Kis Dongó, 1958 (19. évfolyam, 6-24. szám)

1958-08-05 / 15. szám

2-IK OLDAL via nrwirf) _ rí i? íi\i pttv 1958 augusztus 5. Kis Dongó regénye A SZÍV CSAK SZÍV MARAD ... (Folytatás.) Szegény Dánielünk, a re­mény és aggódás közt hányód­va, egyre kétségbeesettebben gondolt arra, hogy milyen ked­vezőtlen benyomást tehetett. Egyik badarságból a másikba esvén s bizonyos lévén abban, hogy olyan véleményt adott magáról, mely buta és semmire sem használható fiúnak tün­teti föl, szólni sem mert többé, épen mivel korántsem volt os­toba, nehogy öntudatlanul is­mét valami ügyetlenséget kö­vessen el, melyet a rettenetes nagymama kellő világításba helyezne. — Nos, min gondolkozik? kér­­dé emez, amint Dániel mozdu­latlanul állott ott, kezében a kosárral, melyet el feledett oda­­nyujtani a virágok számára, melyeket Merlinné szedett, — úgy látszik, mintha el volna ká­bulva. — óh, asszonyom, viszonzá Dániel, sietve tartva oda a ko­sarat, — azt gondolom, hogy megint valami bolondot mond­tam, a rózsák dolgában . . . Chalonsban két hét óta sok eső volt . . . — Lám! . . . mi meg itt majd megsültünk. — És ebből következik, hogy tudtomon kivül kifogásoltam a Blasot ur locsolását. — Baj is az ... Mi is foly­vást ezt cselekesszük . . . Bán­ja is ő! A “KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre 3.00 dollár. — Igen, de az én részemről, alkalmazást óhajtanék kérni... — óhajtana kérni? . . . Ho­gyan, hát még nem gondolta meg magát? — Ah, asszonyom- hát azt hiszi, hogy remélhetek? — Hogyne? Mikor Bérad ajánlja? Adja ide csak a nagy kést . . . Hanem hát először azt kell megtudni, hogy mire alkalmas . . . Miféle tanulmá­nyokat végzett? — A főiskolába készültem. — Miért nem lépett be? . . . Épen önnek való lett volna. — Mert anyám nem fizethe­tett értem . . . — Ez már alapos ok . . . Mennyi idős a mamája? — Negyvenhárom éves. Épen tizenkilenc évvel idősebb, mint én. — Nos, ha majd eljön, hozza el egy vasárnap, hogy megis­merkedhessen! vele. — óh, asszonyom, milyen jó ön! kiáltott föl Dániel olyan hangon, melyből jámborul ér­zett ki a meglepetés. — Ejnye, maga goromba, tán nem látszik meg a képe­men? — De igen, asszonyom, igen? kiáltott föl Dániel a meggyő­ződés hangján. — Jó, jó . . . Ahá! jelentik már az ebédet . . . Gyorsan, szaladjunk. III. / Dánielnek, midőn ijedelmei­ből magához térve, az asztal­nál ült, Merlinné mellett, * ki szemközt ült Jean úrral, hatá-! rozottan úgy tetszett, mintha: álom nyilnék meg előtte. Meg­értette, hogy mennyire tévedés­ben volt arra a fogadtatásra nézve, melyet eleinte fagyosnak gondolt s mely nem volt egyéb természetes kedély ességnél, amelyet ő nem volt képes föl­ismerni. Belátta végre, hogy ' miután Bérad parancsnokkal kétségkivül mindent megbeszél­tek már, vele ép ellenkezőleg rögtön úgy bántak, mint már is a családhoz tartozóval. Mialatt ő a kertben volt, két vendég érkezett. Az egyik Landon, a gyár mérnökeinek egyike, ki har­­minckét-harmincöt é v es n ek tetszett, nyugodt arcú és kissé angolosan szabatos modorú ember volt. A másik, Cabagno orvos, körülbelül hatvan éves, zömök vállas ember volt, kiben Dániel könnyen felismerte a ház mindennapos vendégét ar­ról, hogy nyiltan és bizalmasan beszélgetett mindenkivel. Az asztali fölszerelés drága és finom volt, nagy háztartás­ra vallott. A társalgás a gyár, a kert, a folyó munkák és ügyek érdekesebb mozzanatai­val indult meg. Dániel megsej­tette, hogy ez a nyilt fesztelen­ség, mely ő vele nem is foglal­kozott, sokkal világosabban je­lezte azt, hogy föl van véve a bizalmas házi körbe, semmint ezt egy idegen ember iránt va­ló figyelmesség tette volna. Ami legjobban feltűnt neki, az a bizalmas hang volt, mely Merlinné és Jean közt uralko­dott; a pajtásság, testvériesség bizonyos neme oly emberek közt, akik együtt dolgoztak, szenvedtek, küzdöttek, győztek, ugyanahhoz a munkához köt­ve, ugyanama vonzalmakhoz és ugyanahhoz a -vagyonhoz köt­ve. Jean az öreg