Kis Dongó, 1955 (16. évfolyam, 6-24. szám)
1955-03-20 / 6. szám
8-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN ÓHAZAI ANEKDOTÁK A hütelen török Lévánál négy török magyar fogságba került. Egyet eleresztettek közülök, hogy maga és három társa számára összekoldulja a váltságdíjat. Mikor azonban a kitűzött időre nem tért vissza, két rab kikönyörögte, hogy keresésére indulhassanak. Csakhamar reá is akadtak a török területen, és minthogy a dolgot fölpanaszolták a hatóságnál is, a szökevényt fedezet alatt kísérték vissza Lévára. Itt társai a fülénél fogva a börtön falához szegezték és egy dézsa .mocskot borítottak a fejére, így kellett hideg télen egész nap állania. Akkor aztán háromszáz botot veritek a talpára, és megfizettették vele nemcsak a váltságdíját, hanem az üldözésében résztvettek útiköltségét is.----------a? -------A KIRÁLY ORRA Mátyás királynak meglehetős nagy orra volt, ami nagyon iól van, “ha akar, legyen” azt mondja a kecskeméti ember. Egyszer azonban szinte vesztére szolgált ez a tekintélyes orra. Valami nagy várost ostromolván, hogy annak gyöngéit kiismerhesse, maga álruhában belopódzott oda. Azonban valaki Yáismert s rögtön parancsot adtak a város minden kapuinál levő őröknek, hogy vigyázzanak és ki ne bocsássák. Mátyás megtudta ezt s hirtelen egy szekeres tót öltözetét vévé magára, elkezdett egy szekérkereket hajtani maga előtt a kapun kifelé. A kapuőr látva, hogy mint siet a tót a futó kerék után, nem állhatta meg, hogy rá no kiáltson nevetve: — Te szotyák! Akkora orrod van, mint Mátyás királynak s azzal egy jót húzott a hátára. A király tűrte a tréfát s csak v -0 akkor nevetett ő is, mikor már a kapun kiviil volt. Kereshették aztán odabenn Mátyás királyt. Révai beköszöntője Révai Miklós, nyelvtudományunk alapítója, azzal foglalta el tanító székét a pesti egyetemen, 1802-ben, hogy elkiáltotta magát: — Uraim, nem tudunk magyarul! Csakhogy ezt is deákul mondta. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A “Kis Dongó” képes élclap hanvonként kétszer; — minden hó 5-én és 20-án jelenik meg. Az előfizetési dija egy évre 2 dollár 40 cent , félévre 1 dollár 20. Lapunk az amerikai magyarságnak közkedvelt előlapja, melyet mindenki járat, aki a tiszta, jó humort, tréfás történeteket, szivet-lelket üdítő olvasmányokat és a . szép magyar dalokat szereti s ez az oka, hogy olvasóink nemcsak saját maguknak rendelik meg azt. hanem ismerőseiknek is szívesen ajánlják előfizetésre. VÁGJA ITT KI ÉS KÜLDJE BE NEKÜNK Kis Dongó Kiadóhivatala 7907 West Jefferson Avenue, Detroit 17, Michigan Mellékelten küldök..... dollárt ...... centet a Kis Dongó ........... évi előfizetésére és kérem azt az alanti címre szíveskedjék tovább is küldeni: — megindítani: Nevem: ............................................................ Utca, box: Város: Állam: Kérjük pontosan és olvashatóan kitölteni. A győzhetetlen szultán Egy Mátyás király elé járuló török követ hosszú beszédében keleti szokás szerint győzhetek lennek nevezte a szultánt. — Ezt a te urad nekem nem üzenhette! vágott közbe Mátyás dörgő hangon, villámló szemmel. Kezdd újra a beszédedet, de a nyelved másképpen forogjon! A követ ijedtében nem tudott többé szólani, és szégyenszemre kioldalgott a. teremből. ----------------------A VÉN EMBER TANÁCSA — Meg akarnék nősülni. Nagyon szerelmes vagyok, — mondja egy fiú egy idős házasemberne'k. — Adjon valami jó tanácsot, mit tegyek? — Barátom, — mondja a, vén ember, — a szerelem olyan mint egy magasban ragyogó csillag. A szerelmesek arra néznek és azt nézik, miközben mennek. S nem veszik észre, hogy egy mély gödörbe esnek, mikor megnősülnek.---------**§£*.•.--------Petőfi és bámulója Petőfi Sándor csöndesen üldögélt a Pilvax-kávéházban, mikor hirtelen hozzálép egy irtózta tó hegyesre kifent bajusza, marcona, kalpagos, kardos jurátus és dörgő basszus hangon igy kiált rá: — Te vagy Petőfi Sándor? — Én vagyok. — Te írtad azt, hogy: “A virágnak megtiltani nem lehet?” — Én. —Jaj, töröm a zúzádat, azt a hét fűzfán fütyülő ... ordított a jurátus, hosszú és cifra káromkodással, miközben egy óriásöleléssel székestül felkapta s mellére szorította Petőfit, kacskaringós áldását igy végezvén: ... beh szeretlek!--------------5 >Z ----------------Arany János, a nótárius Hatvani, a később oly szomorúan hírhedtté vált guerillavezér, 1849 elején Nagy-Szalontán utazván keresztül, a városházánál beszállásolás végett megjelent. Midőn a jegyzői hivatalba belépett, éppen Arany volt ott, kit Hatvani személyesen nem ismert. — Maga itt a jegyző? szólalt meg Hatvani — Nem magam vagyok, hár man vagyunk, válaszolt röviden Arany — Hol lakik Arany János? kérdezte ismét Hatvani. Mire Aiany nem szólott 1955 március 20. I LAPKÉPVISELŐKET az ország minden vidékén felvesszünk, írjon a feltételekért. semmit, hanem a városháza ablakából megmutatta azt a házát, mely az ő jegyzői lakául szolgált. Hatvani el is indult -azonnal, meglátogatni saját lakásán. Persze nem találta otthon. Arany felesége, éppen déli idő lévén, ebédre marasztalta. Hatvani készséggel fogadta el a meghívást. Alig egynéhány perc múlva Arany is haza érkezett. Hatvani, mikor felismerte benne azt az embert, kivel mint a jegyzővel az imént oly hetykén bánt el, hüledezve kért bocsá [ natot s meg is kapta. Hevesi dalok I Tavaszi szél játszik Felhőkkel az égen. Huncut mosolygás van A lányka szemében S olyan szép az ajka, Mint a feslő rózsa. Csábitón biztatgat: Lopjál csókot róla. Megérzi a tavaszt Minden e világon. Enyhe napsütéstől Rügy fakad a fákon. Megérzi a szív is. Felpezsdül a vérünk, A csalódás után Uj tavaszt remélünk. Amikor tavaszkor Minden zöldbe borul, Felejtsd el bánatod, Ne busulj botorul. Lám a természetben Most minden arra int: Álom volt csak a tél, Közéig a nyár megint. De ha véred mégsem Akarna mozdulni, Tavasz eljöttével Nem tudsz felvidulni. Menj el oda ahol Megjön a jó kedved. Ahol bánatodat Feledtetik vpled. Menj el HEVESINEK Hires CAFÉJÁBA, Kérjed, hogy töltsenek Jó bort a pohárba, Felvidulsz s ajkadra Nem jő többé panasz, Mert érezni fogod, Hogy itt van a tavasz. Hevesi Ferenc a Hevesi Cafe tulajdonosa 8010 W. Jefferson Detroit. Michigan