Kis Dongó, 1954 (15. évfolyam, 1-19. szám)

1954-08-20 / 16. szám

1954 augusztus 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7-IK OLDAL A FÉRFIAK SORSA: A NŐ (Folytatás) — Nézd a holdat. — mondot­ta álmodozva Viki, — hát nem olyan, mintha az is nézne ben­nünket? — Oly ritka a boldog ember a világon, — feleltem, — hogy a hold is megcsodálja. Aztán arról beszélgettünk, hogy olyan boldog házaspár nem lesz a fővárosban, mint mink ketten. — Holtunkig, — gügyögte Viki. És ha végtére meg kell halnunk, báícsak együtt me­hetnénk a másvilágra is! Ez olyan mély érzéssel volt mondva, hogy a szaval szinte leolvadtak a szivem gyökeréig. Másnap délután egy vén ci­gányasszony vetődik az udvar­ra. Kéri, hogy hadd vessen sze­rencsét. Adok neki egy négykrajcá­­rost és küldöm a fenébe. Azonban Viki, az ő mindenre kiáradó jóságában megengedi neki, hogy kártyát vessen. — Hadd vessen szegény, — mondja nekem németül, — hadd éljen a nyomorult. — Még valami rosszat mond — felelem szintén németül, — aztán felizgatja vele a fantá­ziáját. — Ugyan ... Csak nem gon­dolja, hogy én ebből csak egy szót is elhiszek? A cigányasszony ekközben lekutyorodik a küszöb mellé: rakogatja a kártyáit. Ide is krajcár, oda is krajcár, — köz­ben elmondja, hogy a tekinte­tes kisasszonynak sok az iri­­gye, de olyan erősen áll mel­lette egy szív, hogy az, mint a kártyából világosan látható, el nem hagyja. — Soha, ugye soha!? — lel­kesedett boldogan Viki, miköz­ben szerelmesen pillantott re­­ám. — Csak a halál választja el, — felelte a cigányasszony a kártyáit szemlélve. — A halál? Oh! ... Úgy ves^ se a kártyát, hogy az se vá­lasszon el. Veti a banya a kártyát. Néz, pislog, vállát vonogatja: — Nem tehetek rula. — De soká, ugye soká? És én halok meg hamarabb? A cigányasszony újra szét­rakja a kártyáit. Uj krajcáro­kat kell persze ráraknunk. Végre megvakaródzik: — Itt ez a kártya: vizet je­lent. Ez meg holdat, napot. Amelyikük holnap előbb iszik a Balaton vizéből, az él tovább. — Mit mond? — Az él tovább. S a kártáit összeszedve foly­tatta: — Főkép, ha Krisztus öt szent sebére is gondol. — No persze, — mondottam mosolyogva. Viki is nevette: — Már igazán ... Igen hi­székenyeknek vél bennünket! Node ilyet! hogy aki holnap hamarabb iszik... és a Krisz­tus öt sebére gondol. — Én nem mondom, — men­­tegetődzött a cigányasszony, — a kártya mondta. Aztiap is tiszta volt az ég, mintha üvegből öntötték volna ki. A holdnak ugyan még ké­sőbb volt a fölkelő órája, de a csillagok annyira világítottak, hogy megint csak kikivánkoz­­tunk. — Tizre gyertek haza az Isten áldjon meg benneteket, — könyörgött a mama. Hiszen nem sokára úgy is összekeltek, aztán sétálhattok a Duna-par­­ton amennyit akartok. És akkor mesélte el, hogy Náni az előző estén valami po­­mázi boszorkány-történ etet mondott el neki, úgy hogy a foga is vacogott féltében. Hát nem maradhattunk ki tíznél tovább. De az is boldog séta volt. Egyáltalán csak egy boldog időszak van az ember életében: a vőlegénység kora. Én ezt há­zas embertől hallottam. Mikor hazatérünk, Náni szo­kása szerint viszi az üvegdu­­gós vizes palackot a pincébe, s hozza megtöltötten. — Náni! — szólt rá Viki, — ma este amoda tegye be a vi­­izet, a vőlegényem szobájába. Ma este nem iszom. / Megértettem, és boldogan csókoltam meg érte. — Náni, — szóltam én is a leányra, — csak vigye oda, ahova szokta. — Nem, úgy tegye, ahogy én rendeltem! — De hátha megszomjazik édesem? — Sohse szoktam. De hogy ,ne legyen aggodalma ... Hoz­zon egy poharat Náni. S ivott a vízből egy teljes po­hárral. — No most csak vigye oda a pohárral együtt. — Biztositlak mondhatom, hogy reggelre nem fog belőle hiányozni egy csepp se. Utolsó esténk volt az: nehéz volt tőle megválnom. Össze­­csókolództunk, hogy no most már jojcakát, de aztán még ez, még az, csak tovább beszélget­tünk. Beszélgettünk halkan, édesmelegen, ahogy a szerelme­sek szoktak a nyári est levegő­jében. Egyszer csak egy csúnya ma­dár-sikoltás hangzik az éjben valamelyik kertből, s nem is távol tőlünk: Kviu-viu! Viki összerezzen: — Jaj mi az! — Bagoly, — vélekedek, — nem lehet egyéb. A madár újból rikolt: Kviu-kviu! A mama megzörgeti az ab­lakot: — Viki, gyere már be! S Náni is kilép: — Tessék már aludni jönni kisasszony. A madár ismét vijjog: Kviu-kviu! Náni keresztet vet. — Jaj, halálmadár... — Meghal holnap Náni, — 'ijesztem tréfásan. Biztos, hogy meghal! Viki is nevette: — Fél? AMERIKAI NYELVMESTER Kiválóan alkalmas magántanulásra, bz angol nyelv elsajá­títására, mert a szavak mellett 1 'I van tüntetve azok kiejtése is. I. része: Az angol nyelvtan. II. része: Alkalmi beszélgetések a mindennapi életből vett példákból. III. része: Angol-magyar szótár. IV. része: Magyar-angol szótár. Külön rész: Az Egyesült Államok alkotmányának ismertetése. Második külön rész: Polgárosdási Tudnivalók. Harmadik rész: Hasznos tudnivalók és útbaiga­zítások az amerikai életben felmerülő minden­napi kérdésekben. A szép kötésben lévő 320 oldalas, finom könyvpapirra, n n tiszta olvasható betűkkel nyomott könyv ára.............. v6,OU Kapható a KIS DONGÓ Kiadóhivatalában 7907 W. JEFFERSON AVE. — DETROIT 17, MICHIGAN Vidékre 15 cent portóköltség csatolandó a rendeléshez. Minden újonnan bevándorolt magyarnak a legalkalmasabb az angol nyelv megtanulására. JOHN K. SZŐLLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó Detroitban 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI. 1-2353 — Bizony félek, — rebegte a leány. Tessék bejönni: a naccsága fél, hallotta a mada­rat. Viki átölelt, megcsókolt. — Jóéjcakát édes! — Szép álmokat édes! — Szép lesz minden álmom, mert rólad álmodok! S talán százszor is megcsó­koltam. Aztán nagynehezen kibonta­kozott a karomból s elváltunk. — Folytatása Pesten, — szól­tam utána búcsút intve. — A Dunaparton, — felete boldog hangrezgéssel az ajtó­ból. És eltűnt. A kulcs kétszer nyikordult: bezárkóztak. Én is belépek. Bezárkózok. Vetkőzök. Fekszek. De igen busitott, hogy más­nap utaznom kell. Vikiék még három hetet is ott időznek. A gyrosvonat járása akkor még nem alkalmazkodott a fürdők­höz. Nem lehetett arra gondol­nom, hogy vasárnaponkint le­látogatok Siófokra. Hát hogy én három hétig ne lássam az én pávaszemü szép páromat!... Három hét, — vőlegénynek há­rom örökkévalóság! Milyen furcsa lett volna, ha valaki azt mondta volna ak­kor: — Hallod-e, azon a három héten egyszer se fogsz gondol­ni arra, hogy lelátogass Sió­fokra! S Vikit már holnap csak egyszer csókolod meg, s akkor is csak röviden, és aztán soha többé! (Folyta juk.)--------------------------­A DICSEKEDÉS — Mindent tudok, — dicse­kedik a farmer a városban, — tudok szántani, aratni, tehenet fejni, lovat patkolni. csirkéket nevelni... hát szeretném, ha valaki olyant tudna mondani, amit a farmon én nem tudok megtenni. — Hát tojást tud-e to.ini? — kérdi egy városi fiatalasszony gúnyosan, aki már megelégelte a farmer dicsekvését. LAPKÉPVISELŐKET az ország minden vidékén felvesszünk. írjon a feltételekért.

Next

/
Thumbnails
Contents