Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1936

HARMINC ÉVIG IGAZGATÓ. Berkes Ottó főigazgatót Serédi Jusztinián, bíboros hercegprímás ülőmagassága mint a Kat. Középiskolai Főhatóság elnöke 1935. évi október hó 18-án kelt leiratával kat. főigazgatóvá nevezte ki. Rendfőnöke, Steiner Miklós csornai prépost 1936. július hó 14-én kelt rendelkezésével felmentette a Rend keszthelyi gimnáziumában addig végzett igazgatói teendők alól. Majd mint a Kat. Tanügyi Főhatóság Középiskolai Bizottságának tanácsosa Berkes Ottó az autonóm kat. középiskolák szervezésének és felső irányításának ügykörét is osztályrészül kapta. Az érdemes és kitüntetést jelentő kinevezés és megbízás egy három évtizedre terjedő gimnáziumi igazgatói működés méltó befejezése és megérdemelt jutalma. A Gondviselés különös kegyelmét kell abban látnunk, ha valaki egy emberöltőt meghaladó időt a tanári katedrán tölthet: Berkes Ottó 41 évig tanított; nagy honfiérdem, ha valaki 30 évet hivatásának szentel: Berkes Ottó harminc évig igazgató volt. Korunk technikája nemcsak igényeinket, hanem szemmértékünket is megnövelte és gépeink teljesítményének mérésében szinte a mérhetetlenség és végtelenség távlatai nyiladoznak. Egy modern költő szerint napjainkban az emberek életre keltették az idő nélkül való dolgokat és úgy érezzük, hogy Kant kategóriái közül a tér valósággal új meghatározás előtt áll. Egy harminc esztendőn át tartó szellemi energiasugároztatást vájjon mivel és hogyan mérhetni ? Az építő és megtartó emberi eszmények szolgálatában inkább a hivatás fenségét érezzük, semhogy mérővesszővel mérnők megközelíteni. Mi mérheti az anyai szeretetet? Azt a legnagyobb méltóságot és szinte emberfeletti hivatást, amely életre hozza és elindítja a kisdedet; amelynek büszke mosolya Gracchusokat nevel a hazának és állhatatos könnye Szent Ágostonokat ad az Egyháznak. És mi méri az orvos tudományát, az orvos lelkiismeretességét, aki megérti a néma panaszt és életkedvvé változtatja a jajszót ? Aki a kétségbeesés ajtaján kopogtat be és bizakodást, reményt hagy a házban. Hivatásában a nevelő bizonyára a szülő és az orvos gondját és terhét vállalja és a konstruktív eszmék szolgálatával, a vallásos és hazafias jellemek kialakításával méltó módon sorakozik a kettő mellé, mert az emberiség és a nemzet megtartásában mástól be nem tölthető szerepet vállal. És valamint a test nem méri az ember nagyságát, azonképen a tanterem négy szük fala sem határolhatja a nevelőt, akinek munkája csak kezdődik az iskolában, de az életben érik meg és ragyogó emlék gyanánt öregségét is bearanyozza. Az ész és a szív boldogulásunk két emelője és emberi értékünk két pólusa. A nevelő ezeket hangolja és közöttük olyan energiamezőt létesít, amelyből senki sem léphet ki anélkül, hogy ne módosulna.