Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1941
103 XVII. A keszthelyi premontrei rendi katolikus gimnáziumba járó tanuló szállásadóit érdeklő szabályrendeletek. Hogy az iskola kettős célját: a nevelést és tanítást megvalósíthassa, ehhez a szülők, illetve azok helyetteseinek, a szállásadóknak hathatós közreműködése szükséges. Ennek hiányában az iskolai munka részben, vagy teljesen meddő marad. Minthogy a szállásadók a magukhoz fogadott tanulóknál a szülőket helyettesítik, kötelesek a szülőkkel kötött szerződés alapján felelősséggel járó tisztüket híven betölteni, a gondjaikra bízott tanulókat lelkiismeretesen gondozni és iskolán kívüli életüket szigorúan ellenőrizni. Nevezetesen e o kötelességévé tétetik minden szállásadónak: 1. Hogy — amennyiben rajta áll — felügyeljen, szóval és jó példával buzdítólag hasson oda. hogy a tanulók vallási kötelességeiket buzgón elvégezzék. — Szükséges továbbá a nevelés értlekében, bog)' a tanuló a szállásadó családi életében megvalósítva lássa azon kötelességeket, amelyeket neki vallása előír. 2. Tartozik a tanuló erkölcsi életét minden irányban a legszigorúbban ellenőrizni és komoly kihágás esetén az osztályfőnöknek azonnal jelentést tenni. A maga részéről pedig a leggondosabban tartson távol a tanulótól írásban vagy képben, szóval vagy cselekedetben mindent, ami benne az erkölcsi érzést csökkentené, vagy lerontaná. 3. De nemcsak a súlyosabb botrányt okozó erkölcsi kihágásokra terjedjen ki a figyelme, hanem a tanári karral egyetértve minden tőle telhető eszközzel és módon iparkodjék a gondjaira bízott tanulókat szerény, illedelmes és udvarias magaviselethez szoktatni: nevezetesen nevelje gondosan bennük a tiszteletet szülőik és tanáraik iránt és ne tűrje, hogy jelenlétében és mások előtt a tanulók szóval vagy bármikép is sértsék a köteles tiszteletet. 4. Tartsa kötelességének, hogy a tanuló részéről tapasztalt mindennemű illetlen, engedetlen, ellenszegülő, vagy goromba magaviseletet az osztályfőnöknek azonnal bejelentsen. 5. A legnagyobb gonddal ügyeljen arra, elvégzi-e a tanuló iskolai feladványait és maga részéről ne adjon neki okot és alkalmat kötelességeinek elhanyagolására; e végből kérje tőle ismételten számon napi foglalkozásait, ismerje meg iskolai órarendjét, őrizze ellen szokásait, sétáit, társaságát stb., szükség esetén határozza meg — különösen a kisebbeknek — napirendjüket. A tanuló még szabad idejében sem távozhatik el szállásadójának engedélye nélkül szállásáról és tartozik a szállásadónak engedelmeskedni. 6. Szoktassa a tanulót iskolán kívüli életében rendszeretethez és legyen gondja arra, hogy a tanuló kifogástalan tisztasággal és pontosan jelenjék meg az istentiszteleten és előadásokon.