Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1935

10 a végtelenségen kezdett tűnődni az ifjú értelem. Melankolikus varázst nyert a játszi kis patak: virágos partjai párhuzamosak, tehát a végtelenben találkoznak. A gyermeki lélek Ízelítőt kapott a nagyok borzongásából, akik az útszegélyek, az árkok, a jegenyesorok, a vasúti sinek örök párhuzamosai között rójjuk a kenyérnek, a munkának, az életnek az útját. Ecsetet adtál a kezükbe. Az égre mutattál és azt mondtad, hogy Isten jóságából a nap szint ad minden idomnak, minden testnek, mert Isten szépséget áraszt a világra. Csillogó gyermekszem, a világ ezer színes szépségében gyönyörködő gyermeki lélek csodálkozása volt jutalmad. Pedig hány tehetségesebb tanítványod lelkébe átültetted a magad lelkének nyugtalanságát, amelyet minden művész érez, aki meglátja az ecset ügyetlenségét, a paletta szegénységét, az ember végességét, az élet rövidségét. Mert a nagy igazságok mellett az igazi szépségnek is az a lényege, hogy végtelen. Tehát csalódott, kiábrándult ifjakat bocsátottál ki szárnyaid alól ? Nem ! Hiszen azt tanítottad, hogy az életbe sok szépséget, sok igazságot és nagy jóságot adhatunk bele. Honnan, ha nincs bennünk? Azért a gimnáziumban lássa el magát minden ifjú fennkölt eszményiséggel és vigyen — mint mécsesében olajat az okos szűz — annyi ideálizmust az életbe, hogy soha meg ne fogyatkozzék. Adjunk jóságot az embereknek, hogy jók legyenek, igazságot, hogy tudjanak! Példát adtál rá az iskolán kívül is: a felebaráti szeretetnek önzetlen gyakorlója voltál, a gazdasági altruizmusnak városunkban zászlóbontója lettél. Tanári pályád méltó babérjaként művésztanítványokkal büszkélkedtél. Művészi lelkednek meleg, szép tartalmát kiöntötted tanítványaidra, kiknek soraiban művészeket neveltél. Férfias kemény vérmérsékletedet a művészi bátor megoldások terén egy országos hirű, előkelő külföldi tárlatokon kitüntetett fővárosi tervezőművész tanítványod örökölte. A problémákkal viaskodó s az élet terhét hurcoló modern embert, aki lelkiegyensúlyát oly könnyen elveszti s csalódottan néz körül, mintha csakugyan romokon járna, egy másik festő tanítványod rögzíti vászonra és képeinek jellemző erejével, klasszikus kompozíciójával, problémakin. csévél előkelő juryktől kap borostyánt és országtól-világtól dicséretet. És akik mindkettőjüket megelőzték időben, két rajztanártanítványod a modern iskolai rajztanítás mestere a fővárosban. Egyikük Keszthelynek, a gyenesi hegyeknek, a Balatonnak most is üde gyermeki lélekkel szerelmese, a balatoni Barbizon megteremtője, a színek játékában versenyre kél a színeket pazarló magyar mezővel, a mosolygó szivárványos balatoni éggel, a magyar népköltészet minden színpompájával. Művészetet hagytál örökül: a szépség, az igazság, az emberszeretet művészetét. Ezekből a nem hervadó virágokból hoztunk sírodra koszorút kartársaid kegyelete és szeretete, tanítványaid hálája zálogául, Isten veled I Nyugodjál békében !