Kis Dongó, 1954 (15. évfolyam, 1-19. szám)

1954-03-05 / 5. szám

2-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1954 március 5. A CSÁSZÁR UDVARI BOLONDJA Kis Dongó regénye (Folytatás.) VI. FEJEZET. Stadion gróf tehát elérte a célját. A bolond, aki szatírával ostorozta s ártott tekintélyé­nek a legmagasabb helyen, el volt téve az útból. A császár csekélységnek tartotta eleinte az okot s kétszer is felkiáltott: “De egy vers végett, kedves Stadion gróf, egy vers végett!” Csakhogy Stadion gróf éppen a rábeszélésben volt nagy s úgy tudta belenyomni a császár leikébe a saját akaratát, mint a viaszba a saját pecsétjét. — Hiszen a vers csak vers, — érvelt a miniszter — s tel­jesen ártatlan dolog, ha pél­dául szerelmes vers; ha egy leányhoz szól, természettől be­oltott érzelmek bugyborékolá­­sa. Az ember efajta verseket irhát a titkos fiókjának is, hogy a szivén könnyítsen — kivált, ha nincs remény a vi­­szontszerelemre. De ha az em­ber egy császárhoz ir dicsver-i set, ezt bizonyosan nem abból a keserű epekedésből teszi, hogy az illető császárt nem veheti el feleségül, hanem ren­desen valami egyéb célja van vele, mire nézve a legelső lépés, hogy arról a versről tudomást szerezzen a császár. Hiszen föl­­ségedhez is irt Akii névnapi, ■születésnapi, valamint újévi verseket és azok igy vagy úgy tudomására is hozattak fölsé-* gednek. (Sajnos, hogy nekem is — tett hozzá csipősen.) Ha tehát Akii most Napóleonhoz irt dicsverset, világos dolog, hogy-azzal Napóleonnak akart kedveskedni, amiből határo­zottan következik, hogy Akii valamely összeköttetést folytat Napóleonnal vagy még csak keres. Az a körülmény azon­ban, hogy Napoleon eddigi ha­­diter’veiről mindig előre érte­sült s részben ez okozta az ulmi, és austerlitzi vereségeket, szin­te kétséget kizárólag mutatja, hogy Akii nem uj titkos össze­köttetést keres a korzikaival, hanem egy régit folytat. Napfény nem érleli olyan bi­zonyosan a buzaszemet, mint a Stadion érvelése a gyanút. Akii el volt veszve. A császár, mint láttuk, nagy fölháboro­­dással átengedte sorsának. Sok szabad a bolondoknak és poé­táknak, de minden mégse sza­bad. Lakoljon, ha bűnbe esett. A “Schmidt apó vendéglőjé­ben” azonban nem sokáig ma­radt, elvitték szem elől a bécs­újhelyi börtönökbe, — addig is, mig Stadion gróf biztosabb adatokat gyűjthet árulása fe­lől. így pusztán a verssel, nem merte biró elé állítani. — A vers, az igaz, elég rossz, de hátha a biró is rossz lesz és nem találja kellő bizonyítékok hiányában elitélni. Jobb hát előbb bűnöket gyűjteni ellene s addig hadd legyen Bécs-Ujhe­­lyen. Végre is, azt mondja az arab közmondás: jobb állni, mint járni, jobb ülni, mint áll­ni. Hát hadd üljön. A bűnök gyűjtése pedig min­den gyűjtések között a leg­könnyebb. Ha éppen nem vol­na, mesterségesen lehet te­nyészteni, mint a pisztrángot. Stöhlen lovag Bécsbe hivatta a Legszebb 300 magyar nóta egy 64 oldalas 6x9 Inch nagyságú Süsetben A LEGNÉPSZERŰBB UJ ÉS RÉGI MAGYAR NÓTÁK GYŰJTEMÉNYE TISZTA ÉS OLVASHATÓ NYOMASSÁL. Ára csak $H cetitt, postán 5 cesit szállítási díjjal SS cent Kis Dongó — 7907 W. Jefferson Avenue — Detroit 17, Michigan — Utánvétellel (C.O.D.) nem szállítunk! — bécs-ujhelyi fog házigazgatót, Bernot urat és megmagyaráz­ván neki, milyen gyanúban áll a fogoly, utasitá, hogy a tin­tát, papirost ne vonja meg" szomorú magányában, sőt in­kább kössön vele bizalmas ba­rátságot és adjon neki módot (sőt esetleg tanácsot is ügye­sen), hogy panaszolja el sorsát Napóleonnak és kérje közbelé­pését kiszabadítására, — per­sze a levél Stöhlen lovaghoz küldendő s a többi. Akiit tehát még itt se hagy­ta el a gyöngyélet. Bernot ur Inegszerette, rab létére vacso­rára hívogatta, pertu lett vele. Kisasszonyai is voltak