Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1932

39 ich eines Gottes fúr meine Persönlichkeit, als sittlicher Mensch, so ist auch dafür gesorgt." 1 S ezzel az úttal le is zárul nagyjában Goethe vallási fejlődésmenete. Lényeges változás nem történik azóta, bár a katholikus egyházzal most kerül csak közelebbi érintkezésbe s ez az érintkezés igen sok balitélettől szabadítja meg. Magatartása barátságosabb lesz, amit elsősorban az osztrák fürdőhelyek rendszeres látogatásának köszön. Alighogy visszatért olasz útjáról, megismerkedett egy nagyműveltségű katholikus nővel, a konvertita Gallitzin hercegnővel. Ez az első eset, hogy teljesen katholikus környezetbe kerül.

2 Stockmann kiemeli, hogy a katholikus világnézet sohasem jelent meg előtte egyéniségéhez simulva szeretetreméltóbban, mint akkor. Gallitzin Amália a szépnek rajongó tisztelője volt, nagyműveltségű, aki jól ismerte Rousseau Írásait, a francia enciklopédisták összes műveit. Rendkívül megnyerő és jóságos modorú volt. Ezt Goethe is hangsúlyozza a „Campagne in Franckreich" című művében. A hercegasszony és környezete a legnagyobb figyelemmel és tapintattal fogadta és kezelte az idegen világnézetű költőt. Amália leveleiben az engedékenységig udvarias volt vele szemben, a legjobbat és a legszebbet kereste Goethe írásaiban és nem titkolta szívének ama hő kívánságát, hogy a költőt a katholikus igazságok felismerésére bírja. Goethe érezte, hogy az ő kényelmes pogány hitvallása itt veszedelmes próbára van téve s azért azon volt, hogy előle kitérjen. Minden beszélgetési témát szívesen vett, meghatottan írja le a római úrnapi körmenetet, sőt vallási kérdések tárgyilagos megvitatása elől sem zárkózik el, de naturalista krédója mellett makacsul kitart. A hercegasszony szíves és őszinte előzékenységét Goethe tehát diplomatikusan visszautasította. Látogatásnak emléke azonban megmaradt lelkében, sőt egészen élete végéig elkísérte, amit Schlosser tanácsos is bizonyít: „Goethe azt mondta nekem egyszer és pedig akkor, amikor még nem voltam katholikus : mintha titokzatos hatalom vonzaná, valahányszor igazi katolikus egyéniségekkel találkozik, akik megerősödve az állhatatos hitben és reményben másokkal szemben békében élnek, jót tesznek nem más szempontból, minthogy ez így illik és Isten is így akarja. Az ilyen lényekkel szemben tartós tiszteletet érez s ilyeneket először életében Gallitzin hercegasszony és barátainak körében ismert meg." 8 Ezek a kijelentések mindenesetre azt a látszatot keltik, hogy az öreg Goethe a kereszténységgel szemben barátságosabb magatartást tanúsít mint fiatal korában. Művei ettől kezdve mentek az ellenséges hangtól és balitélettől, a katholikus berendezésekkel és szertartásokkal szemben megértő húrokat penget. Ismételten beszél középkori kápolnákról, kolostorokról és remetékről, fogadalmakról és szertartásokról. Rokonszenves hangon 1 Th. Vogel, Goethes religiöse Entwicklung. 1894. * 1. Alois Stockmann cikkét Religiöse Wandlungen címmel. (Zum Goetheproblem. Freiburg. 1920.) 3 Th. Vogel, Goethes Selbstzeugnisse über seine Stellung zur Religion und religiöskirchlichen Fragen. Leipzig, 1900,