Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1942

54 Lélekből fakadó tűz és láng lobog tanításukból. Az élet lelke tüzesedik ki szavukból, mikor a lényeget emelik ki a köznapi életből. Vonalakkal, színekkel, hangokkal, szavakkal beszélnek, tanítanak, s tanításukban benne van a napsugár egyszerűsége, heve és világossága ugy, hogy mindenki megérti. A hitnek lobogó fáklyájával indulnak meg, de ugyanakkor belemélyednek a nemzet könyvébe, a történelembe és az Isten könyvébe, a természetbe ... A történelemből összeszedik a mult dicsőségének minden ragyogását, a természetből felszínre hozzák az igazság és megismerés lángját és ezzel a ragyogással, ezzel a tűzzel felébresztik, kiirthatatlanul beleoltják és egész életükre megerősítik tanítványaikban a vallásos és erkölcsös életet, a nemzeti öntudatot és a nemzeti erőt. Tanító, nevelő, világító, melegítő és lelkesítő emberek ők, akiknek sugárzása nyomán egy új világ nyílik meg tanítványaik és hallgatóik lelkében, olyan világ, amely megtartja a „tegnap"-ot és megteremti a „holnap"-ot. Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség! . . . Midőn a mai történelmi időkben Alma Materünk jubileumára eljöttünk mi öregdiákok, a „tegnap", hogy szembenézzünk a jövő nemzedékkel, a „holnap"-pal a premontrei szellem ezen 170 éves őrállomásán, egybeforrott hűséggel és ragaszkodással adjunk hálát a jó Istennek, hogy a premontrei lélek és szellem osztályosává tett bennünket és buzgó imával kérjük' a Mindenhatót, hogy még hosszú évszázadokon keresztül neveljen a premontrei rend a magyar nemzetnek sok, igen sok olyan diákot, akik majdan a nemzetnek istenfélő marokszedői és munkás kévekötői lesznek, hogy újra feltámadjon Szent Istvánnak régi, nagy, egységes és boldog Magyarországa !