Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1935

11 Dr. Szerecz Imre gyászbeszéde Csigaházy Ernő ravatalánál. KEDVES RENDTÁRSUNK ! Törékeny testedet már több mint egy évtizede súlyos kór marcangolta. A lelkiismeretes orvosi tudománynál csak akaratod volt erősebb. Rendi szokásunk szerint a munkás élet emberi jutalma, a nyugalom, szép korodnál fogva is megilletett. De a te dúskészletű, szellemes szótárodból ez az egy szó: nyugalom, mindvégig hiányzott. Az emlékezetes vasárnapi reggelen áhítattal mondott szent miséd leckéjében mily találóan olvastad az Apostol szavaiban a papi élet tömör fogalmazását: Gaudete in Domino semper! iterum dico: gaudete ! Dominus enim prope est. (Phil. IV.) Örüljetek az Úrban mindenkor! újra mondom: örüljetek ! mert közel van az Ur. Tanártársaiddal együtt épültél diákjaink szent buzgóságában, amellyel a szeretet ünnepére készülőben az Ur asztalához járultak és a szokásos vasárnapi exhortációt hallgatták. Diákjaid azóta tanárjaikkal együtt riadt tekintettel keresnek, mert hirtelen távozásodat megszokni nem tudják. A megdöbbenés miatt szivünk vonakodik elfogadni nagy veszteségünket és egyéniséged egésze helyett a szeretet csak mozaikokat ad át a kegyeletes emlékezésnek. Nemes úri gondolkodásoddal és szeretetre hangolt szíveddel nemcsak rend- és kartársaid barátságát élvezted, hanem tanítványaidnak rajongását is megszerezted, a jeles előmenetelűekét ép úgy, mint a félénk, gyámoltalan vagy dologkerülő gyermekekét, akik nem egyszer a te tantárgyaidon keresztül szerették meg a munkát és a fegyelmet. Erős akarat, minden ember legszebb dísze, volt legjelesebb tulajdonságod. Nemcsak szigorú orvosod és környezeted csodálatát vívtad ki vele, hanem erős akaratod volt a kulcsa annak a mintaszerű kötelességteljesítésnek, amellyel példát adtál minden tanárnak. Sokoldalúságodnál fogva a rendi viszonyok szerint ideiglenesen az iskolán kívül is működtél és nehéz rendi megbízatások kötöttek le. Ezen állások terhét férfias kötelességtudással magad viselted, de az esetlegesen kijáró előnyöket szívesen juttattad rendtársaidnak. Legteljesebb akarattal azonban a tanári katedrához ragaszkodtál. Rendünk mindkét intézetében évtizedeken át működtél és nemzedéket nemzedék után neveltél. Tanári egyéniséged élő cáfolata volt annak a lehangoló bírálatnak, amellyel az avatatlanok nem ritkán sújtják a tanári pályát. A te oktató munkád nem volt idegölő, mert szeretetben és türelemben gyökerezett ; nevelésedet hálátlannak soha sem tapasztaltad, mert fiatalos lelkesedéssel és eszményi rajongással csüngtél az iskolán ; mivel a tanításban, az anyag átadásában és számonkérésében, bölcs mértéket tudtál tartani, a te pedagógiai fáradozásodat mindig siker koronázta. Nemcsak az akarat és kötelességteljesítés hőseként jártál közöttünk, hanem az a természetesen kedves és szeretetreméltó kartárs és jóbarát voltál, akinek derűs és szellemes társaságát kerestük és sokra tartottuk,