Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1931
14 melynek húrjait megszólaltatom, ötezer éves márványokba, csontokba életet önt és Fátih kardjánál nagyobb győzelmet arat." Mehmed Emint hazájában meglehetősen elhanyagolták, nyugaton azonban annál nagyobbra becsülték, mert igazi nemzeti költőt láttak benne. Ezt az elismerést meg is érdemli. # A szimbolizmus és a Fedzsri-áti. Jóllehet a Szerveti Fünun mint folyóirat már 1901-ben megszűnt, a tőle képviselt franciás irány még jó ideig uralkodó maradt. Az alkotmány kihirdetése (1908) után azonban fokozatosan kezdi elveszíteni irányító szerepét a török irodalomban. Közben nyugat felől újabb áramlatok beszivárgása indul meg. A költők egy része a Szerveti Fünun túlságosan intellektuális lírájával szemben az érzésárnyalatok zenei kifejezésére jobban megfelelő francia szimbolizmust karolják fel. Ezek a költők és néhány regényíró is, hogy élesebben megkülönböztessék magukat a szerveti fünunistáktól, új folyóirat körül csoportosulnak, melyet Fedzsri-áti-nak (a jövő hajnala) keresztelnek el. A szimbolisták csak néhány technikai fogást tanulnak el a francia kollégáiktól; így ők is szabadulni óhajtanak a Szerveti Fünun plasztikus versformájától és meghonosítják a szabad verset. Nyelvük azonban továbbra is telítve marad arab és perzsa szavakkal. A szimbolizmus nem volt tartós életű. A szimbolista írók vagy visszatértek a Szerveti Fünunhoz, vagy az éledezni kezdő nemzetiesség áramlatába lendültek át. Voltak olyanok is, akik jelentéktelenek lévén egészen feledésbe merültek. A szimbolizmus legtudatosabb lírikusa egyedül Ahmed Hásim volt. Ahmed Hásimot még újabb török irodalomtörténetírók is érthetetlenséggel, homályossággal, logikátlansággal vádolják. Ez a vád persze alaptalan, legfeljebb szimbolizmusának megnemértéséből fakad. Hásimnak gazdag fantáziája van, nyelve is közel áll a tiszta török nyelvhez és szimbolista kifejezőeszközeivel sejtetni tudja a kifejezhetetlen érzésárnyalatokat. Nagyon ügyel költeményei harmóniájára. Szerinte a költemeny zene, mely nem magyaráz, hanem éreztet. Hogy ez a megéreztetés sikerüljön, a költeményt homályba kell burkolni: „A költeményt nem kell mindjárt megérteni. Az esti tüzet az égen levők látják, a gödörben levők nem. A legjobb költemény az, mely az olvasó képzeletéből merít színt és erőt. Vakító világossága ne legyen, különben a képzelet elernyed. A költemény, mint a próféták szava, lehetőséget nyújtson kölönféle magyarázatra." íme néhány sor prózai fordításban egyik költeményéből, mely az est sötétjében a tó madarainak titokzatos különös képét adja:
