Kis Dongó, 1953 (14. évfolyam, 2-24. szám)
1953-11-05 / 21. szám
1953 november 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7-IK OLDAL A REGI BETYÁR VILÁGBÓL (Folytatás) A RÉGI BETHÁR világból .... — Bocsánat nagysád, hogy nem vagyunk illendően elkészülve ilyen diszes vendégek elfogadásához, s vegye jószivvel, amink van: nem sok az, de jó. Érté alatta a báli lakomát Pompás bankett volt, mondhatom. Egy nagy bográcsban pörkölt borjúhúst tettek fel a hosszú asztalra s azt körülülték. Tányér nem volt a világon, kiki a körme közül falatozott, egy darab kenyeret fogva kezével s bicsakkal szedve ki a koncot a bográcsból. Az én grófném úgy evett, mintha három nap óta koplalt volna. A zsiványvezér maga saját csillagos bicskájával szedegette ki számára a legpirosabb husdarabokat (úszott minden a paprikás lében), s úgy rakta fehér cipójára. Azt mondta, hogy valami fölséges! Egyszer eszébe jutott a fickónak észre venni, hogy én nem eszem. — Egyék, öreg uracskám; et tői hízik az ember, mert lopott jószág. Szépen vagyunk. — Köszönöm, nem ehetem, mert nagyon paprikás. — No hát jól van. — Azzal ismét békét hagyott. A bort persze kulacsba adták fel; pohárról nem lehetett szó. Fekete Józsi falusi szokás szerint elébb maga ivott a kulacsból, azután megtörülve an nak szájátt bő inge ujjával, a grófnéra köszöntő: az elfogadta és, lelkeim! leikeim! ivott belőle. Bámulatos egy asszony ez! Ekkor megint felém fordult, a gazember, s megkínált. — így ék hát, öreg uracskám (megint öreg ur!) mert biz elalszik itten. — Kösznöm, nem ihatom betegnek érzem magam. — Ahá! — kacagott a fickó. Én is úgy vagyok s minthogy tegnap megártott a bor, ma borral gyógyítom magamat. Szentül meg voltam győződ ve felőle, hogy majd mikor lerészegesznek, akkor azután agyon vernek bennünket. Megittak öten egy hordó bort. Mikor felálltak az asztaltól, még csak nem is tántorgott egy ís. Mig a cigányokat traktálták, a zsiványvezér megint odajött hozzám. — Ejnye, öreguracskám (ördög vigyen el öreguraddal), hát se nem eszik, se nem iszik, se nem táncol? Mivel mulatja hát magát? Szeret-e kártyázni? Azzal egy tucat kártyát vont elő a zsebéből. No most ez azt akarja megtudni, mennyi pénz van nálam? — Nem tudok semmiféle kártyát. — No majd mindjárt megtanítom én egyre. Könnyű azt megtanulni nagyon. Nézze, egy kártyát kiteszek ide, a másikat emide. Erre tesz maga, arra teszek én, amelyikünknek hamarabb kijön a figurája, az behúzza a másikat. A gazember elkezdé nekem magyarázni a kártyát, mintha nem azon vesztettem volna el Újfalut és ófalut. Kénytelen voltam megtanulni tőle. Mit volt tennem? le kellett volna ülnöm kártyázni; a zsebemben volt egy csomó aprópénz, kitettem az asztalra. — Micsoda? csak nem akar itten rézpénzre játszani? Nem vagyunk mi a malom alatt. Itt a bank. — Ezzel kitritett az asztalra egy rakás uj húszast és aranyat. Erszényemben volt egy nehány huszas is. Nagy félve föltettem belőle egyet az első lapra. A kártya fordult, s én megnyertem a tételt. A zsivány fizetett. Világért el nem mertem volna tenni a pénzét; ott hagytam az egészet. iEBBEI I BEI Legszebb 300 magyar nóta egy 64 oldalas 6x9 inch nagyságú £iizethen A LEGNÉPSZERŰBB UJ ÉS RÉGI MAGYAR NÓTÁK GYŰJTEMÉNYE TISZTA ÉS OLVASHATÓ NYOMASSÁL. Ára csak 50 cent, postán 5 cent szállítási díjjal 55 cent Kis Dongó — 7907 W. Jefferson Avenue — Detroit 17, Michigan — Utánvétellel (C.O.D.) nem szállítunk! — i EB Másodszor megint megnyertem. Megint nem vettem el. Negyedszer, ötödször, hatodszor, folyvást nekem járt a •szerencse; én izzadni kezdtem. Rettenetes helyzet, mikor az ember egy zsivánnyal kártyázik s annak egyre nyeri a pénzét. A hetedik tétel megint az enyim lett. Már akkor egy egész határ huszas állt előttem. Nekem hideg veríték csörgött