Ki nem adott Közlemények, 1941. július-december

1941-07-03 [1896]

Mr/Dá Csütörtökön délután Ullein-Reviczky kö>ret ur ideszólt és annak a megállapítását kérte, hogy a július 2,-án az 5, kiadásban megjelent Hyde-parki sajtóértekezletről szóló jelentésben tényleg Roosevelt tette-e azt a kijelentést, hogy reméli az Egyesült Aclamok távolmaradását a háborútól., Herczegh szerkesztő úrral együtt megnéztük a nőmet példányt, valamint a DHB szalagját is 4 Mindenütt világosan Roosevelt neve volt, Kcrczcgh szerkesztő ur utasitására figyelmeztettem erre Schlippc nbachőL?.t, cicik megig ért ék, hogy jelentik Berlinnek, Biztonság kedvéért mi is behívtuk' Berlint, Berlinben hosszas- magyarázás ós idc-odakapcsolas után Lüdcurain úrral kapcsolt k össze, akinek elmondtam, hogy itteni amerikai körök szerint nem Roosevelt, hanem Hoovcr tette az említett kijelentést, Ludcmonn ur erre azt válaszolta* "Ja das möchten die Herrcn Amerlkaner gerne habenl" Ki­jelentette, hogy elhallási hibáról nem lehet szó, m_rt a jelzett hír szikratávírón érkezett. llind amellett azonban megígérte, hogy^utana­néz " dolognak és a MTI-t értesiti, Szabolcs dr. urnák'esti beszél­get áse folyamán is cmlitettem a dolgot. 0 is megig őrte, hogy utánanéz o dolognak és a péntek reggeJd beszélgetés alkalmává* kazli az eredményt. Sz/Sz/lin A Südostfunk Hell-szolgálata IZ órás gdásában budapesti keltezésű hírben beszámol arról, hogy a budapesti kikö^pkbea módosítják a vámilletéket. W Ei/Ei/Mn k Német Távirati Iroda július 3.-án 15,30-kor a követ'-ező szolgálati értesítést küldte: . mM & A Német Távirati Iroda németnyelvű hiranyagát mától fogva a PDK állomáson is közvetítjük. A PDK hullámhossza 28,8 méter. Az adások reg­gel középeurópai idő szerint körülbelül hat Órakor kezdődnek és valamivel éjfél utánig tartanak. W Si/Ei/Hn A Német Távira tiTlroda Hell-szolgálata július 3.-án 17 óra 12 perces budapesti keltezésű hírében ismerteti a honvédvezérkar főnökének hivatalos közleményét. M n A W Hell-szolgálata július 3.-án 20.49-!cor budapesti' keltezéssel közölte, hogy a képvjsetfház elfogadta a német-magyar társa­dalombiztositási egyezmény ratifikálásának javaslatát.

Next

/
Thumbnails
Contents