Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1939

50 lélekkel tudunk komoly szellemi munkát végezni a kongregációban. A si­keres együttműködés eszközévé ltjell leninie a kon gr egánisták testvéries összefogásának és állandó közeledésének.« (Pref.: Programm beszédéből)' (Havi gyűléseink a szeintistváni életeszmék, a Mária-kultusz, a Regnum Marianum gondolatának előmozdítását és erősítését szolgálták. Foglalkoz­tunk hitvédelmi, világnézeti, szociáhs kérdésekkel és sok szó esett a sajtó­ról is. Ezek közé csoportosultak a hitélet mélyítését célzó szavalatok, sza­badelőadások és felolvasások. Az egyéni munkaprogramul megvalósítása az osztálygyűlések keretében történt, amelyeket egy-egy osztály kongregánistái az osztályvezető konzultor irányítása mellett lehetőség szerint kéthetenkint tartottak. Itt erősödtek meg a kongr. szellemben, egymás kölcsönös szerete­dében. Minden osztálygyűlés szórakoztató játékkal zárult. Vallásos rajzok­kal és festéssel díszített osztálynaplójukat felváltva vezették. A legtöbb osztálygyűlést a III. V. és IV.-es kongreganisták tartották. Osztálykirán­dulásaink is voltak. Együttesen két kirándulást tettünk. A VI. VII. és VIII.­o. kongregánistái május 1-én Tapolcán keresztül — ahol szentmisét hallgat­tak és énekeltek a kóruson — Csobáncra látogattak el. Itt töltötték a dél­előttöt, délután pedig a tapolcai repülőteret nézték meg. A II. III. IV. V.-esek május 27-én korai szentmisehallgatás után Rezi várát keresték fel. A hirtelen jött zápor elől kongreganistáink Takáts Antal rezi plébános úrnál találtak menedéket, aki szeretettel vendégelte meg őket. Kongregációnk e sokoldalú tevékenységének irányítója, az évi prog­ramm és lelkes apostoli szellem állandó ébrentartója a magisztrátus gyű­lései voltak. Itt emlékezünk meg és mondunk hálás köszönetet az Ifjú­sági Kongregációk Központi Titkárságának, amely »Kongregánista Diák­rvezető-«iben ellátott bennünket sok megvalósításra váró anyaggal és érté­kes tanácsaival. Kongreganistáink belekapcsolódtak a plébánia-templom szentségimá­dásába, október és május hónapokban hetenkint kétszer szent olvasót imád­koztak. A jellemképzés szerves részeit alkották a rendszeresen végzett jó­cselekedetek és erénygyaorlatok. Kongregációnk is csatlakozott árpádházi b. Margit szenttéavatását kérő országos mozgalomhoz, amelyben gimnázi­umunk ifjújsága is résztvett. Kongreganistáink e célra végzett szentáldo­zásait és szentmisehallgatásait külön íven gyűjtöttük össze és juttattuk illetékes helyre. Kongreganistáink között szép számmal voltak vasárnapi áldozók, sőt napi áldozók is. A nyomorék gyermekek orszájgos otthona javára 23.24 P-t, a missziók szá­mára staniolt, bélyeget gyűjtöttünk. Az iskolai lelkigyakorlatra a kongre­ganisták a gyűléseken külön is előkészültek. A lelki magány napjaiban so­kan vették igénybe a kongregánista könyvtárt, amely olyan könyvekkel szaporodott, amelyeknek olvasása közben tanulja meg az ifjú a vallásos és tiszta életet és a férfiúi éiletre elraktározható értékes anyagot. Könyvet adományozott dr. Szerecz Imre igazgató és a prézes. A könyvtár száljnára jártak a következő folyóiratok: Mária Kongregáció. Magyar Kultúra, Kat. Világmisszió, Utunk, Zászlónk, Világposta, Szent Vince,

Next

/
Thumbnails
Contents