Kis Dongó, 1959 (20. évfolyam, 1-23. szám)
1959-12-05 / 23. szám
1959 december 5. RTS! no NGO - CLEAN FUN 5-IK OLDAL ' vü mozdulatlanságban igy kezdődtek reggelei: Ahogy felnyitotta pilláit s még félig az álom kábulatában volt, villámként hasadt eléje a szürke sál. Keskenyen, könyedén, finoman és egyszerűen, ahogy ott látta a kirakatban. Némelykor kinyúlt a keze a takaró fölött, hogy ujjai között forgassa, megsuhintsa kicsit, hogy zizegését hallja. Aztán gúnyosan pityesztett, mintha ott állt volna valaki közel az ágyához. . . . Hogyne! Hát azt várhatja. Tőlem ugyan soha semmit. Még ha belehalok is. önérzet is van a világon, drágám! És különben is tudom, hogy van akitől ajándékot kapjon. Tudom, hogy úgyis van . . . Ez a gondolat iszonyú volt. Késként mélyedt el szivében, éles, felsikoltásra kényszerítő fájdalommal. Szemét elfutotta a könny. Álla megremegett és haragosan, önmagára haragudva, beleöklözött a levegőbe. És nevetett és erősködött. De napközben néha egészen gyermekes ürügyek alatt mindig odament a kirakat elé. A sál, a puha, a finom, az egyszerű selyemsál még mindig ott volt. Fényesebb, tarkább, feltűnőbb és drágább ajándékokat válogattak az emberek. Annát lassan megismerte a kereskedő. Egyizben odament hozzá s diszkréten a háta mögé simulva mondta: — Méltóztassék talán benn megtekinteni az árukat. Egészen különleges dolgaink akadnak. Mi, kérem, mindig a legfinomabb árukat tartjuk és szolid áron. Attól függ, hogy mit szeretne, nagyságos aszszony . . . Anna összeszoritotta a száját, halkan kinyögött egy futó köszönöm-öt. Erősen el is pirult. — ó nem, nem. Csak éppen nézegetek . . . Kimondhatatlanul szégyelte magát. De azért mosolygott. Kedvesen intett a kereskedőnek és tovább ment. Nagy-nagy fölényességgel és erővel, ahogy általában a nappal világossága megkövetelte. Hanem este! Este, a homályban, a függönyökön átszürődő utcai fényben és zajban félig-hunyt szemmel feküdt Anna. S félighunyt szeme előtt mint távoli fiimek szalagjai egymásután repestek-folytak, rezegtek a kis képekben, apró szinfoltokban különböző jelenetek, .melyek ahhoz kapcsolták, akinek a szürke sálat nézegette hetek óta. S a szive kigyult és lángolt. . . . Nem, nem bánok semmit — játszott a szavakkal, a homályból kiragyogó szemmel. — Egyáltalán nem fontos, hogy mit gondol. Talán nem is gondol majd semmit, csak kezébe veszi a sálat nézi-nézi s rám gondol. Egészen bizonyosan mosolyog is, de nem gúnyosan. ó„ nem. Lágy és mély lesz ez a mosoly; meghatott és , meleg. Hogy megkérdezi magában, miért küldtem, mire való [az egész? Nincs ezen semmi kérdezni való, mert világos. És nem is fontos, ha kérdezi. Szé-I , , gyen ez? Aljasság ez? Ajándékot adni annak, akit legjobban szeretünk? Miért kell ehhez külön jog? Mi kell ehhez? Bátorság és mélység! Ilyenkor este már azt is kigondolta, hogy fogja elküldeni a sálat. Fehér selyempapirba csomagolja, kivül fenyőgallyat tesz reá. De mit Írjon hozzá? Mit mondjon? Mi Írni valója lehet valakihez, aki nem ir, nem jön? Akihez ő se ir, akit ő se hiv?! Már-már beleb etegedett. Nem mert az utcára se menni, félt az emberektől, akik csillogó szemmel, apróbb-nagyobb csomagokat szorongattak. Végül keményen elhatározta, hogy elutazik. Valahová a hegyek közé, ahol hó van, soksok tűlevelű fa és csend. A terv felfrissítette; pajzsa és védelmezője lett mind az ellágyuló estékben, mind a fanyar, dacoskodó reggelekben. Huszonnegyedikén, a szenteste délutánján, indult a vonata. Gyorsan, csaknem gyerekes lázzal vásárolgatott egyet-mást az útra. Aztán csomagolt ugyanilyen gyors lázzal, mintha keregették volna. Már1 künn állt a pályaudvar üvegtetős falai között. Kicsiny barna táskáját figyelmesen nézegette és a nyakába kötött sálat gondos kézzel igazgatta. Táskájában a jegyet kétszer is megtapogatta. Körülötte rohanó emberek tülekedése és hangossága. Mozdonyok füttye és hordárok lihegése. Künn,, az autók sorában valami fényességet látott, Embereket, akik fenyőfát cipeltek. És hirta'len összeszorult a szive. Remegni, dideregni kezdett. Torkát fulladás feszitette. Még egy pillanat, egyetlen rövidke pillanat és sírni fog: hangosan, felszörnyülködő jajszóval! ó, karácsony, karácsony: ajándékok, ajándékozások ünnepe! — És átvillant fáradt