Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1931

22 sóvárgás költői alakban keres kifejezést. Jólesik a modern idők emberének is a kolostorok misztikus levegőjét szívni s az amúgy is ábrándozásra könnyen hajló keleti ember szívesen időzik a mult emlékei előtt. Ezzel a vágyódással van tele Jahja Kemál és más modern költő misztikus költészete. Jahja Kemál Adomány (Itháf) c. verse a régi kolostorok titokzatos világát sejtető melódiával rázza fel lelkünket. Isten megfoghatatlan nagyságáról elmélkedik s e közben csak nagyobb zavarba jut. Szívében kétséggel a nap minden percében Isten nevét mondva bolyong képzeletében kolostorról kolostorra abban a reményben, hogy szivének priorja' megszólal a titkok szószékéről és eloszlatja kétségeit. A szúfi, hogy énjének az Istenben való teljes felolvadását megvalósíthassa, — mint említettük — önkívületi állapotot idéz elő, melyet egyebek közt mulatozással és bormámorral is elérhet. Ez a mozzanat is megragadja Jahja Kemál képzeletét s egyik költeményében azt írja, hogy amint így a magas ciprusok árnyékában mulatunk, a szív éjjeli fáklyája kialszik s testünk a mulatozásban megsemmisül. Jahja Kemál mind történelmi, mind pedig misztikus költeményeiben más és más oldalról mutatkozott be. Ezeket a költeményeit tiszta török nyelven irja, de arab-perzsa versmértékben. Megpróbálkozott azonban a szótagos versmértékkel is. Nagyon bájos a következő kis szerelmi verse, melynek címe Dallam szöueg nélkül: „Tegnap vártalak az úton, „Amelyen egykor a hóban jártál, „Homályosodó szememmel a szélben „Vártalak tegnap az úton. „Azt hittem, elfelejtetted nevemet. „Megsejtve kitaláltad gondolatomat: „Nem felejtett-e el engem még az az ifjú „Aki ma vár ezen az úton. „Nem egy sóvárgó szerelmes „Várakozott így a szerelem útján, „Nem egy szerelmes mondta: „Legyen este ezen félreeső utakon ! A dervisköltészet romantikájától nyer ihletet Riza Tevfik is. A keleti és nyugati nyelvekben és irodalmakban egyaránt jártas Riza Tevfik költészete Szerveti Fünuntól kezdődik. De csakhamar hátat fordít a nyugatos iránynak és elmerül a régi irodalom tanulmányozásában. Voltakép ő az, aki az addig lenézett, sőt egészen elhanyagolt régi dervisköltészetet felfedezi és elemeit értékesíti a modern költészetben. Ő maga is számos költeményt ír a táncoló dervisköltők hangnemében. Egészen szúfiízű a következő mutatvány: „Titkos fény voltam az öröklét reggelén, „Kacérkodva a szemekhez jöttem.