Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1937
79 8. Wagner Richárd : Előjáték a Parsifal c. operából. Játszotta a gimnáziumi zenekar. 9. Pápai himnusz. A gimn. zenekar kíséretében énekelte a közönség. A hangversenyt dr. Klempa Károly tanár rendezte, a színpad liturgikus rajzú hátterét Ferkai Lóránt rajztanár festette. A délután 6 órakor a tornateremben rendezett cserkészfogadalomtétel és a vele kapcsolatos ünnepély szintén az eucharisztikus nap vallásos hangulatában folyt le. A Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra intézetünk gimnáziumi különvonattal 367 zarándokot vitt fel. Ezek között volt az igazgató és 7 tanár, 116 szülő és szállásadó és 244 tanuló. A zarándoklat tagjai a számukra fenntartott helyen résztvettek a Hősök terén mondott ifjúsági szent misén és közülük számosan — szülők és gyermekeik — szent áldozáshoz járultak. Ezt a felemelő pillanatot és a további felejthetetlen élményeket a szülők áldozatkészsége mellett az IBUSZ, és MÁV. előzékenysége, úgyszintén a kongresszusi iroda és a vendéggondozó hivatal figyelmessége tette lehetővé tanulóink számára, maradandó lelki haszonná pedig az a hónapokon át tartó komoly előkészület avatta, melyet az eucharisztikus cimmel ékesített prémontrei rend tanítványai szüleikkel és hozzátartozóikkal egyetemben buzgón végeztek. Vallásos és hazafias nevelés. Az ifjúság vallásos, erkölcsös és hazafias nevelése, kötelességtudás- és jellemfejlesztése a tanári karnak kiváló gondját képezte és erre minden kínálkozó alkalmat megragadott. A kat. ifjak az igazgató és a tanárok vezetésével a téli évszakban vasárnap és ünnepnapokon, az év többi részében naponkint megjelentek a szt. misén; vasárnap és ünnepnapokon az egész tanári karral szentbeszédet hallgattak. Húsvét előtt P. Kovács Rayner szentferencrendi atya, intézetünk volt tanítványának vezetésével külön szent gyakorlatok voltak. A püspöki kartól kiadott utasítások szerint végezték a tanulók az év folyamán szent gyónásaikat. A Mária-Kongregáció tagjai külön végezték ájtatosságaikat. Az előadások imával kezdődtek és végződtek. A hittani vizsgálatokon Stefaits Aladár apát-plébános úr elnökölt mint püspöki biztos. A rendes istentiszteleteken kívül ünnepélyes istentiszteleteken vett részt az ifjúság okt. 6-án, az aradi vértanuk ünnepén, nov. 5-én Szent Imre herceg ünnepén, nov. 20-án, Ottó örökös király születése napján, dec. 6-án, az ország Kormányzójának névünnepén és március 15-én, továbbá a következő kegyeleti napokon : okt. 26-án Szalczer Sándor ny. plébános, nov. 29-én Winkler Márton VI. o. tanuló lelki üdvéért mondott Requiemen, febr. 12-én, hold. Vaszary Kolos, bíboros hercegprímásért, az intézet nagy jótevőjéért, ápr. 1-én bold. Károly királyunkért, május 20-án bold. Galdon Károlyért, az intézet nagy jótevőjéért és jún. 3-án, az intézet hősi halált halt tanítványaiért bemutatott szt. miséken. Nov. 1-én az ifjúság a tanárok vezetésével a temetőbe vonult, hogy