alá a két halántékomon. Mért nem tudott ez a szerencsém lenni másutt? Ismét ott hagytam az egészet, magamban imádkozva: óh uram Isten, engedd már, hogy elveszítsem ezt a pénzt. Hiába, nyolcadszor megint én nyer tem meg. De már halál fia va gyök. A fickó nevetve mondá “öreg uracskám, maga aligha nem szerelmes ebbe a szép grófnéba, mert gyalázatosán nyer.” A semmirevaló még példálózni mert velem. Én reszkettem minden porcikámban, a, mikor a kilencedik forduló következett. Ott van! az is az én részemre ütött ki. A zszivány nagyot ütött az öklével az asztalra s kacagva mondá: “No, öreg uram, he, maga igy nyer, akkor én el veszteném itt egy óra alatt Bi harvármegyét!” azzal összeszedte ami pénze maradt és felállt az asztaltól. Én remegve bátorkodtam őt megkínálni az általam nyert pénzzel. A fickó büszkén, mint egy hidalgó nézett le rám: “kinek néz az ur engem? eltegye a pénzét, mert, kilököm vele együtt az ajtón.” Uram Isten, mit csináljak már most ezzel a pénzzel? olyan, pénzzel, amiért már valakit agyonütöttek, s amiért engem is agyon fognak ütni. Fogtam az egészet, odaadtam a cigányoknak. Akkor láttam át csak, hogy milyen bolondot cselekedtem! Hisz ezzel legjobban elárultam magamat, hogy milyen pénzes ember vagyok. A gaz cigányok aztán körülfogtak, hogy elhúzzák az én nótámat, mondjam meg, melyik az én nótám. Azzal vágtam ki magamat, hogy a grófnőhöz utasítottam őket, húzzák az ő dalát. A grófné nem sokat kérette magát; elkezdte az ő gyönyörű szép hangján dalolni a “Télen nyáron pusztán az én lakásom”-at, olyan szépen, olyan bűbájosán, hogy én elfeledtem, magamat, azt gondoltam, Pesten vagyok a páholyban, s elkezdtem neki tapsolni. A zsiványelnök szintén tapsolt; hanem már most ő tanítja egyre a grófnét, ez az ő nótája. A vad gazember aztán fújt valam imezei nótát, amit én bizony nem tanultam el tőle. — No már most öreg uracskám, önön a sor, énekelje el ön is a magáét. Én rettenetes zavarba jöttem. Én énekeljek? Ebben a JOHN MOLNÁR Funeral Home, Inc. A legrégibb detroiti magyar temetkezési intézet EARLE G. WAGNER, temetésrendező 8632 DEARBORN AVENUE Detroit 17, Michigan Telefon éjjel-nappal: VI. 2-1555 halálos szorongattatásban énekeljek, aki egyéb nótát sem tudok, mint “Isten hozzád, te csöndes ház.” — Én egyáltalájában nem tudok énekelni. (A grófné mindig rettentőket szokott kacagni rajtam, mikor egy operarészt, öntudatlanul elkezdtem dúdolni, gyalázatos, rut, rekedt hangom van, mint egy pávának.) A grófné ekkor franciául szólt hozzám, hogy énekeljek, ha azt nem akarom, hogy vonakodásom miatt valami bajt tegyenek mindnyájunkon. No még ez a biztatás kellett az én talentumomnak, hogy semmit se tudjak. Mit tehettem? Szivemben a rettegés nyilaival, torkomban a halálos félelem anginájával rákezdtem az “Isten hozzád”-ot s eresztettem magamból nagy keservesen. A közepéig nagy áj tatossággal viselte magát a grófné; de amint a “csak benned lehettem boldogénál fölfelé erőlködve, egy kegyetlen gixert találtam ejteni, kitört belőle a kacagás; utána az egész zsiványhad elkezdett rajtam nevetni; míg utoljára magam is nevettem, pedig tulajdonképen egy csepp okom sem volt rá. Azután megint táncolni kezdtek, a grófné kifáradhatlan volt. Ott jáfta kivilágos kivirradtig. Mikor a nap besütött az ablakon, akkor azt mondá a zsiványnak, hogy már most köszöni a mulatságot, elég volt, fogassa be a lovait, hadd menjen odább. No most lesz mindjárt agyonverés. (Folytatjuk.)--------5'a-------------FÉLREÉRTÉS — Nos, hogy ön most megnősült, — mondja a biztosítási ügynök, — Önnek egy életbiztosítást kell kivennie. — Már mi a csodának, az én feleségem nem olyan veszedelmes nő. SZERETETTEL KÉRJÜK ÖNT, ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfizer tési dijat lejáratkor megs fizeti.
