Kis Dongó, 1956 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1956-01-05 / 1. szám

1956 január 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7 IK OLDAL A FÉRFIAK SORSA: A NŐ (Folytatás) — Nem, — felelte bűnbánó szemmel Ida, — nem megyek többé. Ezen egy hét alatt akár színésznők is járhatnak hoz­zád. Azaz, hogy holnap mégis... négyre ott leszek. De nem azért, hogy a leveleidet fel­bontsam, nem. Elmegyünk együtt a bárónéhoz. Szép csok­rot fogunk neki venni, és tér­delve nyújtom át: úgy kérek tőle bocsánatot. S letérdelt, mintha máris ott volna a báróné előtt. A szeme pilláin könnyek csillogtak. Gyönyörű volt: — Ez szép gondolat, Ida: Ezért meg kell, hogy csókolja­lak! Csak akkor, hogy a leveleket emlegettük, jutott eszembe az amerikai levél is. — A bátyám, a Jancsi, — új­ságoltam örömmel. S elővontam zsebemből az értesítést, és elolvastam neki: — Megvan, megvan! És úgy örült, mintha az ő bátyja került volna elő ... Csak az öreg pislogott gon­dolkodva.. — Miért nem ő maga irt? — Bizonyosan nem sokat várt a tudakozódástól. Ki tud­ja, milyen nagy állású ember? Eszébe ötlöttem. Kiszólt az ír­nokának, hogy tudakozódjon felőlem. — Milliomos! — kiáltotta LAPKÉPVISELŐKET az ország minden vidékéi) felvesszünk. írjon a feltételekért. Ida. Biztos, hogy milliomos: Petróleum -forrása van: Micso­da szerencsés nap ez! — Lehet, — bólintott rá Mehemed is. Az emberek hall­gatnak, mig vergődnek. Rös­­tellik a családnak megvalTani, hogy szegények. Hanem mikor van már jó nagy kenyér, ak­kor azt mondják: No, kinek szeljek még belőle? — Egyszercsak betoppan, — folytatta örömszemmel Ida. — ó, ha épp az esküvőnkre jönne!-... Micsoda ünnep: Mi­csoda ünnep! Ez a gondolat rajtam is boldog rezgéssel futott át. Va­lóban szerencsés nap! Úgy om­lik reám minden jó, mint egy virágzuhatag a mennyország­ból. Mámorosán mentem haza. — Pali, — mondottam az inasomnak, — ha Amerikából jön valaki, és én nem vagyok itthon, csak vezesd be a sza­lonomba. És mondd neki: Tes­sék leülni. Igen szives légy. A kályha mellé ültesd. Szivart is tégy eléje. Másnap valami bankett van: délután négy óráig odamara­dok. Sietek haza, hogy Ida, ha netalán már ott vár, ne nyug­talankodjon. Az inasom a szokott álmos arccal nyitja az ajtót. — Itt a menyasszonykám. — Nincs. Hanem, — folytat­ja a felső kabátomat lesegitve, — Amerikából vannak itt. Be­vezettem őket a belső szobába. Az imént jöttek. Nekem csak eldobban a szi­vem. Futó pillantással látom, hogy az előszoba szögletében két nagy koffer sárgái. A felöl­tőmet egy-rántással levetem. Lépek be. A szoba közepén egy aláza­tos nézésű asszony áll és mel­lette három egyképü kis fiú­gyermek. Állnak. Nagyszélü kalap a kezökben. Mind a három egy­forma mákszin havlokkos, rö­vidre nyírt hajú. A legnagyobb tán hatéves, a legkisebb tán négyéves. Kerek szemmel bámulnak rám, s félénken, aggodalma­san, mint három kis bagoly. De én is bámulok, tátulok. — Kicsodák maguk? — szó­lalok meg végre szinte reszket­ve a felindulástól. Kérdésemre a gyerekek még összébb húzódnak. Még aggo­dalmasabban meresztik a sze­müket. — Az ügyvéd urat keressük, — feleli halkan, alázatosan az asszony. — Én vagyok. — Ezek a gyerekek az ügy­véd ur bátyjának a gyerme­kei. Én meg a cselédje ... — Az ő gyerekei? És a bá­tyám? Az asszony pislog. Hallgat A szempilláján könnyek jelen­nek meg. A zsebkendőjét a szeméhez emeli. — Meghalt?! Az asszony bólint. A három gyereknek is meg­­nedvesül a szeme. És vizes szemmel bámulnak rám mind a