Kis Dongó, 1956 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1956-10-05 / 19. szám
1956 október 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7IK OLDAL f (Folytatás) — Hát persze! — kiáltott a pap. — No mink levizsgáztunk tanitó uram! Hát persze iszen látnivaló, hogy felhő lesz. Alatta az a zöld a rét. S röstelkedve nézték a képet tovább, de azért olyan érdeklődéssel, amilyennel a Rafael képét nézhették a korabeliek. — Tehát a felhőt igy kell... — szólt a tanitó tűnődve. A színfalakat is igy festik? Ez is színfalakat emleget. Mit akarnak ezek a színfalak-[ kai? A pap meglátja a puskámat. — Micsoda: puska is van? Mégpedig hátultöltő. Nézze már tanitó ur: hátultöltő. No akkor rávisszük a művész urat az őzíe! A halhatatlan őzre! Olyat még nem tetszett lőni! Igaz-e tanitó ur? Karó ur érdeklődése szintén a puskámra fordult. — Szabad?... S fölvette. Forgatta. A pap a botjára ült és elmondta, hogy jár az erdőn egy vén őz, egy gyönyörű őzbak, amelyre esztendők óta hiába lövöldöznek a vadászok. Az erdész legalább is háromszor lőtt már rá. (Igaz-e tanitó ur?) A hajtóvadászatokon is áttöri a hajtők sorát. Csak jön, mint a villám. És sutty! — megy mint a villám. Lelövöldöztek arról már két őzre való szőrt is, a szarvát is meg csorbitották, de A “KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre 3.00 dollár. őt magát nem lehet meglőni. — Én már úgy vagyok azzal az őzzel, ha meglátok egy őzet, hogy fehér nyakfoltos, már remeg a kezem, mielőtt elsütném a puskámat. A penész egye meg! Mindig azt gondolom, hogy hátha az Isten azért jelölte meg azzal a fehér nyakfolttal ... Ilyen buta babonás az ember! No talán a művész ur szerencsés lesz vele. Délután, még ma délután! ... Tanitó ur, izenjen el Lipóczynak, hogy délután kimegyünk vadászni. — Evvel a puskával... — mondotta a tanitó még mindig a puskát szemlélgetve. Drága lehetett. A halhatatlan őz megragadta a fantáziámat. Gondoltam: a ruhám úgyis aligha tisztul meg délutánra, mért ne mulatnék egyet? Puskát ugyan még soha életemben nem sütöttem el, de nem nagy mesterség az. S hátha véletlenül le is lövöm azt az őzet?! — Nincs ruhám, — mentegetődztem mégis röstelkedve. — Ez a nadrág a kertészé ... Az enyém csak délutánra lesz meg, ha ugyan meg lehet addig tisztítani. A pap megint legyintett: — Nadrág az mindegy, csak csizma legyen jó. S rápillantott a cipőmre. — Csizma sincsen — Nincs. — Adok én egypárt kölcsön. Nekem van három pár is. — De kabátom sincsen. Minden amerikai magyarnak nélkülözhetetlen! LEGÚJABB ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghívások, ajánlatok, köszönő, kérd, baráti, szerelmes és ajanló levelek írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyítványok, nyugták, kötelezvények, kérvények, meghatalmazások, végrendeletek, kereskedelmi, üzleti, eljegyzési, esküvői, jókívánságokat, vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirdetések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és eseményekkel kapcsolatos leve'ek és iratok megfogalmazására. Ára $150, postaköltség 20 cent, összesen $1.70 Ezen 28b oldalas levelező segítségével angol levelezését * könnyen elintézheti. Megrendelhető A KIS DONGÓ kiadóhivatalában — Azt meg ad a tanitó ur. Az egyim bő lenne. Bizalmatlanul pillantottam Karó urnák a fakó zöldkockás kabátjára, s különösen a kabátja zsirvonalas gallérjára. Dehát az őz, az őz, a halhatatlan őz megmarasztott. (Miket beszélek majd én arról! Hogy bámulnak majd húgaim!) Haza fogom küldeni Express gyors-szállitmány. S telegrammot küldök egyidejűleg: “őz megy. Lőttem. Hivjátok ebédre rokonságot.” Micsoda