Kis Dongó, 1954 (15. évfolyam, 1-19. szám)

1954-02-05 / 3. szám

2-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1954 február 5. Kis Dongó regénye A CSÁSZÁR UDVARI BOLONDJA (Folytatás.) V. Kovács kisasszony, ahogy utasítása volt, a szomszédos utcában megparancsolta a ko­csisnak, hogy hajtson egyene­sen a császári palotába. A császárhoz azonban nehéz ily késő délután bejutni, ő Fel­sége ilyenkor vagy odakünn sé­tált polgári ruhában s minden ismerősével szóba állott, sok­szor ismeretlenekkel is, vagy a parkban pepecselt a növé­nyek közt és akkor senkivel se állt szóba, a főkertésznét ki­véve — (de nem akarok a rossz nyelvek után indulni), vagy pe­dig bent volt a laboratóriumá­ban, ahol némileg ő is foglal­kozott annak a kornak a di­vatja szerint az aranycsinálás­­sal. De sajnos, ő se találta ki n nyitját, megmaradt az arany­­csinálás régi módján, mely azí (alattvalók zsebén sarkallik. A görebeket, lombikokat pe­dig használta holmi apró do­logra, mert aki egyszer a ve­gyészetet megkóstolta, el nem rzokhatik többé attól, mint a korhely az alkoholtól. E pilla­natban is, mikor Kovács kis­asszony kocsija begördült a Burg udvarába, uj parfüm ki­találásán kísérletezett. Rózsá­ból és kendermagból kellett volna kifőzni az uj illatszert. Keményen meghagyta a szol­gálattevő kamarásnak, gróf Daunnak: — Ne engedjen háborgatni, csak ha a leányom találna jönni. Ő reá gondolt, éppen neki akarta kitalálni az uj illatszert. Az a vágy hevitette, hogy egy ikis forradalmat csinál az asz­­ßzonyok közt. (Oly járvány volt á forradalom-csinálás, hogy még ő is gusztust kapott rá.) Pokolban fogant ötlet, hogy a 'királykisasszonynak olyan kü­lön illata legyen — amihez más Éva leánya hozzá nem juthat. Hogy micsoda revolució lesz eb-i bői az udvari dámák közt, azt csak a jó Isten tudhatná. A kotyvalékok éppen javá­ban, rotyogtak a “szentély”­­ben, mikor az intézeti növen­dék váratlanul megjelent az előszobában, ahol a kamarás őrködött. Ez pedig nem volt valami könnyű dolog. Sokkal egysze­rűbb lehetett a tevének a tü fokán átbújni, mint a labora­tóriumhoz vezető előszobába a 'közönséges halandónak, mert a bécsi udvar', mióta a francia Lajosok eltűntek őseikhez, a legfényesebb volt Európában. Tömérdek lovagok, és szolgá­lattevő méltóságok nyüzsög­tek minden zugban, zsandárok, testőrök, alabárdosok álltak az ajtóknál s mindenkinek volt valami látszólagos feladata s ezt mind azon a boldogtalanon kellett végigcsinálni, aki a csá­szár szine elé kívánkozott. Hanem ennek a fényes ud­varnak megvolt aztán az a jó oldala is, hogy mindent tudott, sőt valamivel többet a minden­nél. A titok ebben a légkörben nem tudott megélni egy óráig se. Az intézeti növendékekről is .mindenki hallott már egyet­­mást, hiszen karácsonykor fo­gadni szokta a császár, a fiú­testvérével együtt. Ezer válto­zat keringett en’ől. Pletykák,­­‘legendák. Valóságos csemege, öreg főhercegnők élvezettel majszolják, de a fiatalok se jobbak. És most megjelenik a szép, fiatal növendék, mintha a nap­sugár osonna végig a méltó­ságteljes, komor, ódon folyo­sókon. Egy kicsit izgatott, sá­padt; beszédes, tiszta őzike­­szemeiben aggodalom ül. — ö felségével kell beszél­nem, azonnal, azonnal, — li­hegi azoknak, akikkel talál­kozik. — Hol van, merre van ő felsége? Oh, az udvari orrok! Azok a pompás szimatok! Aki sohase látta is, rögtön kitalálja, ki lehet a leányka. Vájjon mit akar a császár­nál a kicsike? Hogy ilyen későn jön! Ebben valami rendkívüli esemény rejlik. Valami történt vagy történni készül valami. Hm, jó volna kihámozni. A kislány megjelenik a Burg­­ban és mindenki azt mondja kapunál, ajtónál, előszobában, hogy