Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1935

39 lünk, amelynek megállapítható kiinduló pontja az 1804-ben megismert „Az állhatatos fejedelem" (El principe constante). Amikor ezt a darabot Schopenhauer Johannánál felolvasta (1807), a szellemjelenet annyira meghatotta, hogy a könyvet könnyezve kiejtette kezéből. Az 1811-ki előadás alatt sírt. Pedig hát Calderon egyik gyengébb fiatalkori művéről van szó. Néhány évvel később lelkesedése alábbhagyott, talán Schulze dolgozatának hatása alatt.

1 Ekkor még azt vallotta, hogy amint Shakespeare a német drámai irodalmat gazdagította, úgy Calderon is megtehetné. Sőt Schlegelhez intézett egyik levelében (1802 október 13-án) az angol költő fölé helyezi. Gries arra is visszaemlékezik, hogy egyszer Sophokles-szel hasonlította össze s ekkor nyíltan bevallotta, ha Calderont előbb ismerte volna, ő is, meg Schiller is, sok hibát elkerülhetett volna. Schillernek Korner hívta fel a figyelmét a spanyol drámára (1880 június 26.) Schiller július 3-án válaszol Körnernek : „Ami a mi német költészetünket illeti, nem hiszem, hogy a spanyol irodalomból sokat meríthetne, mint amennyit te remélsz; mi inkább szeretjük a bölcseleti mélységet és az érzés igazságát, mint a képzeletnek eme játékait." Azután még megjegyzi: „a Schlegel testvérek is most sokat foglalkoznak a spanyol irodalommal, a maguk módján, de elfoglaltságuk és túlzásuk azonnal elrontja az embernek kedvét. Maga Korner is Schlegel fordításának (1. k.) megjelenésekor már bosszúsan írja 1803 okt. 9-én Schillernek : „Calderonban buja és színes a képzeletvilág, de az u. n. kedély hiányzik belőle." Shakespeare-t magasan föléje helyezi, mert az merész, de Calderon szemtelen s ez a szemtelenség olyanok szemében, akik előtt semmi szent nincsen, a zsenialitás. Schiller erre válaszában feltűnő melegséggel írja október 16-án : „Egyébként rendkívül érdekes a dél szellemét itt az északival összehasonlítani. Szenvedély és érzékiség jellemzi amazt, a kedély erkölcsi mélysége emezt. Mindazonáltal Calderonban nagy művészet van, még az ami szabálytalannak látszik, azt is szoros egység fogja körül." Griesnak pedig így nyilatkozik : „a Calderonnal való ismeretséggel egy új dicső világ merült fel előtte." Goethe a már-már fellobbanó tűzre még olajat önt (1804 január 28) s ekkor tesz először említést Schillernek „Az állhatatos fejedelemről". Levele végén ezeket olvassuk : „Mondhatom, ha a költészet a földszínéről eltűnnék, ebből a darabból újra megteremthető lenne." Schiller feleletét nem ismerjük. De térjünk vissza Goethere 1 1812. április 23-án igen ajánlja Korner fiának, Tivadarnak a calderoni versmértéket. A „Westöstliche Divan Übersetzungen" című fejezetében kiemeli azokat a szónoki és versbéli (ritmikus és metrikus) előnyöket' amelyeket Aristo-tól, Tassó-tól, Shakespeare-től és főleg Calderon-tól mint szinte már németté vált idegenektől elleshet. De amikor a német költők valóban Calderonhoz fordultak, Goethe sietve teszi hozzá, hogy Calderon és Shakespeare könnyen lidércfények lettek és sok derék német 1 Johann Schulze : Über den standhaften Prinzen des Don Pedro Calderon. Weimar 1811.