szenzáció lesz ez otthon! A papnál ebédeltem persze. S olyan voltam a szedett-vedett kölcsön-ruhákban, hogy a tulajdon anyám se ismert volna rám hátulról. A nadrág bő volt, a kabát oly szűk, hogy be se lehetett gombolni, és még zsírosabb nyakú, mint a délelőtti; a cilinder-kalapom a fülemig lejtett, csizmát meg még nem is kaptam. A papé rövid volt. Ebéd utánra hagyta, hogy addig szerez alkalmasat. No .az ebéd remek volt: aranyszin tyukleves, korai tök és fiatal liba. Alighogy letettük a kanalat, jött a tanitó, jött az állomásfőnök, — egy cvikkeres komoly ur; jött a jegyző, — aggodalmas szemű, szívbajos öregur. Valamennyi régidivatu elöltöltő puskát hozott. Mig a pap levetette a reverendáját, s vadászásra öltözött, nagy érdeklődéssel vizsgálták puskámat, patronjaimat, s tudakolták, hogy mibe került? Hol lehet venni? — Tegnapelőtt, — beszélte az állomásfőnök, — láttam az őzet. Ahogy a mérnökkel megyünk a dresszinán, látom, hogy ott legel a kilencvenhatos őrház mellett a lucernában. Rögtön megismertem arról a tenyérnyi fehér foltról a nyakán. Mondom a mérnöknek: Nézd csak: ott a halhatatlan! Jaj, hogy nincs itt a puskám! — feleli, — majd megmutatnám nektek! Annyira volt az őz a sínektől, hogy kővel is agyon lehetett volna hajítani. — Nekem nagy előérzetem van, — szólt át a pap a szomszéd szobából, — hogy a művész ur el fogja ejteni az őzet. A főnök a fejét rázta. — Én is sejtek affélét, — erősítette a jegyző. A nem-idevaló embereken nem fog az idevaló babona. Még csak a csizmát vártuk. A pap a szomszéd faluba küldte át a szolgát a kollégájához. A szolga, — egy tizenhét éves, mezítlábas, piros pofás suhanc, — azzal tért vissza, hogy a plébános ur, csak estére adhatja oda a csizmát, mert éppen fejelik. No ez kedvetlen hir volt! A pap bosszankodott. Magam is elszontyolodtam. Arra gondolni sem lehetett, hogy az én városi lakkfélcipőmben induljak vadászatra* JOHN K. SZŐLLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó Detroitban 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI. 1-235S — Ez nem jól kezdődik, — mondotta az állomásfőnök. A jegyző is a fejét rázta: — Ez nem jó jel. Azonban a tanitó a legénynek a lábára nézett, és szinte kiáltva szólott: — Hátha a Matyi csizmája jó lenne? A pap arca egyszerre földerült. — Hozd be a csizmádat! A legény egypár lóbőr-csizmával tért vissza. Patkós volt a csizma és nagy. Erdőre minden jó! — biztatott a pap. No hála Istennek! Soha életemben nem volt csizma a lábamon, patkós csizma meg azóta se. Dehát mit meg nem tesz az ember egy őzért! Felhúztam. Úgy éreztem, mikor jártam benne, mintha a lábamat is kicseréljék volna. No, indulunk. Gyönyörű figura lehettem a patkós csizmában és kajla cilinder-kalapban! Máig is sajnálom, hogy nincs róla fotográfiám. A falu végén Szilágyival találkoztunk. Egy parasztház udvarából lépett ki. Az udvaron álló borjú, s mellette a házbeliek, — bizonyára borjuvételben munkálkodott. Hogy meglátott bennünket, nagyot emelt a kalapján, s nyájasan hunyorgott: — Alászolgája urak! — háhogta. Vadászni? Sok szerencsét kívánok! (Folytatjuk.)---------------------------------JÓ ÉS JOBB PITYÓKNÉ: Na már megint részegen jösz haza! Hát csak idáig tartott a javulási jó szándék? PITYÓK UR: Bizony mondom neked asszony, hogy az én javulási szándékom egészen jó volt; de ki tehet róla, ha az ‘aranyhordó” korcsmáros bora még jobb! SZERETETTEL KÉRJÜK ÖNT ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfize> tési dijat lejáratkor meg fÍ7,t*tÍ A “KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre 3.00 dollár. s T A FÉRFIAK SORSA: A NŐ