most lehetetlen a császár­ral beszélni, de azért beljebb ' ereszti, hogy hátha talán egy ‘följebbvaló közeg kivételt tesz. Csak egy picinyt segíti a dol­gát mindenki, ameddig a fele­­lelősség nem nagyon nyomja, de a felelősség annyi ember közt oszlik meg, hogy a csá­szárt akár el lehetne lopni is, anélkül, hogy az őrizet hiá­nyossága megállapítható le­gyen. — Próbálja meg, kisasszony, talán a főudvarmesternél. A főudvarmester is kegyes ebben az esetben. — Ő felsége nem fogad ilyenkor, azonban meg lehetne próbálni a szolgálattevő kama­rásnál, ha talán ő ... így jut be a kisasszony a szolgálattevő kamaráshoz, aki unalmában éppen az ablaknál állt s nézte a napot, amint bí­borvörösen leszállt nyugaton, nézte pedig közömbös, unott szemekkel. Egyszerre azonban szoknyasuhogás támadt a háta mögött. Ah, szoknyasuhogás! Müértő fül millióféle zsongás­­bongás, hullámzás közül fölis­meri ezt a sziszegő zörejt, min­den hangok közül a legszebbet. A kamarás megfordult s a csodálkozástól szinte leszegző­­dött, oly szép volt a kis leány üdeségével és bájos félénkségé­vel, mint egy szarvas, amelyik rohan, rohan s egy tisztáson szemben találja magát egy va­dásszal. A leszálló nap ragyogó aranyát keresztül lövelve az ablak üvegén, éppen oda tűzött 'az arcára s fénysugarat fonUa feje körül. — Mit parancsol? — dadog­ta a kamarás zavartan. — ő felségével kell beszél­jem tüstént, tüstént. Kérem, uram. — Bocsánat, de ő felsége megparancsolta, hogy senkit se jelentsek be. — Oh, uram, az én dolgom kivételes és Ő felsége is meg fogja önnek bocsátani. Kérem, lesedezem, uram ... Gyönyörű szemeit ráemelte szelíden, kérőn és mégis félig parancsolom Mintha simogat­ná, mintha melegítené, mintha átgyurná az a bársonyos tekin­tet. A kamarás érezte, hogy nem tűd ellentállni. — De hát ki ön, és mit akar? — Valakinek az elfogatásáról van szó, uram, aki... — Elfogatásról? Az semmi. Az nem főbenjáró dolog. Hadd üljön veszteg, akit elfogtak. Pi­hen egy kicsit, ennyi az egész. Csak a kivégzések képezhetné­nek kivételt. Bocsánat, asszo­nyom, de... —Nem vagyok asszony — vágott közbe a leány elpirulva. (Pedig tetszett neki, hogy asz­­•zsonynak gondolja a csinos, nyalka kamarás.) — Hanem, ami az elfogatást illeti, legyen szabad megjegyezni, hogy a császárnak is kedves az, akit elfogtak. — A császárnak is? Tehát még másnak is? — enyelgett a kamarás. A leány arca kigyult erre, mint a hamu alatti tűz, ha imegfujják. — Bejelent ön, vagy nem? — kérdé aztán bátran, szinte da­cosan a kamarás szeme közé tekintve. — Nem lehet, ő felsége meg­parancsolta, hogy senkit se bo­csássanak hozzá, csak ha a leá­nya jönne. — Nos hát, én vagyok az! — mondá büszkén. — Engem ő (felsége leányának fogadott és ő neveltet madame Szilvássy­­hál. A kamarás meghajtotta ma­gát. (Folytatjuk) . --------------------------­GYERMEKSZOBÁBÓL — Mama, adj tiz centet ne­kem, meglepetést akarok ne­ked szerezni a nevednapjára. — Mit akarsz venni, kis fiam? — Cukorkát magamnak. NÉVNAPRA, SZÜLETÉSNAPRA VAGY MÁS ALKALOMRA AJÁNDÉKUL rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a KIS DONGÓT, mert ez a legjobb, legolcsóbb aján­dék minden magyar részére. RIBIIBBBBaBHBaBIBBBBIIBIBiailRaaEllliaiHaB Legszebb 300 magyar nóta egy 64 oldalas 6x9 inch nagyságú füzetben A LEGNÉPSZERŰBB UJ ÉS RÉGI MAGYAR NÓTÁK GYŰJTEMÉNYE TISZTA ÉS OLVASHATÓ NYOMÁSSAL. jß Ara csak g© cent, postán. 5 cent szállítási díjfal 55 cent Kis Dongó — 7907 W. Jefferson Avenue — Detroit 17, Michigan — Utánvétellel (C.OD.) nem szállítunk! — BR ■■»■■■■■■■■ BIBI BBBBBBBBI ■■■■■■■» BUBBIHHE«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents