Kis Dongó, 1959 (20. évfolyam, 1-23. szám)
1959-01-05 / 1. szám
1959 január 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 5-IK OLDAL * dog Újévet kívánunk ínak és Minden Magyar Testvérünknek • • FORMATUS EGYESÜLET ikara Király Imre, Pénztárnok Eszenyi László, Számvevő ÍOUSE WASHINGTON 6, D. C. kutvizet >szetöltöitták. mikor a i közben írni még rajcáros> megviozzágongy! asztallal önnyebb rabszám életlenül vetődött embert, 5t a sza•e, orráhatnám, rszámról önnyebaga sem ialborral , tehát orra igy t terméa a sok :rná, esm: tuliukált az alack az talvégről k, nótáacsületet ni vegre relé, lasment. , szedte nt ő ki>ban-jobfogyott re pedig; 5, a maidőn az ifogyott, z asztalt a hadd a szűrös i mondnótárus ött: hol >tt a besarkán, agadt ki egy megviselt ábrázat, nyaka körül szűr lógott le ugyan, hanem az egész emberből látszott olyan reguláris forma, mintha a két füle mellett most is azt a dobot ütögetnék. Egyszóval katona látszott az emberből, s ámbár alkonyattól fogva üli már a helyet az atyafiak közt, egyebet sem tett ott, minthogy magamagát támogatta, szólni nem szólt, s amit más beszélt is, azt sem mondta: hiszi, vagy nem hiszi, hanem mikor a többi elakadt, egyet emelkedett a támaszkodásból, kurtaszáru pipáját' a gyertya felé vitte, mit a többi hamar észrevett, mert mind oda néztek, s talán ők már gyanították, hogy az öregben még most indult meg a szusz. — Mit tudtok ti — igy kezdé beszédét — láttatok is ti valamit, mikor alig mentek messzebb a földre, mint amit egy vetett abrakkal oda-vissza megjár a lovatok. Megvolt már a kezdet, nem kellett több a körülülőknek, tudták jól, hogy Gyurka bácsi addig hangot nem ád, mig azt ki nem várja, hogy a többi beleszakadjon a maga meséjébe, addig várakozik, addig veszi a mértéket, mig össze nem fótozgathat olyan hazugságot, hogy a többi még a jó hiszemben is alig markolászhat. — Ott lettetek volna — mondja tovább — ahol én járkáltam!. .. — Törökországban is? — kérdék a sarokból. — Ott is! — volt a kurta válasz. — Hát Tatárországban? — Ott is voltam! — mondá most az öreg, de hogy mégis annyifélét ne kérdezhessenek, dagadt képpel mondja aztán maga jószántából: — Hát Itáliában? — Itáliában-e? — volt a nagy megcsudálás — aztán olyan falu is van? — kérdezé az egyik. — Falu-é? ... no csak az kéne még, mikor az még nem is város, hanem egy nagy ország, az is pedig milyen? olyan, hogy az egész országban nem találnál egyetlen egy kályhát, még ha magadnak keresnéd is; mert ott olyan meleg van ám télen, nyáron, hogy az emberek csak éjjel járkálnak ki; magam is csak úgy éltem ott, naphosszat aludtam s mig azt meg nem szoktam, magam eluntából egy kis vékony ágra szalonnát böktem fel, kitartottam az ablakon, s alig egy pár szempillantás alatt pörkölve húztam be! Ennyi elölj áróbeszédképen elég is volt nekik, s mig a hallgatóság bámultában összevissza nézett, addig a vén Gyurka egyet igazított sörjepipaszárán, s mintegy bizonyságul a gyertya felé tartá napon sütött arcát, mely ugyan születése napján már a cigány színbe tévedt, hanem igy a maga helyén a szó mellé jó volt nyomatéknak. Mig