Kis Dongó, 1957 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1957-01-05 / 1. szám
1957 febriiár 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7IK OLDAL A FÉRFIAK SORSA: A NŐ (Folytatás) — Nem lehet nekem szólnom. Tudja olyan gyereknek néznek azok engem ... — Dehát lelövik. Mosolyogva rázta a fejét: — Ritkán találkoznak vele. S azok olyan puskások . . . (Legyintett.) Azoknak minden vad halhatatlan. Hacsak véletlenül rá nem hibáznak. — Dehiszen az édesatyja is . . . Háromszázszor lőtt rá! Azt mondják, legalább is háromszázszor — Melléje, föléje, hogy elriassza. Nem akarja rontani a kedvüket, ha éppen eléjük téved az őz. De mindig másfelé vezeti az urakat, amerre az őznek nincs járása. Elkomolyodott. — Én egyáltalán sajnálok minden állatot. Mikor hajtóvadászat van, és leteritik az udvarunkon az őzeket, vaddisznókat, az nekem olyan . . . Ahogy ott fekszenek véresen. És mind ismerem. Látná az őzet, amint a suta vezeti a borjacskáit. Elől a suta, mögötte a bak. Többnyire kettő a borjacska, és oly ártatlanok, oly félénkek . . . A kert közepén álltunk. Az bizony disztelen veteményes kert volt. Talán kétholdas. És felénél több csupa káposzta és káposzta. Egy káposzta-tenger. — Ki eszi meg ezt a sok ká-A “KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre 3.00 dollár. posztát? — fakadtam ki elcsodálkozásomban. A leány rámnézett. A következő percben láttam, hogy nyeldesi a nevetést. Egy pad volt ott: leült, és az arcát a két tenyerébe takarva kacagott. Rám-rámpillantott és kacagott. Ma sem tudom, mit nevetett rajtam. A kerítésen kívül a tanító köszönt ránk. S hogy a kapu felé igyekezett, Ilka is fölkelt, és visszatértünk, A tanító azért jött, mert azt mondja, kiváncsi a festésemre, nem látott még efféle mesterséget. Ilka beröppent a házba, és néhány percre rá kávés csészékkel tért vissza. A tanító a képemet szemlélgette, pislogott, hümmögött. — Azt szeretném látni, — mondta végre, — hogyan rajzolnak fát? — Milyen fát? — Akácfát, eperfát, nagyot. Mert én már megpróbáltam, de irtóztató fáradságos az. Hiszen egy fán millió levél is van. Értettem, hogy a kulisszafestésre akarja terelni a beszélgetést. — Mindennek megvan a fogása, — feleltem kitérőn. — És hogyan festenek le egy egész falut, például a színpadon? Én ezen a kérdésen megbolondulnék, ha folyton kellene rajta gondolkodnom. — Hát azt bajos is elmondani. Mit cselekedne ön, ha a falusi bü'ó egyszer arra kémé, hogy magyarázza meg neki, mi a sinus és cosinus amit számolás közben emlegetnek a mérnök urak. Meglepődve bámult rám ferde kínai szemével: — Hát olyan nagy valami az° Vállat vontam: — Festőnek semmi. Csak annak, aki nem érti. A két hölgy is az asztalhoz ült. Ilka a beszélgetésünkbe olykor aggodalmasan pillantott rám, mintha attól tartana, hogy elárulom a rámbizott titkot. Át is tereltem a beszélgetést más útra. — Nekem olyan különös itt ez a nagy csend, — mondottam. Ha este a békák hallgatnának, azt gondolnám néha: kipusztult a világ. De olyan jó, olyan nyugtató. Ilka csodálkozó szemmel nézett rám: — Hát jobb, mint városon? — Jobb. — Én pedig azt gondoltam. Nagymamuka gyakorta elmondja, hogy Pesten micsoda nyüzsgés van. Már korán reggel tülkölnek a helyi vonatok. — Azok bizony tülkölnek. — Én csak három várost láttam: Miskolcot, Kassát és Egert. Úgy szerettem nézni azt a sok embert, sok nőt. Ha Pesten laknék . . ott még több az ember. — Meg a bál, — vetette oda a tanító. — Mindig táncolnál ugye? — Mindig! — felelte mosolyogva a leány. És a szemepillája félig leereszkedett, mintha a gondolat szárnyain átszállott volna a lelke a pesti Vigadóba, ahol a Rácz Pali a spanyol szerenádból gyúrt rezgő nyárfa levelével mámoritotta akkoriban a fiatal lelkeket. Vájjon hogy danolná Ilka? — Ismeri-e ezt a nótát: Lehullott a rezgő nyárfa? Nem ismerte. Azon a télen született. Még nem jutott el a Bükk hegység erdői közé. Eldudoltam neki. Még a szájacskáját is elnyitotta, úgy hallgatott. S mikor a végére értem, a szemében könnycsepp jelent meg. — Tanítson meg rá! — könyörgött. — Mondja el mégegyszer. S letörülte a könnyet a szeméből. Az aggnő is könyezett: — Sohse hallottam ennél szebbet! * Másnap borult volt az ég. Zivatart lehetett várni. De az engem nem tartott vissza. Igazi festő bizonyára nem festett volna a szobában olyan képet, amelyet künn a napvilágon kezdett. De nekem mindegy volt, és nekik is. Az öregasszony megint felöltötte a violaszin mentét és a Minden amerikai magyarnak nélkülözhetetlen! LEGÚJABB ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghívások, ajánlatok, köszönő, kérő, baráti, szerelmes és ajanló levelek írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyítványok, nyugták, kötelezvények, kérvények, meghatalmazások, végrendeletek, kereskedelmi, üzleti, eljegyzési, esküvői, jókívánságokat, vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirdetések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és eseményekkel kapcsolatos leve'ek és iratok megfogalmazására. Ára $150, postaköltség 20 cent, összesen $1.70 Ezen 28b oldalas levelező segítségéve* angol levelezését könnyen elintézheti. Megrendelhető A KIS DONGÓ kiadóhivatalában JOHN K. SZŐLLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó Detroitban 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI. 1-235S fekete kalpagot. Csakhogy a kalpag csodálatosképpen újjá változott. Szegények bizonyára egész délelőtt azon dolgoztak, hogy uj bársonnyal borították be. Ha tudták volna, hogy a festőjük művészete nem ér egy tenyérnyi bársonyt! . . . Az ablakhoz ültek. S talán az volt valamennyire a szerencsém. Hogy úgyis az arc egyik felére árnyék terült. Ha künn festem, nincs árnyék, s nincs forma. így mégis valamennyire kikerekedett az öreg arc. Árnyékba került az archorpadás, s a csontos állnak az alja. S aznap már a festéket is elővettem. Nyomogattam mindenféle sárga és vöröses színekből, amelyekből a testszint keverhetni véltem. S kevertem az olajjal, mintha soha egyebet nem is cselekedtem volna. Az aggnő ült, mint valami koporsóból kikelt régi magyarasszony. Az arca nem fejezett ki se örömet, se türelmetlenséget. Ilka azonban . . ha a Munkácsy keze volt volna aznap az enyém, alá ja lehetett volna imi a képnek: Sugárzó boldogság. Az erdész nem volt otthon. Zavartalanul nézhettem Ilkára. Azt vélem, engem is lefesthetett volna valaki azzal a címmel, hogy: Sugárzó ostobaság. (Folytatjuk.) —— A DIVAT HASZNA — Sanyi, — mondja az aszszony férjének, — olvasom az újságban, hogy megint divatba jön az egészen rövid haj. — Végre. Ez a hir nekem nagy örömömre szolgál, — feleli a férj. — Miért? Annak örülsz, hogy olyan remekül fog állni nekem a rövid haj? — kérdi az aszszony kacéran. — Dehogy azért. Annak örülök, hogy a levesben ezentúl nem félyardos hajszálakat fogok találni. A TÁRSASÁG KÖZPONTJA lesz ön, ha a vendégeket jó* izü élcekkel mulattatni tudja. Ezt pedig könnyen megteheti, ha olvassa a “Kis Dongó” élclapot s elmondja nekik az abban olvasott vicceket.
