Kis Dongó, 1954 (15. évfolyam, 1-19. szám)
1954-06-20 / 12. szám
1 f 2-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN Kis Dongó regénye A CSÁSZÁR UDVARI BOLONDJA (Folytatás.) Akii sokat evett és sokat ivott, aztán pedig sokat beszélt s olyan érdekes dolgokat, hogy szinte a fele szaladt el az időnek, ami még az éjféli miséig hátra van. Élvezték a beszédjét, tágra nyitott szemmel hallgatva azt. Csak a két kis gyerek aludt el, egyik az anyja, másik az apja ölében. — Fektesd le a gyerekeket, Zsuzsi — figyelmeztette Gelencsér uram. Vetköztetés közben észrevette az anyjuk, hogy a kis Pali fiú marka össze van szorítva, szétfeszegeti a kis rózsaszinü ujjacskákat, hát mit szorongat a gyerek? Egy igazi aranypénzt, egy körmöd aranyat. Nézi a kis leányt, a Katót, hát annak is össze van szorítva a kis marka és abban is aranypénz csillámlik. Megi-j jedt az asszony az aranyoktól, i szinte belesápadt. Ezt az az idegen adhatta nekik. Kisza-' ladt az ágyas szobából és beinti szemöldöfcje mozgatásával az öreget. — Miféle embert hozott maga ide, édes apám? — kérdé rejtélyes suttogással. — Mért kérdezed? — hökkent meg az öreg. — Mert szegény embernek mondta. — Hát aztán? — Egy-egy aranyat csempészett be a gyerekek kezecskéibe. — No, ez csak azt mutatja, hogy emberséges ember, megj akarta hálálni a vacsorát. — Hát már most mitevő legyünk? — Visszacsempésszük a zsebébe, mivelhogy mi is emberséges emberek vagyunk. Add ide azt a két aranyat! Az öreg Gelencsérben volt aztán elég ravaszság, ráköszöntött egy pohár bort s a kocintás után magyaros szívességgel átfogta a derekát, mintha Toppantani akarna rajta, miközben becsusztatta a két aranyat a zsebébe. A vendég is kocintatott a ház népére, Ígérvén, hogy sohase felejti el a szives vendéglátást s felkérte, hogy ha valamelyikük valamikor Bécsbe vetődik, nagy tisztességnek tudná, ha fölkeresnék. — Négy város az arra, — felelte a gazda — és hát nem igen megyünk Bécsbe. de ha mégis úgy esnék, nehéz lehet ott megtalálni az ismerőst. — Csak Akii után kell tudakozódni a császári rezidenciában, a vártától, vagy akárkij tői. 1 * — Macska legyek, — kiált közbe nevetve az öreg Gelencsér — ha nem egészen úgy fest a dolog, mint a cinkotai : kántor históriája. Eközben megérkezett a ragyabunkó is, az öreg Gelencsér unokaöccse (a csallóközi Gelencsérekből), akinek a vacsoráját melegre tették addig. Azt a hirt hozta, hogy a korcsmát azóta érkező önkéntesek rohanták meg, alig tudott tőlük szabadulni. Bort és vacsorát követeltek és szobákat kértek, ahol át akarnak öltözni. Akii csodálkozva kérdezte: — Hát folyik még a háború Napóleonnal, hogy még mindig szerepelnek az önkéntes katonák. — Dehogy folyik, dehogy, — jegyzi meg Gelencsér — hiszen veje lesz a császárnak. — Igaz volna? — Bécsi ember létére ne tudná? Hiszen már a verebek is csiripelik. — Hallottam valamit s éppen azért nem értem, micsoda katonákról van itt most szó. Az öreg Gelencsér vállat vont. — Délben nálam ebédelt vagy húsz ilyen csallóközi kurtanemes, akik önkéntes katonáknak nevezték magukat, egyenkint szállingóztak, mindegyik egy-egy batyut hozva és karabélyt. S minthogy két vendégszobám is van, délután, miután jól ettek ittak, elkérték a két vendégszobát s felöltöztek ott bőrködmönökbe, szürnadrágokba, közönséges parasztoknak. Furcsa puska, gondoltam