hárman. Egyszerre átértettem: miért jöttek. Ha villám csapott volna be a szobámba, nem zavarta vol­na úgy meg a fejemet. Csak álltam és bámultam én is a három kis mákszin hav­iokos, nagy-cipős, nagy-kala­pos gyerkőcére. A bátyám helyett három kis bagolyt fújt vissza a szél Amerikából. Mit kezdjek velők? Mit szól Ida? A házasságom csak egy hét múlva lesz, és máris három gyerek rajcsurozzon a házunk­ban? Aztán eszembe villant a mi gyermekkorunk, mikor én öt éves voltam, ő meg hat. És épp igy árvák maradtunk, épp ily hideg szemek néztek reánk, mig mink szorongó mellel, hall­gatva vártuk, miképp határoz­nak a sorsunkon? — Gyertek ide az ablakhoz! Leülök. A három kis bagoly elém áll, glédába. Mind a há­rom tömpe orrú, kerek, buckós fejű, rövidre nyírt sötét-barna hajú. A gyermekkori tükörbe­­liképemre kezdek emlékezni. — Tudtok-e magyarul? — Tudunk, — felei halkan, félénken a legidősebbik. A hangjára meleg mozdu­lást érzek a mellemben: mint­ha a bátyám szólt volna, a gyermekkori kis bátyám. És mintha az nézne a szemembe Minden amerikai magyarnak nélkülözhetetlen! LEGÚJABB* ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghívások, ajánlatok, köszönő, kérő, baráti, szerelmes és ajánló levelek írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyítvá­nyok, nyugták, kötelezvények, kérvények, meghatalmazások, vég­­! rendeletek, kereskedelmi, üzleti, eljegyzési, esküvői, jókívánságokat, vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirde­tések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és események­kel kapcsolatos levelek és iratok megfogalmazására. Ara $150, postaköltség 20 cent, összesen $1.70 Ezen 28b oldalas levelező segítségével angol levelezését könnyen elintézheti. Megrendelhető A KIS DONGÓ kiadóhivatalában JOHN K. SZŐLLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó Detroitban 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI. 1-235S annak a fiúnak a szemével. A cseléd megszólal: — Tudnak ezek angolul is. — Szpik ju inglis? — kiál­tok rájok káplári hangerővel. — Jesz, — feleli készsége­sen mind a három. Magamhoz öleltem őket. Éreztem már, hogy velem egy­­vér mind a három. Annak a fának a gyümölcsei, amelyik­nek én, csak a gally más, de az is szomszédos. — Ne búsuljatok, — mon­dom ellágyultan. A gyermekek szeme erre a szavamra egyszerre bizalmas­sá és meleggé válik. — Tudjátok ki vagyok én? — Kálmán bácsi, — felel a legidősebb elmosolyodva. Magamhoz vonom, megcsó­kolom. A másikat is, a harma­dikat is. I — Az vagyok, “Kálmán bá­­f esi.” Itthon vagytok. Tegyé­tek le azt a kalapot. Vessétek le azt a denevér szárnyat. És magam is segítettem a kicsinek a kigombolkodásban. — Micsoda sárgarépa-szago­tok van nektek!? Hol hányód­tatok? — Zöldséges hajón jöttünk a Dunán, — feleli a cseléd. Ott háltak a kicsinyek a ko­sarak között. Hogy a köpönyegből kibonta­koztak, csinos pepitaruhában állt előttem mind a három. A legkisebbik a térdemre teszi a tenyerét, — és fölnéz rám. —Tálmán bátyi, — mondja komoly bizalommal, — ehet­őét. (Folytatjuk.) ----**$§+*---­BALESET — Hát te már megint ma­gadban sétálsz? Hol az frus­ka, akivel a minap az ablakban ölelkeztél? — Kórházban van. Lepoty- Ivánt úrik mind a ketten, mon­dom, szerencsésen, mert sze­rencsémre én maradtam fölül. 'ÍÉVNAPRA, SZÜLETÉSNAPRA VAGY MÁS ALKALOMRA AJÁNDÉKUL rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a KIS DONGÓT, mert ez a legjobb, legolcsóbb aján­dék minden magyar részére.

Next

/
Thumbnails
Contents