Kis Dongó, 1956 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1956-02-05 / 3. szám
1956 február 5. Kis DONGO - CLEAN FEN 5-iK OlDAL — Mit látok? ... Szalóki... te vagy az, vagy nem? Hiszen most vörös a hajad! — Gyere csak ide, közelebb a világosságra, hadd nézzelek meg közelebbről!... oda vonszolá őt az ablakhoz és tetőtőltalpig megvizsgálta. — Istenemre ő az! — mondá a vastag őrmester, de ennyire elváltozva! — Mondd hát, te csuda, hogy csakugyan te vagy? — Igenis őrmester ur, én vagyok én, saját személyemben, Szalóki György János, Erdőtelkéből. — János, György áll a tábládon ... — Igen, de a keresztlevélben György van elől és azután van a János — válaszolá szegény Gyurka. — óh, az nem tesz semmit, hogy György van-e elől vagy János van hátul — az vurst — a két név megegyez, az arc megegyez, a hang megegyez... de az a vörös haj ... hallod-e, hová lett a szép barna hajad? — Egy pillanatnyi ijedtségőrmester ur. — Borzasztó, borzasztó... soha sem hallottam ilyet... Azt már olvastam, hogy vannak emberek, kik egy éjszaka megőszülnek, de hogy meg vörösödnek ... ezt még sohasem hallottam! Félórával később az őrmester a kapitány előtt állott. — No, mind megérkeztek a fiuk? — Igenis kapitány ur, jelentem alássan! — Semmi sem történt? — De igenis, még pedig hallatlan dolog. Szalóki Jancsi barna hajjal ment szabadságra és lángvörös hajjal jött viszsza. — Ugyan ne beszéljen ilyen ostobaságot. Úgy látszik, hogy ma már mélyebben nézett a pohár fenekére. Azt mondom magának őrmester, hogy az az örökös ivás még szerencsétlensége lesz magának! — Alázatosan engedelmet kérek kapitány ur, de én még ma egy csöpp szeszes italt sem ittam, tessék talán meggyőződni saját szemeivel szavaim igazságáról. — Ostobaság... az az ember jöjjön ide! — Szalóki Jancsi, tüstént a kapitány ur elé! ... — Egy perccel később Gyurka a kapitány vizsgálódó szemei előtt állott. — Tehát mégis ... olyan a haja, mint a láng... hm, hm. Szalóki, nézz ide reám ... honnan szerezted ezt a vörös hajat? Egy pillanatnyi ijedtség — kapitány ur — szólott közbe az őrmester és elmesélte, amit a legénységi szobában hallott. — És maga azt elhitte? — kérdé tőle a kapitány. — El kellett hinnem, Szalóki mindig derék, becsületes ember volt. — Hm, — csufolódék a kapitány — én magát mindig férfinek és nem vénasszonynak képzeltem, aki minden ostobaságnak hitelt ad. Izgatottan járt le és fel a kapitány a szobájában, bajusza fenyegetőleg mereszkedett a magasba és egész testén ideges rángás vonaglott végig. Az őrmester aggódva tekintett reá, tudta jól, hogy vihar van készülőben. Végre megállt a kapitány Gyurka előtt, oly közvetlen közel, hogy a kard éle sem fért volna el közöttük. — Tudod mi vagy te Szalóki? Egy közönséges csaló gazember vagy... háromszor dupla gazember! — Te akarod megcsalni a kapitányodat? No ezt majd megkeserülöd, te mihaszna te! Majd barna lesz a hajad újra, azért én jótállók. Talán bizony szeretnéd magad kimustráltatni és azért festetted be a hajadat vörösre. De ... de! Eh, de minek is beszélek, kár minden szóért... Három napi szigorított! Punktum! — És ha három nap múlva nem lesz olyan a hajad, mint a természet megadta, hát majd ezredraporthoz kerülsz, értetted? Három napi szigorított! Gyurka nagyon jól tudta még az ő szolgálati idejéből, hogy ez mit jelent és csaknem bánni kezdé, hogy testvére kedvéért ezt az áldozatot hozta. Midőn letelt a háromszor huszonnégy óra, Gyurka jelentkezett a kapitánynál. — Hallod-e fickó! — támadt rá a kapitány: Még mindig meg van az indiánus fejed? Elel a szemem elől,— még nyolc napi áristom! És szegény fiúnak mit volt mit tenni, ment. — Ha igy fog menni — dörmögött, — hát igy múlik el az egész szolgálati időm... no ez szép mulatság lesz. Elmúlt a nyolc nap is végre és Gyurka ismét a kapitány előtt állott. Arca sápadt volt, mert bizony az “egyesben” nem igen kapott gombócot és pecsenyét. Szemei be voltak esve, hogy a követ is megindította volna szánalmas kinézése, de a haja az csak úgy lángolt, mint nyolc nap előtt. — Hát vörös ... még mindig vörös! — ordított a kapitány — olyan tartós az a festék? — Őrmester! Vegyen maga mellé két embert, hozzanak szappant és jó erős gyökér kefét és mossa a fejét ennek a himpellérnek egy teljes óra hosszat — de tüstént, mert én is látni akarom! Most következett Gyurka életének legkeservesebb órája. Felső testét egészen levetkőztették és két erős legény mosta, súrolta a szegény fiú fejét, hogy kínjában csak úgy ordított. A kapitány csak nézte. Hiába volt a szappan, hiába a kefe, a viz tisztán futott le Gyurka fejéről, vörös festéknek semmi nyoma. A kapitány nem tudta mit szóljon ehhez a fatális eseményhez. Csakugyan eredeti színe ez a hajnak? Lehetséges volna az, hogy ez az ember hirtelen megvörösödött? Még egy kísérletet akart tenni. — Ez az ember jelentkezzék az ezredorvos urnái, hagyjátok abba a mosást, parancsolá. Saját maga a kapitány vezette Gyurkát az ezredorvoshoz, ki töviről, hegyire elmondatott magának mindent, hogy ezt a homályos dolgot némileg megvilágítsa. Górcsővel megvizsgálta a hajat, — kimosott egy fürtöt, de semmi gyanúsat nem talált. — Ez különös, igazán sajátságos. Életemben még nem fordult elő hasonló eset, hogy barna, vagy más szinü haj vörösre változzék — de ez a hajnak valódi színe, az tagadhatatlan — mondá az orvos határozottan. Hanem gondoltam valamit. Levágjuk ennek az embernek a haját egész tövig és akkor majd meglátjuk, hogy minő haj fog utána nőni. A kapitány ur is helyeselte az eszmét és nyírógéppel egész kopaszra nyírták Gyurkát, úgy, hogy csak a fejbőre maradt. Most aztán az édes semmitevés napjai következtek, mert Gyurkának a betegszobában kellett maradnia, hol erős felügyelet alatt leste a doktor a haj növését, mely bizony csak olyan lángvörösen serkedt elő újból, mint az volt, melyet levágtak. Midőn a kapitány meggyőződött róla, hogy ez a három heti kúra sem használt semmit, elhatározta, hogy részletes jelentést tesz az ezredparancsnokságnak. hadtest parancsnok ur milyen dühös ellensége a vörös hajnak, hát legjobb lesz, mustrálja ki a szegény embert, kit különben is csak szánni lehet. Másnap a század lisztájabó.V kitörülték Szalóki János nevét. És harmadnap egymás mellett ültek Jancsi és Gyurka ér* az egész familia; jó töltött káposzta és jó borocska mellett magasztalták a vörös hajat, mely mind a két testvérnek meghozta a szabadulást a katonai gyöngy élettől.--------------------------BORBÉLYÜZLETBEN — Ugyanannyit számítanak annak, akinek olyan kevés ha ja van, mint nekem?----kérdi egy férfi a borbélytól. r— Ugyanannyit, néha kei— szerannyit, amikor keresgeted kell a hajat valakinek a fejéit, ----------------------MAI LEÁNYOK — Imre, nem akarsz megnüte sülni? Van egy ismerősöm, a»nak a leánya bizonyára szívesen férjhez menne egy ilye» derék fiatalemberhez, mint vagy. S a leány gazdag is. — Hagyja el Pista bácsi, a mai leányok... — Mi az, hogy mai leány. A leány már nem mai... már elmúlt negyven éves. SZERETETTEL KÉRJÜK ÖNT ha hátralékba® van előfizetési • dijává!,, - szíveskedjék mielőbb teeböldeni, Az ezredes röviden mondá: — Hivassa ide azt az embert. — Igen, ez igazán rettenetes vörös fej és mivel tudom, hogy mert lapunkat csak annali küldhetjük, aki az, eüőfíis&> tési dijat lejáratkor maew fizeti. AMERIKAI NYELVMESTER : Kiválóan alkalmas magáníanuiásra, az angol nyeih elteajá*-titására, mert a szavak mellett I ti van tüntetve azok kiejtése is. I. része: Az angol nyelvtan. II. része: Alkalmi beszélgetések a mindennapi életből vett példákból. III. része: Angol-magyar szótár. IV. része: Magyar-angol szótár. Külön rész: Az Egyesült Államok alkotmányának ismertetése. Második külön rész: Polgárosdási Tudnivalók Harmadik rész: Hasznos tudnivalók és Tatba:gazitások az amerikai életben felmerülő mindennapi kérdésekben. A szép kötésben lévő 320 oldalas, finom könyvpapirta, tiszt* olvasható betűkkel nyomott könyv ára .—.......... Vidékre 20 cent portóköltség csatolandó a rendeléshíz. Kapható a KIS DONGÓ KiadóMvatalIófeai© ' 7907 W. JEFFERSON AVE. — DETROIT 17, MIC HÍGAM ' Minden újonnan bevándorolt magyarnak a legalkalmasebb ns, ttitgel * nyelv megtanulására.