magamban, csodálatos az egész, de végre is mi közöm hozzá? Akii gondolatokba merült, de aztán elvetette az egész rejtélyt, ahogy a teljesen megfejthetetlen problémákkal tesz az ember s miután az öreg Gelencsér szemei is egyre kisebbjeitek és az órabeli kakuk kiáltásai egyre szaporodtak, elkezdte a beszédet az elutazásra irányítani. — Igaz, — szólt az öreg, a dörgést megértvén, — megígértem, fiam, kedves vendégünknek, hogy esetleg te is beviheted Bécsbe a szekereden. — Nem lehet, ipám uram, igen sajnálom, de a kocsit felfogadta holnapra Szepessy báró. — Úgy? Sebaj. Már most aztán maradjon itt holnapig, pihenje ki magát. —- Pihentem már én eleget, szeretnék elmenni — felelte Akii egyszerűen. — Igen nehéz most alkalmatosságot kapni. — örömest megadnám a kettős vitelbért is. Mit szoktak Bécsig fizetni? — Bizony elkérnek ezek a pozsonyi pernahaj derek néha öt húszast is. — Fizetnék én akár tizenötöt is. — Ejnye no! Hopsza, ugorj csak fel, ragyabunkó, szaladj át vagy Kirnerékhez, vagy átellenben Feldmayerékhez, azok is szoktak fuvarozni, kérdezd meg, nem volnának-e hajlandók ideadni a kocsit Bécsbe? Mondd meg, hogy egy ur van itt, aki jól megfizeti. Akkoriben még nem voltak Pozsonyban rendes bérkocsik, habár a koronázó város virágzása tetőpontján állt. A diétái követek és azok családjai, cse-IIIIIIRIIIIlllllIIIBIIIIIIIIIlllllllllli Legszebb 300 magyar nóta egy 64 oldalas 6x9 inch nagyságú füzetben A LEGNÉPSZERŰBB UJ ÉS REGI MAGYAR NÓTÁK GYŰJTEMÉNYE TISZTA ÉS OLVASHATÓ NYOMASSÁL. Ára csak SO cent, postán 5 cent szállítási dijjal SS cent Eis Dongó — 7907 W. Jefferson Avenue — Detroit 17, Michigan — Utánvétellel (C.O.D.) nem szállítunk! — ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■KB JOHN MOLNÁR Funeral Home, Inc. A legrégibb detroiti magyar temetkezési intézet EARLE G. WAGNER, temetésrendezS 8632 DEARBORN AVENUE Detroit 17, Michigan Telefon éjjel-nappal: VI. 2-1555 1954 junius 20. lédsége szokatlan élénkséget és hatalmas vérkeringést hoztak az ősi falak közé, de a bérkocsiintézmény, melyet Bécsben is csak pár év előtt honosított meg egy orvos, még ismeretlen volt és különben is felesleges. Aki ur volt, az úgyis elhozta ide a négyesét is, aki pedig nem volt ur, az úgy se lehetett diétái követ. A szegény emberek számára ott volt a naponkint induló posta és a keddi meg a csütörtöki napokon a Bécs és Pozsony közt közlekedő társaskocsi — ámde ezekre már előzőleg kellett helyet váltani. Ah, ezek a kedves, barátságos társaskocsik! Mindenki magával hozta az elemózsiát is. Ami azonban a jókedvet illeti, az ott termett útközben a társaskocsikon! A ragyabunkó engedelmeskedett, mint egy gép, s mire egv-két pohár bort újra felhajtottak, azalatt vissza is tért a röhögő piros pofájával. — Na, mit mond Kirkner? — Azt mondja, hogy kiáren- I dálta a kocsiját éppen Bécsbe, i Szepessy István báró. — Furcsa, — szólt Gelencsér — Feldmayeréknél persze nem voltál? — De voltam ott is. — Nos? — Szakasztott azt mondta, amit Kirnek. — Vagyis? — Hogy a kocsiját lefoglalta egy bécsi útra Szepessy báró. (Folytatjuk) MÁR NINCS ÉRTELME — Mondja, Szuszogi ur, miért nem nevet maga, ha a főnök ur viccet mond? — Minek? Elsején úgyis elmegyek. SZERETETTEL KÉRJÜK ÖNT, ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfizetési dijat lejáratkor me» fizeti. T T