agyában, hogy mindez csak sallang, az emberek tehetetlen megszokása s az igazi karácsony más, több és hatalmasabb: Betlehem és Jézus is. De aztán 'tovafutott újra és csak a fenyőfa maradt benne és a csomagokat cipelő emberek árnyéka. Az a rejtelmesen mély és erős hatalom, mely millió és millió embert erőssé és lággyá formál ezen a apón, most végleg elöntötte. Ez az egyetlen nap, amikor senki sem gondol önmagára, csak arra, hogy másnak, másnak adhasson! Anna keze remegett. Kis barna táskája csaknem kihullott belőle, ó, hát miért ilyen gyáva? Miért nem vette meg és miért nem küldte el azt a sálat? Minek az - okoskodás, dacoskodás? Dermesztő hidegség marad csak utánuk és dermesztő magány! Már fütyült a vonata. Hallotta a bekiáltott útirányt. Igen, ott csend lesz és hó és sok-sok tűlevelű fa ... De amikor megindult, lába mégsem a vonathoz vitte. Ott találta magát az állomás előtt, az autók sorában! Döbbenten állott meg. Hát ki indította ide és miért? Sirásnak és nevetésnek roppant ereje rázta meg. Kicsit körülnézett, attól félt, hogy valaki figyeli és neveti. Aztán intett az első soffőrnek és kocsiba ült. . . . Ott állt meg a kirakat előtt, ahol hetekkel ezelőtt a szürke sálat látta. Már záráshoz készülődtek, amikor Anna benyitott lihegve, kipirultan, zavartan. *A kereskedő egy pillanatig csak nézte. Aztán átfutott arcán valami furcsa, nagyon megértő mosolygás. Úgy nézett Annára, mint a nagyon öregemberek szoktak a nagyon fiatalokra. Kezét megdörzsölte, mig közeledett. Anna nem nézett fel. EGYHAZAK, I EGYLETEK, MŰKEDVELŐ KÖRÖK FIGYELMÉBE! ■Énekkarok, dalárdák részére kottasokszorositás. — Három felvonásos 'Színdarabok. — Egy-két felvonásos tréfás színmüvek. — Magyar dalok. 110 vers minden alkalomra (füzet) 30 vers (válogatott Október 6-ra (füzet) 30 vers Március 15-re. Irredenta versek (füzet) A három verses füzet ára (170 vers) csak 75 cent. — Kapható: VERES JÓZSEF kántor-tanitóná!, 1432 Magnolia Avenue, San Bernardino, California. PROTESTÁNS TESTVÉREINK SZIVES FIGYELMÉBE! Óhazában vagy itt élő szüleiknek, rokonaiknak, barátaiknak, kedves és értékes ajándék egy NAGYBETŰS MAGYAR SZENT BIBLIA (ó- és Uj Testamentom) angol nyelven is kapható a Biblia, széle díszes, zipperes. / Megrendelhető: Veres József kántor-tanitónál, — 1432 Magnolia Avenue, SAN BERNARDINO, CALIFORNIA. — Egy sálat szeretnék —■ suttogta. — Egy szürke férfisálat. De úgy, ha még most ha azonnal postára adhatnák... A kereskedő az órára pillantott. Kicsit tűnődött. Hátra szólott a készülődő segédekhez: — Szabó ur, maradion itt. Szabó ur azonnal a postára indul. Felad egy express csomagot. Parancsoljon nagyságos asszony . . . — Künn van a kirakatban. Világosszürke férfisál. Keskeny fekete szegéssel. — De a monogram?! — Semmiség! — legyintett a kei’eskedő bátorítóan. — Amig nagyságod címezi,.mi elvégezzük a gépen. Csak a betűket tessék kiválasztanin. Oly egyszerű és oly természetes volt az egész! Anna mintha ezerszer kigondolta volna, névjegyet kotort elő táskájból és ezt irta rá: “Viselje és fogadja olyan szeretettel és örömmel, amilyennel küldöm!” Nem volt már idő a gondolkozásra. A gép himzőtüje szaladt a puha selyemben. Már hozták is a puha könnyű selyempapirt és a kicsiny fenyőgallyat. A kereskedő diszkréten elfordult, amikor Anna a címet megírta. Csak a helyet jegyezte meg. — Négy óra múlva ott lesz! — mondta határozottan. Tizenöt perc múlva indul arrafelé az utolsó gyors, amely viszi. Anna fizetett. Amikor kilépett az utcára, már havazott. Tudta, hogy négy órát fog várni az állomáson az utolsó vonatra, mely a tülevelő fák közé, a havas csendbe viszi. De nem bosszankodott. Édes csend és alázatos béke bujt meg szivében. Arra gondolt, hogy négy óra múlva örülni fog valaki a szürke sálnak. S ez az öröm nemcsak azé a valakié, hanem az övé is! Most tudta meg, hogy csak az a miénk, amit másoknak adhatunk és nem az a nagyobb öröm, ha ajándékot kapunk, — hanem az, ha adunk!... • • FŐ AZ UDVARIASSÁG — Pistike, miért verted meg Lacikát? Nem tudod, hogy a vendégekkel udvariasan kell bánni? — De tudom papa, csak .azt akartam, hogy Lacika hazamenjen. ' — És miért nem mondtad neki, hogy menjen haza? — Mert udvariatlanság a vendéget hazaküldeni. GONDOLJON az Óhazában szenvedő véreinkre!
