Kis Dongó, 1954 (15. évfolyam, 1-19. szám)

1954-04-05 / 7. szám

8-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1954 április 5. Kis Dongó regénye A CSÁSZÁR UDVARI BOLONDJA (Folytatás.) No, hála Istennek. Laxenbur­­got legalább egy kicsit ösmerte a Gyuri gyerek. Ott már egy­szer bejutott a császárhoz, pe­dig senki se akarta beereszteni. Három napi szabadságot kért az igazgatótól, hogy családi ügyben el kell utaznia, mire megindult és meg sem állott Laxenburgig. Ott állt megint a vártánál, a. vassorompós kerítésnél, ahol évekkel azelőtt. Olyan furcsa! Mintha éppen az a katona jár­na ott fel s alá, aki azelőtt. Még a bajusza is olyan. De most már Gyuri is kato­naruhát viselt. A nagy katona szerető szemekkel pislogott az apró katonára és semmi kifo­gása se volt, hogy az a kapun bemenjen az udvarra. Eddig csak megvolnánk, gon­dolta magában Gyuri, de mit csináljon most? Kihez fordul­jon? Kolowrathoz fordulna, de az szigorú ember, visszakerget­né az intézetbe és dehogy eresz­tené a felség elé az Akii kérvé­nyével — kivált ha parancs van, hogy Akii nevét emliteni sem szabad. Legjobb lesz, ha meghúzódik valami bokorban s meglesi, mig a császár a parkba jön s akkor eléje áll és vak­merőén cdanyujtja a levelet. Csakhogy ez is kivihetetlennek látszott, mert valahányszor a felség sétára megy, a zsandá­­rok előbb kikutatják a kertet. Az is megfordult fejében, hogy ha a császár kikocsizik, akkor künn az ut?án a kocsijába dob­hatja a levelet. Igen, de a csá­szár sokszor hetekig se kocsizik ki. Végre eszébe jutott az öreg Laube, a császár komornyikja; mikor a nővérével ide jött, ő viselte gondjukat, nyájas, pi­ros arca, mint melegítő emlék derengett eléje a múltból. Mi­ért ne kereshetné fel a kedves öreget? Tőle megtudhat vala­mit a császár napi programjá­ból s aztán ahhoz tarthatja magát. Az ám, de az öreg Lau­be is megkérdezi, hogy mi szél hozta ide? Mit akar? Miért hagyta ott az iskolát? Ejh, hát egy kis ravaszság még nem hazugság, azt fogja I mondani, hogy Aklival akart személyesen találkozni. Úgy tesz, mintha nem tudná, mi történt Aklival, még talán szép szerével ki is veszi az egyenes szivü öregből, hogy Akii miért ! lett kegyvesztes, ami nagy I eredmény lenne, mert ezen for­dul meg a védekezés módja. Az ilyen öreg szolgák sokszor töb­bet tudnak, mint a nagy urak. A császári kastélyban pedig óriási nyüzsgés volt a mai na­pon, lakájok szaladgáltak ke­­resztül-kasul a folyosókon, a konyhai részeknél kukták sü­­rögtekforogtak, egy-egy fehér­kabátos, fehér tányérsipkás alak ki-kibujt odújából hütőzni vagy tojáshabot verni, a máso­­; dik főudvaron fényes egy'en­­ruháju tisztek jártak-keltek, az épület homlokzatánál a husz­árok két százada volt felállítva j s a folyosóknál, bejáróknál díszbe öltözött kopj ás vitézek álltak őrt. Szóval, valami nagy , parádé volt a császárnál. De ez csak könnyítette Gyuri dolgát, Legszebb 300 magyar nóta egy 64 oldalas 6x9 inch nagyságú füzetben A LEGNÉPSZERŰBB UJ ÉS RÉGI MAGYAR NÓTÁK GYŰJTEMÉNYE TISZTA ÉS OLVASHATÓ NYOMASSÁL. Ara csak 5© cent, postán 5 cent szállítási dijjal 55 cent Eis Dongó — 7907 W. Jefferson Avenue — Detroit 17, Michigan — Utánvétellel (C.O.D.) nem szállítunk! -r BBBBBBBBBBBBBBBBBSIBBBBBBBBBBBBBBBBBBI,a a czifra sokadalomban kön­nyebb volt elvegyülnie. Bátran tartott annak az is­mert bejáratnak, mely a ko­mornyik lakosztályába veze­tett; a kopj ások szó nélkül hagyták fölmenni a grádicson; előtte, de már följebb, egy nyalka huszártiszt lépegetett, aki véletlenü elejtette fehér keztyüjét, melyet a kezében tartott. A gombolyaggá gyűrt keztyü lecsúszott a garádicsról és gurult, gurult lefelé . . . A huszártiszt (egy óbester) hátrafordult erre, egy kis ma­gyar káromkodással aposztro­fálva a lefelé szaladó keztyüt, miközben kedvteléssel vette észre az utána jövő gyerek-ka­­tonát