Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1936

45 Egy pillanatig se csüggedjetek ! De ha mégis a sikertelenség, a kétkedés vagy az elkeseredés sötét fellegei borulnának lelketekre, elmondok s bátorításul itt hagyok számotokra egy nem régen olvasott ismert legendát: Lengyelországot akkor már felosztották, mint most a mi susogó erdejű aranykalászos szép magyar hazánkat. Lengyelország legjobb fiait lemészárolták vagy tömlöcökben sorvasztották az idegen zsarnokok. Az egyik fogoly lengyelnek börtönébe egy kis rigófióka került. A bús ember felnevelte, a lengyel Himnust énekelni is megtanította az okos fekete kis madarat. A megtanított nóta miatt a fogoly lengyelt halálra botozták . . . hűséges rigóját pedig a börtönből elűzték .... Szállt, szállt, messze elszállt, a bús lengyelföld legnagyobb erdejéig meg sem állt a fekete madár .... A bánatos rigó e nagy erdőben azután addig énekelte a lengyel himnust, hogy az erdőben fészkelő többi sok száz, ezer és ezer fekete rigó is mind eltanulta tőle, a szabad hazáért, nemzeti szabadságért epedő szent fohászt. S a lengyel rigók ezrei amerre csak szálldostak a rabság gyötrelmes földjén, a lengyel vértanúság néma népének mindefelé ujjongva énekelték : — „Nincs még veszve Lengyelország! S Lengyelország ma nagyobb s hatalmasabb mint volt. Manapság még a mi hazánk is a rabság földje .... Vascsizmával, drót korbáccsal tombolnak véreinken, testvéreinken az idegen zsarnokok, de midőn az est közeleg, elszakított testvéreink jajkiáltásai mellett, rejtelmes ének-hangok is viharzanak felénk s az elrabolt tanyáknak, falvaknak, városoknak, erdőknek, mezőknek, vizeknek, hegyeknek, völgyeknek, minden fekete rigója, minden házi és vízi madara azt süvíti, üvölti, csattogja, csicsergi, fütyöli, búgja, turbékolja, „Nincs még veszve NagyMagyarország"! Fiaim 1 Legyetek ti is mindnyájan a legenda fekete énekes madarai... S amerre jártok keltek mindenkor s mindenütt hirdessétek, csattogjátok, süvítsétek, hogy „Nincs még veszve Nagy-Magyarország"! S ha majd ebből a kedves Alma Materből szétröppentek a nagy világba, mutassátok meg, hogy erősek, kemények tudtok lenni s feszülő akarástokkal, tetteitekkel, ha kell életetek feláldozásával is mutassátok meg, bizonyítsátok be, hogy ez a vérünktől, hagyományainktól, alkotásainktól megszentelt drága föld a „régi Nagy-Magyarország" ezeresztendő óta a magyarok földje volt, ... a magyarok földje lesz újra és az is marad örökön örökre. Ügy legyen! 1 Kovács József ny. tábornok, osztályelnök beszéde után a gimnáziumi zenekar „Bihari kesergő"-jével zárta be az ünnepélyt. Az emléktábla leleplezésének ünnepélye egyszersmind hat évfolyamnak találkozó ünnepe is volt. A szeretet és együvétartozás érzéseinek fokozására volt hivatva a gimnázium udvarán rendezett családias összejövetel, amelyet a Gaudeamus igitur vezetett be. Majd a gimnázium legkisebb diákja, Dongó Árpád I. o. tanuló és vitéz Pataky Jenő VIII., mint