Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1932

35 désüket ne olyan szertelen formában nyilvánítsák." Zauper mindamellett sohasem lépte át azt a határt, amit állása és vallási meggyőződése előírt. A keresztény katholikus művészi eszménytől soha el nem tántorodott: „A művészetnek legnagyobb foka az, ha a keresztény vallás kincstárából választja tárgyait saját céljainak megfelelően és abból kölcsönöz képeket mint valami magasabb emberi létből, hogy ez a megtisztult képzelőerőn keresztül hasson a fogékony szívre." Jean Paultól egyenesen több igazságszeretetet követel a régi egyházzal szemben. S ez az ember a romantikát semmire se becsülte! Hajlamai teljesen a klasszicizmus földjén gyökereztek s ezért kezdetben Schillerért rajongott. „Hazája barokk fejlődésének öröksége ez," jegyzi meg Nadler. Azonban Zaupernek nemcsak irodalmi ismeretei bővültek a Goethe barátság jegyében, hanem természettudományi ismeretei is változtak. Hisz ő a számtan és fizika tanára volt kezdetben. A színelmélet volt az első lépés ezen irányban; később a morphológiát tanulmányozza s zavarodott lélekkel bevallja, hogy a mi tankönyveink tele vannak előítéletekkel és babonával, amelyek kényelmesek ugyan, de nem elégítik ki az észt. Érzi, hogy ez „gonosz gondolat". Darwin eszméi bontakoznak ki előtte, az a folytonos lánc, amely az ásványvilágból indul ki és a homo sapiens-nél áll meg.' Nagy veszedelmet jelent ez egy szerzetes lelki életére, hogy hivatásával és egyházával ellentétbe ne kerüljön. Zauper azonban megmaradt az ő három szeretett bálványa mellett. Horatius, Goethe és a Szentírás volt az a három könyv, amelyet naponként olvasott. Goethét lelke mélyén átformálta, kereszténnyé tette és még a legpogányabb gondolataiban is talált valamit, aminek segítségével az aranyhidat felépíthette. Fájdalmasan merengett el a régi boldog napokon, amikor Goethével személyesen társalgott, amikor kikérhette tanácsát, mert az öreg költő már nem válaszolt leveleire személyesen, Eckermann volt a közvetítő. Goethe Zauperre életének még utolsó éveiben is gondolt. Eckermann meséli beszélgetéseiben (1829 ápr. 6): „sok dicséretet mondtunk Ebért Egonról, Csehországról és szeretettel gondoltunk Zauper tanárra. Zauper latin költeményeket és alkalmi darabokat is írt.

2 1832 március 25-én, három nappal Goethe hatála után. Zauper egyik költeményét küldi ezen sorok kíséretében Weimarba: „Sokszor mondom el magamnak, hányszor voltam gondolatban Önnél, mi minden kedveset és fájdalmasat tapasztaltam s életemnek eredménye mindig az, hogy az Ön iratainak tanulmányozásában és egyéniségének tiszteletében változatlan maradtam és csak abban változtam, hogy az orvosok tanácsára kevésbbé szorgalmas és termékeny voltam és tevékenységemben csak az iskolára szorítkoztam, amely egyre kedvesebb lett előttem. Mekkora részvéttel olvastam és éreztem át mindent, amit a lapok Nagyméltóságodról írnak. Talán csak nem fordult el tőlem ? Az én jó igazgatóm mély tiszteletét küldi, kétszeres 1 Studien über Goethe 1840. II. k 125. lap. s 1. Grundriss zur Geschichte der deutschen Dichtung IV. B. 762. 1. 2*