az atyafiak az elképzelt melegségben sültek, főttek, addig a fakilincs egyet emelkedett, s egy derék szál legény jött az asztalvégig. — Egy itce bort, Mózses! — kiáltott a vendég, s mig a többi mellett helyet szorongatott, addig az itce is az asztalra került. Nagyot hunyorított a legelső kortytól; Mózses gazda nagyon az aljáról eresztett a csapra, s mig Mózses szemeiül a pincébe sompolygott, addig a legény is cifrán megjáltatta nyelvét a rovásos boron, s kárpótlásul oda mondá az asztal sarkánál szédelgő fia- Mózesnek: — Öcsém! szakadjon meg apád, a borotok mért ilyen zavaros? — mire a gondatlan gyerek, nem vigyázván hogy az apja mindjárt a háta mögött lesz, vissza mondá, hogy a táti a két akós hordót nem a kutból öntötte fel, hanem a folyóból. Jól hallotta ezt a táti, s mintha talán egyet botlott volna, az asztalláb helyett kedves magzatjának borzas üstökébe kapaszkodott, mitől aztán olyan forma képet csinálhatott szegény, mint a szűrös bácsi, mikor azt a zavaros bort előbb megkóstolta. No de mindegy, jobb nincs, hitelbe ez is jó; amit a mi népünk félig ingyennek hisz, mig fizetni nem kell, ha zavaros is az a bor, amennyi a kinálgatás után magának megmarad, megbirkózik azzal, s amit zavarosat le nem tudna nyelni, azon mint a gyerekek a csonton, egyet elrágódik. (Folytatjuk.) A jószivü színész Debrecenben egy becsületes jóérzésü csizmadiánál volt szálláson Nagy Pista, ki őt nagyon pártfogolta. Egyszer Mór Ferencet játszó; mikor este hazament, a csizmadia előfogja: — Hallja az ur, mától fogva nem adok az urnák szállást, hát csak hordja el a sátorfáját. Mert aki játékból olyan jól tudja magát gazembernek csinálni, mint az ur ma este, az nem lehet becsületes ember. Ezentúl nem is fogadott magának szállást többé Nagy Pista, hanem ott hált a színpad alatt. Ilyen állapotban meglát egyszer az utcán egy kolduló fiút, ki fünek-fának panaszlá, hogy apja, anyja elhalt. — Gyere fiam, mondá neki Nagy Pista, én magamhoz fogadlak. Ez nagy szó volt, mikor magának sem volt szállása, de beváltotta szavát. Az előadásokhoz tartozó kellékek közt volt egy koporsó; azt jelölte ki lakóhelyül a fogadott fiúnak s hogy ne legyen soká panasza, megfőzött a számára egy nagy kétfüles fazékkal — csokoládét. — Nekem is jól fog esni, mondotta, ha egyszer árvaságra jutok, és akkor valaki ilyen szépen gondomat viseli. Hanem biz, őneki nem viselte senki gondját. Egy istállóban halt meg, elrongyolódva, elfeledve, elhagyatva. Külső cselekedet ismerteti meg a benső vallást. wS-.Kerüld az embereket, kiknek tettei gyanúsak. KRISZTUS URUNKNAK ÁLDOTT SZÜLETÉSÉN ÜDVÖSSÉGES ÜNNEPLÉST; az eddigi bajokkal rakott napok után BOLDOGABB JÖVENDŐT, BÉKESSÉGES ESZTENDŐT KIVAN AZ OLVASÓKNAK a Ligonier-i (Pa.) szeretetiptézmény, amely immár harmincnyolc esztendeje évenként átlag száz otthontalan gyermeknek és aggnak biztosit otthont a Te'és Hozzád hasonló jótét-lelkek áldozatkészségén keresztül. Ha szived úgy diktálja, Testvér, adományodat juttasd el most is az alábbi címre: BETHLEN HÓIMÉ Ligonier, Penna. Szeretettel köszönti: DARÓCZY SÁNDOR, igazgató-lelkész.
