Ki nem adott Közlemények, 1941. július-december
1941-07-24 [1896]
Küm Gu/Za/P A m.kir. külügyminiszté-ium üzeni az athéni magyar követségnek, hogy a július"9,-én költ 599/941. számú jelentésében javasolt módon július 31.-e előtt eljárhat. /A külügyminisztérium sajtóosztálya ká>*te, hogy ezt a hirt a ^ádió olvassa be délután két kiadásban és az esti híradásután, egy napon keresztül./ <'• Ö l^cU. ,,c,íUXl Í^J^ív j H A sajtófőnök a következőket közölte a szerkesztőségekkel; " " Kérem a képviselőház plénuma által ma délelőtt elfogadott ismeretes házassági törvényjavaslattal foglalkozva kiemelni, hogy a 9. §-nak a képviselőház által elfogadott eredeti szövegezése majdnem teljes egeszében érvényban maradt. Belekerült ugyan egy intézkedés arra vonatkozólag, hogy az igazsagugyminiszter különös méltánylást érdemlő okokból kivételesen felmontest'adhat a nemzsidó és zsidó közötti házasság tilalma alól, oz a ..felmon-" tósre vonatkozó jog azonban nincs raogkötvo olyképen, mint ahogy azt a felsőház javasolta, vagyis, hogy az igazsagugyminiszter kénytelen legyen ügy tanácsadó testület véleményét kikérni. így végeredményben tisztára a kormánytól függ, hogy kivételesen, különös méltánylást érdemlő okokból, ad-e felment ott, vagy nom. ... ' Az egyébként, hogy az igazságügyminiszter ily esetekben adhat fölmentést, teljesen harmonizál házassági törvényünk szellemével, ancly szintén fenntartja egyes esetekben az igazsagugyminiszter felmentési jogát, ízzel szemben a felsőház elfogadoti egy uj 15. §-t, vagyis a fajgyalázást, ugy hogy végeredményben a törvényjavaslat jelenlegi formaiában a magyar faj tisztasága és a zsidó faj kiszoritasa szempontjából sokkalta * szigorúbb, mint volt abban a formájában, ahogy azt a képviselőház elfogadta, Kérem'kiemclni. hogy a magyar kormány és a mögötte állo párt komoly elhatározással. rcndülctlcnüi"halaa a Magyarország megújhodását és a magyar"fai tisztaságát cólzó reformok utján.-Ott, ahol arra nagy megrázkódó taíasok nélkül alkalom és lehetőség kinálkozik, • • végrehajtja a megfelelő reformokat, mint ez a példa is mutatja, " * Kérem még kiemelni, hogy a törvényjavaslatnak a felsőház által való elfogadása a magyar narlamontarizmus életrevalóságát és hivatásának magaslatán való állását bizonyitja, mert a felsőház méltóságteljesen meghajolt a Képviselőház érvei előtt, amelyeket egyébként a felsőház tagjainak nagyrészc már elejétől fogva magáévá tett és bölcsen lehotősóget nyújtott a tor- • vényjavaslat elfogadásához, sőt legnagyobb készséggel hozzájárult annak a 15. §.betoldásával való szigorításához: is. A magyar .országgyűlés tehát méltón kiveszi részét a kormány reformpolitikájából. 4 W Mn/Mn/H A Német Távirati Iroda Hell-szolgálata iulius 24.-én 17 óra 9 perckor beszámolt a felsőház üléséről, 17 óra 23 perckor pedig hirt adott Jagow német követ budapesti megérkezéséről. mm am t •W Sbi/Mn/H A Kémet Távirati Iroda Hell-szolgálata július 24.-én 20 óra 35 perckor budapesti hirben közölte a vezérkar közleményét, majd 20 óra 33 perokor"Japán berlini nagykövetének látogatását Bárdossy miniszterelnöknél.