Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1943

49 visszaélések, nem egyszer a hitványok érvényesülése lerontják az eszményekbe vetett hitet. Valamikor az öregektől tanult az ifjúság, ma nem akar elismerni erkölcsi tekintélyt; szülőt, tanárt, öreget, tapasztalatokat, érdemeket. A túlzottan nagy szabadságvágy csorbítja a tekintélytiszteletet. A fiatalok teljesen önállóknak, az élet tapasztaltjainak képzelik magukat, holott csak kezdők. Általában a technika és a külvilág érdekli az ifjút; korábban ízlel bele az életbe, a felnőttek életének szórakozásaiba. Társadalmi előítéletekkel, formákkal nem törődik. Érdeklődése nem önmagáért való tudásszomj, hanem valami hasznossági színnel átszőtt kíváncsiság és megoldási vágy. Könnyed és sokrétű, ennélfogva felületes. . . . Nincs kitartása a jóban és munkában. De legszomorúbb az — ilyen eset is van elég — amikor az édesanya nem eszménykép. Ilyenkor az iskola már nem tudja egyensúlyban tartani a délelőtti építést a délutáni és az esti rombolással." Ezt a szomorú betegséget a szerzetes iskolának kell gyógyítania s neki kell a maradandó értékek iránt az érdeklődést felkeltenie. Azonban az iskola egyedül nem tudja ezt a fontos munkát elvégezni, szükség van olyan baráti körre, amely az iskolából kikerült tanítványok seregét egyesíti. „A különféle pályán és hivatásban álló tanítványok ragaszkodó szeretete, példaadó magatartása, jóakaró intelme és hathatós segítsége megtermékenyíti ifjúságunk lelkét a magasabb rendű eszmények befogadására. Megtanítja őket hinni és bízni nevelőik és elődeik útmutatásában, amelyet követve, ők is célba jutnak. Összetartásra, kölcsönös támogatásra nevel, s csak természetes, hogy az elődök részéről elvégzett felkarolásért hálás kíván lenni az utódok szárnypróbálgatásainak előmozdításában." A keszthelyi diák sehol se talál nagyobb szeretetre, mint abban a meghitt körben, mely a volt keszthelyi ifjúság bajtársi szelleméből nőtt ki. Ennek bizonysága volt az elmúlt iskolaévben tartott jubileumi ünnepség, amelyen ifjú és öregdiák szeretetét és ragaszkodását mutatta meg az Alma Mater iránt. A nagy tetszéssel fogadott elnöki szózat után Ladányi Emil terjesztette elő a tőle megszokott és közvetlen hangon szerkesztett évi jelentését: „Mélyen tisztelt Közgyűlés ! Ma, 1943. nov. 18-án újra seregszemlére gyűltünk egybe mi, a keszthelyi gimnázium öregdiákjai, hogy megtartsuk szövetségünk alapszabályai szerint 13. évi rendes közgyűlésünket. Egy pillanatra álljunk meg, halkítsuk le a mának érdes, kemény szavát. Feledkezzünk meg az irgalmatlan jelen fenyegető veszedelméről, keleten zajló óriás csatákról, áradjon szét szívünkben a szeretet és az alázat sugara, amikor az öregdiák visszatekint multatidéző szemmel egy újabb év lepergett eseményeire. A keszthelyi ősi Alma Mater 1942. dec. 13-án ünnepelte meg alapításának 170., nyolcosztályú gimnáziummá való fejlesztésének 50. éves jubileumát. Az ünnepség a Keszthelyi Premontrei Diákszövetség felvonulásával, dr. Szalay Albin, a gimnázium igazgatójának kiváló rendezésében, dr. vitéz József Ferenc királyi herceg közreműködésével és az intézet egykori tanítványai, neves fővárosi művészek szereplése révén országos jelentőségű volt." A titkári jelentés ezután a jubileumi ünnepség eseményeiről számol be. Külön megemlékezik a Diákszövetség díszelnökéröl, Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapátról, az Orsz. 4