csárdában. — Emlékszök én arra, Jóska. Te is emléközhetsz rá, mert jó helyben hagytalak, mikor először a kezemre kerültél. — Hát hordtam egy hónapig a kékjét, tekintetös uram, — mosolygott a betyár és kedvetlen turkált a tálban a bicskaheggyel. — Úgy, úgy gyerököm, csak válogasd a nagyját, mert biz ezek apró jércikék voltak. Hát osztán ki szokott neked segíteni, Jóska? Csak úgy barátilag kérdezőm. — Neköm, tekintetös ur? Nem segít neköm sönki a jó Istenön kívül. — Te embör, te! Ne káromold az Istent! — Én? Hogy káromolnám? — tiltakozott a betyár. — Nem vagyok én káromkodós embör. Osztán mög a jó Istennek se igen lőhet velem baja, mert mindig mög szokott segíteni. Akinek egy-két ökre van, azét én sose bántottam, a nagygazdának mög se több, se kevesebb egy ökörrel. — No, no-— fújta a biztos a füstöt. — Aztán hány ökröt loptál már össze gyerököm? — Tudja a Jézus. Nem nagyon számolgattam én azokat. De nem sok hijja lőhet a kétszáznak. — Aztán hányszor vesztöttél rajta? — Azt már mög tudom mondani, kérömszépen. Küencször kerültem a törvény kézire öszsze-vissza. — ügyes embör vagy te, Jóska — bókolt a biztos. A betyár azonban szerényen rángatta panyókára a vállát. — Nem vagyok ügyes, tekintetös uram, hanem azok a szamarak, akik az ökröket őrzik. Nézze, legutóbb is hogy SZFRETFTTEL KÉRJÜH ÖNT, ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfizet tési dijat lejáratkor me# fizeti. A KISDONGÓ OLVASÓI TELJES BIZALOMMAL FORDULHATNAK az ország fővárosában, BALOGH E. ISTVÁN vezetése alatt működő irodához, amelynek címe: Foreign Services Corporation FOREIGN EXCHANGE AND CURRENCIES 1524 Conn Avenue — Washington 6, D. C. i Ez az iroda az amerikai magyarság érdekét szolgálja! Minden olyan családi, üzleti, vagy magánügyben, amely külföldi hozzátartozókat, barátokat, ismerősöket vagy üzleti kapcsolatokat érint föltétien ettől az irodától kérjen tanácsot. (Magyarul is irhát.) BEVÁNDORLÁSI ÜGYEKET; KÜLFÖLDI OKMÁNYOK BESZERZÉSÉT és HITELESÍTÉSÉT; PÉNZ, CSOMAG és ORVOSSÁG KÜLDÉSÉT; (Magyarországra s a világ többi államaiba) Teljes felelősséggel, pontosan és kielégítően kezel az iroda. (Cégünk államilag bejegyezett és ellenőrzött részvénytársaság.) őrizze meg az iroda címét. — Bármikor szüksége lehet rá. Szíveskedjen másoknak is ajánlani közérdekű irodánkat.
