Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1932

40 írja le a szent Rókus-ünnepet Bingenben s a katholikus egyház hét szentségéről szóló sokszor idézett leírását nem zavarja barátságtalan hang. Öregkorában a középkori német katholikus művészettel sokat foglalkozott s ebben a katholikus Boisserée Szulpic a tanácsadója.

1 A 80 éves költő Eckermannhoz egyik alkalommal így szólt: „Haladjon a szellemi kultúra tovább, fejlődjék a természettudomány tovább s táguljon az emberi elme ahogyan tud, a kereszténység fölségét és erkölcsi kultúráját úgy, ahogyan az az evangéliumból kiragyog, nem fogja felül múlni." Ilyen apológiai értékű helyek mellett azonban még nagyobb számmal vannak költemények, bizalmas levelek és iratok, amelyek Goethe igazi lelkébe engednek bepillantást és ellensúlyozzák a katholikus szertartásokról és az egyházi tanok szépségéről szóló esztetikai ítéletek dicshimnuszát. Csak el kell olvasnunk Boisseréehez intézett levelét, amelyet halála előtt egy évvel intézett hozzá. Ebben elmondja, hogy az emberiség minden vallását áttanulmányozta már, de egyik sem elégítette ki. Most azonban egy újabb szektáról szerzett tudomást, a hipszisztáriusokról, akik a pogányok, zsidók és keresztények közé ékelve azt hiszik, ami időről-időre a legjobb és legtökéletesebb. És így ő is ehhez a felekezethez érzi magát legközelebb állónak. Ennek a híres levélnek az illusztrációja Stockmann szerint életműve a Faust, amely hasonlóképpen zsidó, pogány és keresztény elemek keveréke. Az eredeti keresztény Faustmondát összeolvasztotta pogány mithoszokkal. A zsidó kabbala adja meg nemcsak a boszorkányegyszeregynek a kulcsát, hanem sok egyéb rejtélynek is. Siebert, az újabb kutató kis túlzással a kaballát teszi meg a költemény alapjának.

2 De itt van a Faust pompás zárójelenete is, amely teljesen katholikus alapon gondolja el Faust végét. Ez a gondolat, akár esztetikai okokból történt, akár erkölcsi meggyőződés vezette az agg költőt erre a befejezésre, megállásra késztet bennünket, mert itt kapcsolódik bele ismét a premontreiekkel való barátságos érintkezésének egyik külső szellemi megnyilatkozása. Goethe teljesen a katholikus eschatologia tanítása szerint jár ugyan el, de saját egyéni felfogása keresztül szövi a túlvilág titokzatos hálóját. Sajátos világnézete görcsösen ragaszkodik a földi lét örömeihez, a túlvilág csak sejtés formájában él az ember lelkében. Ég és föld a fejlődéssorozatában egy egészet alkot. Nincs tehát áthidalhatatlan szakadék a „siralom völgye" és a paradicsom között.

3 A menny színes visszfénye rávilágít a földi emberre, de a megdicsőült szellemen is marad valami a föld sarából és az csak fokozatosan jut el végcéljához. A halhatatlanság nem nyugvó boldogság, tiszta élvezet, amelynek keretében minden emberi törekvés szünetel, hanem szüntelen törtetés, tovább fejlődés, földi pályánk folytatása avval a különbséggel, hogy a célt, amely felé haladunk ragyogó 1 Kari Sell, Goethes Stellung zur Religion. 1894. ' Gustav Siebert, Das Hexeneinmaleins, der Schlüssel zu Goethes Faust. Münster. 1914. 3 E. von Aster, Goethes Faust. München, 1923.