Bernot urnák, két ábrándos szemű Gretchen, akik hárfát játszot­tak vagy lenszálakat fontak; guzsalyaikról esténkint. Az egyik, Klementine, szemláto­mást kacérkodott Aklival. Akii nem volt elég karakter, nem vallotta be, hogy a gon­dolata valahol másutt jár, Bécsben, egy utcában, egy ne­velő-házban ... Akii visszaka­csintgatott rá és igy szövődött a fogházigazgató lakásán egy kis idill. Bántotta ugyan a lel­kiismeret, hogy a leányt hite­geti, de ekképen okoskodott: Ha a leányt felvilágosítanám .szivem titkáról, akkor nyugod­­tabb lenne a lelkem, de oda lenne a testem kényelme, a jó kosztom és lelkem helyett a gyomrom háborogna. Nos. minthogy a lelkem a kedves: lánytól való távoliét miatt anélkül is szenved, ezt a kist terhet is még reá rakom, már neki úgy is mindegy. Ezzel az okoskodással legalább elhitte, hogy nem rossz ember. Amint hogy nem is volt rossz, csak ■szamár. Azt hitte, ő csal, pedig őt csalták. Egy este, midőn ismét Ber­­notéknál vacsoráit, hozzá si­mult Klementine és szemre­hányást tett neki. — Miért nem igyekszik sza baddá lenni? — Hiszen igyekszem, — fe­lelte Akii, — már két kérvényt írtam a császárhoz, édesapja el is küldte, de megfoghatatlan módon nap nap után múlik é". semmi sem mozdul. Pedig meg vagyok győződve, hogy a csá­szár szeret s nem tudom, mit vétettem, ha vétettem, de meg­bocsátaná, érzem. — Ne higyje azt; a császár senkit se szeret. A Habsburgok hidegek, mint a glecserek. El ­lenségei vannak a Burgban s őt most azok informálják. So­hase fog megszabadulni, ha nem hallgat rám. — Iszen hallgatok én szíve­sen. Hát mit tegyek? — Hajoljon közelebb, maid megsúgom. Forduljon Napóle­onhoz egy kérelemmel. Akii csodálkozott. — Napóleonhoz? Mi közöm nekem* Napóleonhoz? Vagy mi köze Napóleonnak én hozzám? Nem értem magát Klementine. Hol veszi ezt a képtelen ideát? Klementine zavartan felelt. — Csak úgy érzem, csak úgy gondoltam. Tudja, a nők az ilyet eltalálják. Ami aztán a levelet illeti, azt kézbe juttatni én is tudnám. Van egy unoka­­testvérem, aki orvos Párisban és benfentes a Tuileriákban. Akii gyanúját még ez se ébresztette fel — női szemek gyöngéd tekintetétől simogat­va, mélyen alvó fenevad a gya­nú, — egyszeíü, hiábavaló fecsegésnek tartotta a leány ta­nácsát és természetesen nem irt levelet Napóleonhoz. Akadt úgy is elég imivalója. A fogházigazgatónak ugyan­is a két kisasszonyon kívül volt egy kis fia is, aki- katonainté­zetbe járt. Bár a szülei helyben 'laktak, mégis bennlakó volt. mint a többi, csakhogy a ka­tona-tanárok jó barátságban lévén Bernot úrral, ha otthon ludat öltek, vagy ha Bernotné asszony jóféle süteményt csi­nált, a kis Eduárdot hazaeresz­tették “szopni.” Addig-addig járt haza Eduárd az utóbbi időkben, hogy egyszer csak a leckeóra után elkezdi a “cse­rebogár, sárga cserebogár” nó­táját fütyürészni. Mint a pusz­ták égő tőzegeinek füstje a hogy megüti a tinó orrát, úgy ütötte meg a magyar puszták dallama a Kovács Gyuri fülét. Oda szaladt nagy lelkendezve német tanulótársához és nya­kon ragadja, mintha valamit ellopott volna. — Hol vetted ezt a nótát, bajtárs? — Hát egy rab van most az apámnál, attól tanultam. — # Magyar rab? — Magyar rab, valami Akii nevű. (Folytatjuk)--------------------------­IGAZA LEHET A: Én ismerek egy bűvészt, aki a vizet borrá tudja vará­zsolni. B: Bah! Az is nagy sor? Én ismerek akárhány korcsma rost, aki ezt megteszi. A MÉZES HETEKBEN Fiatal férj: Miért nem pró­bálod meg, galambocskám, hogy magad főzz? Fiatal asszony: Vájjon ak­kor is szeretni fogsz? NÉVNAPRA,SZÜLETÉSNAPRA VAGY MÁS ALKALOMRA AJÁNDÉKUL rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a KIS DONGÓT, mert ez a legjobb, legolcsóbb aján­dék minden magyar részére.

Next

/
Thumbnails
Contents