asszonyságot röviden csak Zoénak szólitgat­­ta vagy pedig ékesen “király­­asszony”-nak, mig emez Jeant Medve urnák vagy gazdának. Cabagno orvos a maga erede­ti humoros észjárásával fűsze­rezte a társalgást és sajátságos hatást tett egyszerű nyíltságá­val. De ami Dánielt lejobban meglepte, az volt, hogy Blasot kisasszony, ki mellette ült, úgy beszélgetett Landonnal a gyár dolgai felől, mintha legalább is divatcikkekről lett volna szó. A metallurgiában tett újabb fel­fedezésről beszéltek. Dániel, ki most tette le vizsgálatait, itt­­ott kellő módon csúsztathatott be egy-egy észrevételt, amely végre jobb szinben tüntette föl. Blasot kisasszony igen udva­riasan adott neki néhány sze­rencsés alkalmat arra, hogy iszólhasson és mintha röstellné, hogy ilyen technikai dolgokkal foglalkozik, mosolyogva mon­­dá: — Ne csodálkozzék nagy ta­nulságomon. Igen szép Írásom van, minél fogva nagybátyám velem másoltatja munkálatait. Dániel, most már fölbátorod-Magyar szakácskönyv — angol nyelven amerikai mértékegységekkel DÍSZES KIADÁS — GYÖNYÖRŰ SZÍNES KÉPEKKEL! Szegő Imre, a budapesti Szent Gellért szálloda volt főszakácsa, az éte­lek — és Réthy cukrász a tészták, sütemények, torták, stb. receptjeivel. Tartalmazza: levesek, húsfélék, főzelékfélék, körítések, saláták, halak magyaros elkészítési módját, valamint főtt és sült tészták, sütemények, tor­ták, kalácsok, rétesek, kiflik, stb. magyaros elkészítésének módját. Rendelje meg a másodgenerációs gyermekeinek, menyének, vejének, amerikai ismerőseinek s a bevándorolt magyarok, akik amerikai családhoz kerültek, adják oda amerikai háziasszonyuknak, akik bizonyára örömmel veszi, ha a világhírű magyar konyha szerint elkészitett ételeket megismeri, készítheti, fogyaszthatja. — Ára szállítási díjjal 1 dollár — Megrendelhető a következő címen: KIS DONGÓ — CLEAN FUN, 7907 West Jefferson Avenue, Detroit 17, Mich. — Csakis a pénz előzetes beküldése esetén szállítjuk. — JOHN MOLNÁR FUNERAL HOME A legrégibb detroiti magyar temetkezési intézet EARLE G. WAGNER, temetésrendező 8632 DEARBORN AVENUE Detroit 17, Michigan Telefon éjjel-nappal: VI. 2-1555 va, miután a jég meg volt tör­ve, rá merte függeszteni tekin­tetét erre a különös leányra, kinek annyi milliója van s ki annyira meg látszott feledkez­ni testi hibájáról, hogy Dániel maga is elfeledte s csupán két i nagy, fekete, okos és szelid, sze- I mének élénk kifejezését nézte, meg azt az arcot, mely olyan volt, mint egy komoly képű gyermeké. — Ez már szép, szólt egyszer­re Blasot kisasszony. — Most már megszokta a púpomat! — óh kisasszony! . . . dado­gó Dániel s újból elpirult, amint arra az első meglepetés­re gondolt, melyet nem volt ké­pes elpalástolni. — Jó, jó, viszonzá a leány, — hozzá vagyok én már szokva a hatáshoz, melyet első látásra keltek! . . . Jobb szeretnék hi­bátlan lenni, de Landon ur megmondhatja önnek, hogy fesztelen társalgás által iparko­dom magamat vigasztalni. Ezért nyugtatom meg mindjárt önt is, nem akarván, hogy ba­rátaim miattam szenvedjenek. Felálltak az asztaltól, hogy kimenjenek a verandára, hova a kávét hozták. Dániel, szivarra gyújtva, fél­reült a mérnökkel s .beszélge­tett vele. — Ni, őrmester, kiáltott oda hozzá Merlinné, — ha sétálni akar, tetszik tudni: Szabadság. — Istenem! szólt Dániel jámborul Landonhoz — még most is egészen el vagyok ká­bulva ettől a fogadtatástól.----No, viszonzá a mérnök, — majd hozzászokik! . . . S ha egy kicsit szeret dolgozni, jól fog menni minden. — ó, ami ezt illeti, ebben a tekintetben felelek magamról! mondá élénken Dániel. — S ha ön hajlandó lesz jó tanácsaival támogatni. (Folytatjuk.)--------«§5**-------­HOVA SIET? — Hova szaladsz Matyi? — kérdi pajtását Zoli. — Vettem egy csomó hu­moros füzetet. Elolvastam azo­kat, de nem tudok nevetni a vicceken s az állatkertbe igyek­szem s a nevető hiénának ol­vasom fel, igy kipróbálom váj­jon fog-e az nevetni azon a hiéna?

Next

/
Thumbnails
Contents