Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1941

23 1578-ban címert kér és kap a királytól a maga és rokonai, Dak Imre, M.álté és Ferenc, Beer Bálint, Chapi Péter és Fövenyessi Gáspár (de llewi) részére. Címerében vörösben zöld halmon, fekete csuhás szerzetes emelt bal­jábían keresztet tart a Megváltóval, lecsüngő jobbjában olvasó van kis kereszttel. Felül jobbról repülő fehér galamb. Sisakdisz: fehérruhás angyal. Takarók: veres-ezüst, fekete-arany. 1580-ban Győr és Sopron megyében hirdették ki. 1 0) 1579. aug. 2—1. napjain zsinatot tartott Szombathelyen Draskovich' György kalocsai érsek és győri administrator. A zsinat harmadik napján Galamboki csornai prépost volt a pontifikans. 1 1) 1589-ben Nádasdy Ferenc vas-soproni főispánnak 1.000 forintot adott kölcsön azzal a kikötéssel, hogy ha 5 éven belül vissza nem fizeti, Nádasdy h'orpácsi birtokrésze reá. a prépostra száll. 1 2) 1593-ban — talán júniusban — hált meg. Már júliusban felkérte Nádasdy a soproni tanácsot, hogy az elhunyt csornai prépost hagyatékát, meilyet életében neki kötött le, mint arról levelet is adott, »keze' irasaual es pechetiuel«, szolgáltassák ki emberének. Győrvári Bálint deáknak. A vá­ros megtagadta kívánságát. 1 3) Ugyanazon évben panaszt tett Fejérkövy püspök előtt az egyik örö­kös, Chiapy Péter soproni lakos, hogy nem régiben., amikor még Galam­bokiy csornai prépost élt, 211 arany forintot adott át neki, melyet ő a város őrizetére bízott. És most a város ezt a pénzt nem akarja neki ki­szolgáltatni. 1 1) Ez időtájt —• a XVI. sz. vége felé — a győri püspöki cainoellária elfelejtette, melyik rendé is Vojt a csornai prépostság: a premontreié-e, víagy a cisztercitáké. De emlékezett még arra, hogy igen gazdag javada­lom és hogy prépostjának megerősítése, visitálása éppúgy a győri püspök joga, mint a pápoci prépostságé. 1 5) , Vele megszűnt a csornai hiteleshely működése is. 1 6) 1 0) Csorna: Abauj vm. nemes családjai 210. ") A zsinat végzései 1579-ben Prágában jelentek meg. A Festetics könyvtár példányát használtam. V. ö. Schoenvisner: Antiquítatum etc. 301. »Matthcus, prae­positus Cliornensis candidissimi Ord. Praemonstratensis.« 1 2) Csorna, prép. Iev. f. 63. n. 3. (Másolat.) 1 3) Hézy Jenő: XVI. századi magyar nyelvű oklevelek. 196—97. »Literae do­mini Nádasdy, in quibus petit sibi depositum domini praepositi de Chorna. quod est apud doniinum Johannem Tölltel extradari. Denegatum est propterca. quod sigilla cistis sínt impressa a doinino vicario Jauriensi, domino Saloy Gábor et do­mino Andrea Whaly, necnon domino Stainer et domino Naghy iudicc et conclusum in praesentia illorum et consanguineorum, ut nulli extradentur istae cistae absque consensu alterius.« 1593. júl. 13. kelt Nádasdy levele, júl. 16-án kapta meg a városi tanács. 1 4) Sopron városi Iev. lad. f. 3. n. 326. 1 5) Győr. püspöki lev. Capsa J., f. XII. n. 1. »Praepositura dives et opulenta S. Michaelis Archangeli de Chorna, Ord. Praem. aut Cisterciensium fratrum, cui nunc praeest Mattheus Galamboki. I luius praepositurae confirinatio, visitatio et reliqua, quae sunt jui-is Canonici, pertinent ad d. Reverendissimum (győri püspök), quemadmodum et Abbatiae seu l'raepositurae Papocz.« 1 6) 1591-en túl már nincsenek Prothocollumok Csornán.

Next

/
Thumbnails
Contents