s rárivallt nyersen né­metül: — Add fel a keztyümet, te gyerek! Gyuri sértődve vörösödött ki a tegezésre és a “gyerek” szó­ra, egy percig habozva tűnő­dött, hogy fölvegye-e a keztyüt vagy megtagadja a goromba óbesternek ezt a legegyszerűbb udvariasságot is. —No mi az? — mennydörgő az ezredes csodálkozva. — Ta­lán nem akarod felhozni? De már ekkor' lejebb lépett Gyuri vagy két grádicson a keztyüért, mert nem tartotta tanácsosnak, ily fontos kül­detésben jelenetre adni okot. Fölvette a keztyüt s fölvitte az ezredesnek. — No, ezer szerencséd, kis baka, hogy felhoztad, mert bi­zony mondom, kétfelé hasí­tottam volna a tökfejedet. — Vagy én a magáét! — felelt a fiú, rendithetetlen nyu­galommal nézve a szeme közé ős önkénytelenül kis spédájá­­hoz kapott, mely csörömpölve mozdult rr°g oldalán. — Ejnye, gigom-gágom! — kiáltott fel az ezredes nagy ör­vendezéssel, egyszerre magyar­ra forditva a szót. — Kinek a fia vagy, ecsém? — Kovács Mihály óbesteré. — Parolát ide, hékás. Hát ’bizony észrevettem a viselkedé­sedről, hogy magyar anya szült, hanem már most jobb, ha kibékülünk, mert tudd meg 'te is, hogy kivel kötöttél ki atyámfia: én Simonyi óbester vagyok. Most utoagosan ijedt meg a fiú, láthatóag elsápadt. A hi­res Sibonyi óbester vitézségét szétvitték á mesék és legendák a világban mindenüvé, még oda is, ahol a padokat farag­ják. A legvitézebb huszár meg­elégedetten olvasta a saját di­csőségét a fiú arcán. — Semmi az — jegyzé meg nyájasan. — A farkas is csak odáig eszi meg az embert, 'ameddig kinn van a csizmából. Azontúl nem bántja. Nos, te még bent vagy a csizmákban. És megveregette barátságo­san a vállait. — Hány órakor jön meg az uralkodó? — kérdé azután. — Miféle uralkodó? — cso­dálkozott Gyuri. — Hát melyik, ha nem a hesszeni, hiszen őt várjátok vagy mi? — Nem tudom — vallotta be a fiú. — Én nem tartozom az udvarhoz. Bécsújhelyi kato­nanövendék vagyok. — No, hát nagyra nőjj! — szólt az óbester, elválva a fiú­tól, miután fölértek a pompás, márványos korridorra. Az óbester jobbra ment, ke­­vély sarkantyus lépteivel, a fiú balra tartott, a Laube apó la­kása felé. Alig hogy egyet-kettőt lépett, hát ki jön rá szembe, topogó, apró lépésekkel: maga az öreg Laube. Mondja aztán valaki, hogy nincs szerencse! De mennyire megőszült, összeesett az öreg. Valami különös zöldes kabátot és nadrágot hoz a kar­ján, a másik kezében fekete, aranyrojtos kalpagot tart. Gyuri mosolygós arccal siet feléje, de a Laube apó szelid kék szemei ismeretlenül szeg­fődnek rá. — Jó napot, Laube ur, hát nem ösmer rám? — De bizony, de bizony. A hangja olyan ismerős. Ah no, hogy is felejthettem csak el. Az a kis pompás magyar fiú... Oh, kicsi szivem, persze hogy maga az. No lám, no lám. Oh, hiszen már katona, valóságos katona, nyalka katona. Hop, fikom adta, hisz kardja is van. Bizony már meggyengülnek a szemeim, nem ösmertem volna meg, csak a hangjáról, mert a íülem még jó. Természetes, az olyan vén szamárnak, mint én, a füle tart ki legtovább. Pedig a szemem is olyan volt valaha, mint a sasé. Én voltam azelőtt ő felségének a legkedvesebb vadásza s bizony eleget vadász­tunk egykor Ischlben az ön édes apjával is, az Isten nyu­gosztalja, de hol veszi itt ma­gát, ahol a madár se jár? (Folytatjuk) —— ——» VÉDEKEZÉS Csépi borzasztó ellenséges viszonyban él Csapival. Ahol teheti ellene tör. A lelkész, mikor tudomást szerez a do­logról, magához hivatja Csépit és igy szól hozzá: — Miért nem szereted te ezt a Csapit. Nem tudod, hogy a biblia szerint minden embert szeretni kell? — Azt tudom, — feleli Csépi — csakhogy mikor a bibliát írták ,még nem élt a Csapi. névnapra, születésnapra VAGY MÁS ALKALOMRA AJÁNDÉKUL rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a KIS DONGÓT, mert ez a legjobb, legolcsóbb aján­dék minden magyai részére.

Next

/
Thumbnails
Contents